Van esély Nagy Magyarország feltámadására?
Kik bíznak még ebben? Tudom, rengeteg román, szlovák stb. él az elszakított területeken, de egy esetleges visszacsatolás utáni évtizedekben igenis el tudnának szaporodni azokon a vidékeken a magyarok! Hiszen, habár már akkor is többségben voltak, de mégis a Trianon után a románok nagyon elnépesedtek Erdélyben.
Tehát, van rá esély? Bíztok ti ebben. Ha igen/nem, akkor miért?
Nos, én személy szerint bízom benne,hogy valami visszajár majd, de az egész az biztos nem fog...viszont ez sem az elkövetkezendő 10 évben fog bekövetkezni, és attól félek,hogy mire ez megtörténne már egy deka magyar sem fog azokon a területeken élni, mert mint azt tudjuk évről vére kevesebben vallják magukat magyarnak a szomszédos országokban.
Azt pedig megcáfolnám,hogy eltudnánk szaporodni...még itt sem tudunk elszaporodni, itt is csak csökken a népesség.
Erdélyben pedig nem elnépesedtek a románok hanem betelepítették őket.(bár ha úgy vesszük ugyan azt jelenti)
Egy II.bécsi döntés szerinti országgal elégedett lennék úgy területileg, ha már az igazi Nagy-Magyarország soha nem lesz.
Van!
Egyre több a nemzeti érzelmű ember. Az utóbbi időben az elszakított részeken is egyre jobban állnak ki a jogaikért a magyarok, lásd Erdély, és Kárpátalja.
Most hiába fognak lepontozni a ballibek, attól a tények még tények maradnak. :)
A terv:szükségesek a természetes határok, ki kell jussunk a kárpátokig vagy legalább is keleten a történelmi erdély határáig, északon a lengyel határig(nem teljes egészében branyiszkótól keletreegész kelet szlovákia), délen a szerb részen a ferenc csatornáig és a román részen a marosig kárpátalja pedig nélkülözhetetlen.
B terv:+ a történelmi erdély nagyrésze
A terv 70-80 % magyar lakosság
B terv 55-65% magyar lakosság
Álmodozni lehet, csak nem sok értelme van.
Több kárunk lenne belőle, mint hasznunk.
Melyik Nagy Magyországra gondolsz? Az 1000-es évek környékére? Mert kb. akkor laktak csak magyarok a területén. Aztán jöttek a kunok, a jászok, a tóthok, a vlachok, svábok, rácok, stb...
"Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod."-mondotta Szent István kb. 1027-ben.
Igazából III. András óta egyetlen királyunk se mondható "igaz magyarnak"... akkor te milyen magyarlakta Nagy Magyarországról beszélsz?
De a kérdésedre válaszolva, remélem, hogy egyszer majd a Kárpát-medence minden népe békében él majd itt, egymás mellett. Még az is lehet, hogy egy ország leszünk (csak az talán az EU lesz, nem Magyarország)
"Igazából III. András óta egyetlen királyunk se mondható "igaz magyarnak"... akkor te milyen magyarlakta Nagy Magyarországról beszélsz? "
Felejtsétek már el ezt a "Senki sem igazi magyar" dumát...rohadt szánalmas...magyar az aki magyarnak tartja magát.
Ennyi erővel magyarok nem is léteznek mert mind keletről jöttünk tehát mi ázsiaiak vagyunk.Ja de az emberiség Afrikából származik.Akkor mától én afrikai vagyok.Bocs, mégsem egy majom vagyok, mint ahogy ti is és az egész emberiség.Vagy várjunk csak...nem is majom vagyok...igazából nem is létezünk, csak mi hisszük ezt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!