A hideg háborúban mi is fejlesztettünk új fegyvereket vagy csak a nagy hatalmak?
Abban az időben a KGST-n belül mindenkinek megvolt a maga feladata. Mindenki azt gyártotta, amit kiosztottak neki, és nem is kezdhetett bele olyanba, amit már másvalaki készített. (Kicsit hasonlított a mostani EU-s kvótarendszerre.)
Például nekünk nem volt szabad számítógépet gyártani, mert az a bolgárok és az oroszok feladata volt. Persze ezt is ki lehetett cselezni, hiszen gyártottunk mi TPA-kat abban az időben is. Csak nem számítógépnek hívtuk, hanem TPA-nak. (TPA = Tárolt Programú Automata)
Pedro
Komolyabb eszközök nem, de például kézifegyverek terén jókat alakítottunk. Például az AMD-65, vagy a puskagránát kilövésére is alkalmas AMP–69, ami világviszonylatban is kiemelkedő konstrukció - manapság kezdik újra használatba venni. Nagyon híres volt már akkor is, és az ma is a Gepárd rombolópuska-család, Amerika is vásárolt belőle. De mondhatnánk a KGP-9 géppisztolyt, amit sokat szidnak, pedig szép lehetőségek voltak benne.
Volt egy páncélos jármű is, a D–944 PSZH, de semmi nagyobb dobás. Inkább az Ikrausok, és a Rábák voltak az erősségeink ezen a téren.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!