Most akkor valójában mit hozott be a FIDESZ januártól, katonaságot?
"Rendbe van, de csak így hirtelen valaki nem hozza ezt vissza ok nélkül, ekkora válságok közt..."
Ne csinálj már vicceket. Haderőre mindig mindigis a válságok közt volt szükség. :)
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn ismét azzal riogatta a közvéleményt, hogy Magyarország háborúra készül és erőszakkal kívánja felújítani Nagy-Magyarországot.
"Ma már Bugár Béla is észrevette, hogy Orbánnak valóban Nagy-Magyarország a célja. Azt hangoztatják, hogy Magyarországon újra bevezetik a kötelező sorkatonaságot. Hát, köszönöm szépen. Ha bevezetik, Magyarország háborúra készül. Közben mi azt mérlegeljük, hogy lesz-e saját légiereje a szlovák hadseregnek. Hiszen sapkával is agyonvernek minket" - nyilatkozta újságíróknak Slota a párt vezetőségének ülése után Érsekújváron.
Háromlépcsős dominójáték?
A szélsőségesen nacionalista politikus szerint a mai magyar kormány politikája egyfajta dominójáték. Ennek első kockája a kettős állampolgárság, a második a határon túli magyarok magyarországi választójoga, míg a harmadik a kötelező sorkatonai szolgálat felújítása....Akkor ez micsoda??
De te nem bírod felfogni, hogy ez mindenhol így van a világon, csak Magyarországon felejtették el bevezetni a professzionális haderő megalakulása után? Ez nem Orbán-találmány...
A retardált Slota meg akkor is a magyarokkal riogat és hirdeti Szlotákia dicsőségét, ha abszolúte semmi sem történik...
B*zmeg itt kétévente van katasztrófavédelmi gyakorlat, te meg besz*rsz mert szirénáznak?
Bújj be a pincébe és rettegj ott életed végéig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!