Meghalt Oszama bin Laden. Mi jön ez után?
Pár napja felröppent a hír, hogy Európában atombombát robbantanak, ha meghal bin Laden. Erről mi a véleményetek?
Miért is olyan nagy áttörés ez? Simán a helyére állhat más, és folytatódhat ugyan úgy minden, ahogy eddig is volt. Vagy ez ennél összetetteb dolog?
Elképzelhető, hogy "megtorolják" Amerikának és/vagy a többi országnak ezt a műveletet? Lehet bármi hátrányunk ebből?
Ez a hír csak arra jó, hogy az USA hatalmasságát hirdesse. A gyakorlatban nem sok minden változik, mivel megvannak a helyettesei és a szervezet ugyanúgy működik tovább mint eddig.
Az USA-ról meg csak annyit, hogy 10 éve vannak Afganisztánban, mégsem számolták fel az ottani máktermesztést, ami a föld heroin termelésének a 90%-át adja. Sőt, még jobban virágzik az üzlet mint a tálibok uralma idején.
Lehet arra hivatkozni, hogy az ott élőknek nincs más megélhetési forrásuk, de ebből a megélhetési forrásból legalább annyian halnak meg a világ más pontjain, így nem érzem igazságosnak ezt az indoklást.
Azt, hogy hogyan jut ki a mák vagy a heroin az országból (esetleges USA katonai, titkosszolgálati segítséggel) meg már meg sem merem kérdezni.
"De honnan szerezték meg az eredetit?"
Oszamát a CIA képezte ki annak idején, amikor szövetségesek voltak a ruszkik ellen.
Amúgy meg tényleg nagy színház az egész!
''Oszama személyazonosságát igazolták, valóban róla van szó. Az ehhez szükséges DNS-mintát Oszama nővérének holttestéről szerezték be, mert egy bostoni kórházban halt meg.'' -index.hu
És az atombombával mi a helyzet? Szerintem eléggé elképzelhetetlen, hogy pár óra múlva felrobbanjon egy itt, Európában.
07:36
lehetőleg egy olyan országban ahol sok az olaj vagy egyéb természeti kincs. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!