A közeljövőben a zsidók még jobban megkeverik a lapokat hogy nekik még jobb legyen?
Elég erős a gyanúm hogy a zsidók valami ilyesféle ármánykodó tervet eszeltek ki és akarnak végrehajtani Iránban: etnikai polgárháború kurd-azeri felkelők szövetsége Azerbajdzsánnal és az Iraki Kurd Autonóm régióval együtt megdöntik a perzsák vezette államot nyugati és Izraeli támogatással.
Izrael és Azerbajdzsán aktívan segítik egymást.
"Mivel Iránban az azeriek alkotják a legnagyobb etnikai kisebbséget" utána pedig a kurdok következnek.
Ezután a támogató nélkül maradt Jemeni lázadókat pedig a Jemeni kormányerők és Szaúd Arábia győzné le szintén nyugati és Izraeli támogatással?
10 wishful thinking, de elég gusztusralan így lelkesedni népirtó szemita megszállókért, akik 5 éves gyerekeket öldösnek szándekosan.
Izrael nem nyert semmit szerintem. Irán erősebb, gyakorlatilag el tudná pusztítani pusztán raketákkal, nemsokára atommal is, de a huszik is bármikor szétlövik Bibi nappaliját. Előbb utóbb meg úgyis megszívják az agresszorok. Európaból meg lassan menekülniük kell. Elhettek volna békében is, de túl hülyék hozzá. Az 1001. pogrom iskell nekik.
Izrael nem nyert, csak elvesztette a stratégiailag 1. számú ellenségét. Szegény Izrael.
A hezbollah azt mondta, hogy aki tűzszünetet köt az gyáva. Majd átcsoportosították a milíciákat Libanonba, hogy ott meghajoljanak Izrael előtt és tűzszünetet kössenek. És még vissza is vonulnak. A hezbollah meg lett alázva, szegény Izrael.
A hezbollah elvesztette az összes lehetséges összeköttetését Iránnal. Szegény Izrael.
Szíria meg lett semmisítve. Minden ki lett lőve. Demilitarizált területté vált. Irán összes fegyvergyára, létesítményei... minden. Szegény Izrael.
Az oroszok elmentek a Golánról, Izrael elfoglalta és területet nyert. Szegény Izrael.
Izrael megszerezte a Hermon hegyet, ami vízforrás. Szíria anno azért nem kötött békét Izraellel, mert összevesztek, hogy kinél legyen a víz. Ami a sivatagban a legnagyobb kincs. Izraelé lett végül. És most megint szereztek egyet. Szegény Izrael.
A Hezbollahnak volt negyed millió rakétája. Sikeresen kilőttek belőle (1év alatt) 12500-at, mielőtt visszavonultak. A többi megsemmisült. Szegény Izrael.
Irán elvesztette a legmodernebb légvédelmeit. Szegény Izrael.
Irán lakosságának bő fele perzsa, a többi kisebbség, akik utálják az ajatollahot. Irán hajszálakon függ. Szegény Izrael.
Iránból 1 év alatt elmenekült az orvosok közel 7%-a, mert félnek az összeomlástól. Iránból menekül az értelmiségi olyan mértékben, hogy országelhagyási törvényt akarnak bevezetni. Szegény Izrael.
Az IRGC legmagasabb rangú tisztjei halottak. A Hezbollah összes vezetője és azok utódai halottak. És a csipogós eset miatt a középvezetők is rokkantak. Szegény Izrael.
És még sok minden. Szegény Izrael, ilyen ha veszít. Vajon akkor milyen ha nyernek? És vajon, ha az araboknak ez a győzelem (mint mindig), akkor náluk milyen lehet a vereség? Nem lennék meglepve, ha szerdán az iráni ajatollah bejelentené, hogy megnyerték a háborút, mert még léteznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!