A közeljövőben a zsidók még jobban megkeverik a lapokat hogy nekik még jobb legyen?
Elég erős a gyanúm hogy a zsidók valami ilyesféle ármánykodó tervet eszeltek ki és akarnak végrehajtani Iránban: etnikai polgárháború kurd-azeri felkelők szövetsége Azerbajdzsánnal és az Iraki Kurd Autonóm régióval együtt megdöntik a perzsák vezette államot nyugati és Izraeli támogatással.
Izrael és Azerbajdzsán aktívan segítik egymást.
"Mivel Iránban az azeriek alkotják a legnagyobb etnikai kisebbséget" utána pedig a kurdok következnek.
Ezután a támogató nélkül maradt Jemeni lázadókat pedig a Jemeni kormányerők és Szaúd Arábia győzné le szintén nyugati és Izraeli támogatással?
Ha szeretnénk elkerülni a III. VH-t, akkor kell tenni valamit az iráni atombomba ellen. Ez két módon érhető el:
Vagy arra számitani, hogy a rezsimet gyűlölő lakosság megdönti az ajatollah hatalmát, de ennek gyakorlatilag nincs esélye mert a tömegek Iránban nem tudnak fegyverhez jutni, a lázadás öngyilkosság lenne.
A másik mód, az Iszlám Gárda katonai legyőzése, amire csak egy külső erő képes. És az egyetlen, akitől remélhető, hogy nem csak szájal, hanem ezt meg is teszi, az Izrael.
A zsidók kezébe nincs olyan erő, hogy az legyen amit ők akarnak. Csak szabályozni tudják vagy próbálják, hogy ha már elindult a kakifolyam, akkor az kb merre áradjon. Az ő tervük a Trump féle Ábrahám megállapodások lettek volna, ami a Szaúdi békében csúcsosodott volna ki. Aztán tökéletesen az ellentétje lett annak, amit elterveztek ezekre az évekre.
Ami történt az nehezen volt kiszámítható vagy tervezhető. Oroszország hosszú háborújára senki sem készült, ami Szíriának már probléma lett. A tavalyi Izrael elleni támadásokra sem számított senki olyan nagy formában. Ebbe beszállt a hezbollah is, ez volt Szíria problémájának a másik fele. A bombázások miatt Irán visszavonulót fújt. Elhagyta a patkány a bombázott (még nem süllyedő) hajót. De mégse engedhették meg maguknak a szégyent, és saját területről is megtámadták Izraelt. Ezt sem látta így jönni senki. Ráadásul állítólag Izrael a válasza során használhatta a Bakutól északra lévő katonai légibázist. És ha jól emlékszek a célpontokra, akkor a nem létező nukleáris létesítményt, amit lebombázott Izrael, azt talán észak felől lőtték ki. Ez úgy nem létezik, hogy a műholdon látszik, hogy eltűnt a létesítmény, csak Irán azt mondja, hát ott nincs is semmi amúgy se...
Aztán a milíciák (hezbollah), nagy pofával átvonultak Libanonba, hogy akkor Izraelt megsemmisítik, tűzszünet nem lesz, amíg Gáza vissza nem tér... Aztán tessék. Ezek átmentek Libanonba, hogy ott teljesítsék Izrael kérését, és tűzszünetet kötöttek. Ez is kiszámíthatatlan volt.
Aztán a törökök kihasználták azt, hogy Szíriát nem védi senki. Erre lehetett számítani, mert ősztől elkezdett felépülni az ellenállás katonailag Törökország által. Ha mi tudjuk a hírekből, nyilván a hírszerzés is tudta, csak lehet nem gondolták, hogy tényleg meglépik.
Aztán a hezbollah megpróbált visszatérni, de őket Izrael lebombázta. A keletről érkező iraki iráni támogatókat pedig a kurdok és az amerikaiak bombázták le.
Szóval most Irán elvesztette a szárazföldi kapcsolatát Libanonnal, a hezbolahhal. Havi szinten több hajó is érkezett Iránból Szíriába, támogatva az erőket, ennek is vége. Légi úton sem jutnak már át Libanonba. A Hamasz is el lett vágva a külvilágtól. Irán pedig gyengébb, mint valaha. Izrael pedig megszerezte a maradék Golánt, ami ivóvíz forrás. Eközben pedig éppen demilitarizálás zajlik. Minden fegyvert és fegyvergyárat, katonai létesítményt elpusztítanak, és védvonalakat építenek.
Ki hitte volna 1 évvel ezelőtt azt, hogy Izraelt megtámadják, és emiatt Irán a bukás szélére kerül, Libanon elbukik, Szíria elbukik, Izrael pedig stratégiailag nyer és még területet is szerez? Biztos, hogy senki, még akkor sem, ha általában az izrael elleni háborúk így érnek véget.
6, csak a légierő miatt erős Izrael, és mert az usa a csicskája, az f35 is csak Izraelnek van meg. Másoktól lejmol mindent, még pénzt is. Szárazföldön senkik, a hezbollah simán elverné őket, el is verte most is. A hezbollahnak nincs légiereje, még tankjai sem. Irán brutálisan erős most is, simán le tudna bonvazni bármit, atomletesítményeket is.
Az antiszemitizmus nőtt, már nem sok helyen vannak biztonságban, Netanjahu sem nagyon utazhat.
"A közeljövőben a zsidók még jobban megkeverik a lapokat hogy nekik még jobb legyen?"
Nyilván! Minden ország úgy igyekszik keverni a lapokat, hogy neki a lehető a legjobb legyen. Miért gondolod, hogy a zsidók ebben különböznének mindenkitől?
"Elég erős a gyanúm"
Nem hiszem hogy túl remek detective lenne belőled.
Izraelnek nem csak a légiereje erős. Minden téren az. És a biznisz oda-vissza megy az amcsikkal. Általában az USA eladja vagy átadja nekik a repülőt/eszközt, Izrael pedig eladja vagy átadja nekik az eszköz feltuningolt változatát. Főleg elektronikai téren vagy szoftveresen Izrael rengeteg eszközt erősít meg. Rakéták vagy légvédelem terén is Izrael rengeteg tudást ad az új fegyverek kifejlesztésére. A tankoknál talán a britek most akarják megszerezni a Trophy rendszert. Légvédelem terén nagyon sok eszközt fejlesztenek, pl a vaskupola, ez egy a sokból.
Friss hír viszonylag, a lézerfegyver, amit kb minden nagyhatalom fejleszt, csak amíg Izrael viszonylag messziről leszed egy drónt a saját lézerével, addig a többiek ott járnak, hogy 10x közelebbről tökéletesen tiszta levegőnél képesek eltalálni valamit negyed olyan erős lézerrel. Szóval a hatékonyság és tudás Izraelben van. Sőt, ennek elkezdték tervezni és tesztelni a hordozható változatát is, amik tankokra vagy bármilyen járműre felszerelhetők. Az USA-nak is van lézere, csak annyira le vannak maradva, hogy most adtak nyáron 10 milliárdot Izraelnek, hogy akkor ha van tudás, ne sza*akodjanak, csinálják akkor meg gyorsan 2025-re. (Ez az összes fegyverre érkezett, nem csak a lézerre).
A hezbollah más kérdés. A legerősebb ellenfélnek tartották őket, és kisebb ellenállásuk van, mint a Hamasznak. A csipogós eset és a parancsnoki lánc 100%-ának elpusztítása után a hezbollah 100 ezer csőcselékből állt. Erre az a legnagyobb bizonyíték, hogy októberben a szíriai milíciákat és a Hezbollahot áthelyezték Libanonba, hogy felkészüljenek az Izrael elleni harcra. Mire megtörtént a teljes átcsoportosítás, a hezbollah akik azt mondták minden nap, hogy ők nem lesznek gyávák és nincs tűzszünet Gáza nélkül, tűzszünetet kötöttek, sőt feladták és elfogadták az ENSZ 1701-et, ami a visszavonulást jelenti. Tehát a Szíriát védő "harcosok/terroristák" otthagyták Szíriát, hogy aztán letérdeljenek Libanonba Izrael előtt. GG, nagyon ügyik. Erre vártak a törökök.
A hezbollah amint látta, hogy otthon ég a ház, elindultak vissza Szíriába. Izrael lebombázta őket. GG irán és hezbollah, ügyik. 100 ezer harcos, negyed millió rakéta, kipukkant mint egy lufi. Az irakból érkező iráni erőket pedig a kurdok az USA bombázta le. Az iráni erők már korábban leléptek. A konzulátusi balhé körül, amikor realizálták, hogy Izrael kiírtja az irániakat Szíriában, akkor léptek le haza. Irán bebukta, a hezbollah nagyon bebukta, a hamasz egyedül maradt. Extrém vereség.
Szíriába Latakia városába érkeztek az iráni szállítmányok vízen. A hezbollah bebukta a hajós szállítmányt.
Irakból közúton jött a szálltmány. Ezt most bebukták.
A levegőben pedig több reptérre is érkeztek szállítmányok. Ennek is annyi.
És csak, hogy hab legyen a tortán, Izraelnek állítólag segítenek a szintén síta azeriek is, például a támadásokban. Azerbajdzsán és Irán ellenségek. És a legszebb az egészben, hogy Iránban több ezeri él, mint a saját otthonában. A másik legszebb, hogy szintén él egy laza 10 millió kurd Iránban. Szóval Irán elvesztette a stabilitását, a légvédelme egy részét, Szíria teljes katonai infrastruktúráját, amiben Iránnak nagyon sok pénze és energiája volt, elvesztette a hezbollahot és a módját annak, hogy támogassa őket. A hezbollah teljes iráni támogatás mellett 20 év alatt építette ki magát. Most ellenséges környezetben elszigeteltséggel 0 hierarchiával sok szerencsét nekik.
És tényleg csak hab a tortán. Izrael elfoglalta a teljes Golánt a heggyel, ami nemcsak, hogy ivóvíz forrás, de a hegyről bármivel betudják lőni Damaszkuszt. Irán akkora vereséget kapott, hogy azt megemlegetik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!