Mikorra és hogyan lehetne rávenni Izraelt és Oroszországot, hogy fogadja el Palesztina felszabadulását, függetlenségét, illetve Ukrajna területi integritását és NATO csatlakozását?
Oroszországnak ez volt a vörös vonal, megmondták, hogy ez lesz, ez lett. Ilyen lehet Moldova is, ami ha csatlakozna Romániához, akkor Oroszország közbe lépne, hiszen azonnal Moldova is NATO tag lenne. A szabadság és demokrácia szép dolog, de a valóság nem ilyen. Egy nagyhatalom árnyékba nem úgy működik minden, mint a légüres térben, ezt mutatja Ukrajna.
Palesztina esete sokkal sokkal rosszabb. Ott független állam szinte biztos, hogy nem lesz. Meg kell nézni Izrael 3D földrajzi térképét, azonnal fel fog tűnni, hogy a lakosság milyen borzasztó helyen él. Jelentős részük a partmentén egy keskeny lapos sávon vagy Jeruzsálem körül, és még északon a hegyek völgyeibe a Golán alatt. Tehát kiszolgáltatott védtelen helyek. Palesztina viszont hegyes, dombos, magasabban van, jobban védett, és ivóvízforrás is. Egy esetleges háború esetén Palesztina igen nagy kárt okozhatna a földrajzi adottságokat kihasználva. És vannak légvédelmi radarok is a hegyekben. Azok nélkül a keletről érkező légi eszközök, amik alacsonyabban repülnek, bejuthatnának Izraelbe, és nincs arra garancia, hogy Jordánia örök "barát" lesz.
A másik baj, pusztán a béke lehetetlensége. A palesztinok még sosem utálták ennyire a cionistákat. A békéhez pedig el kéne ismerni, hogy Izrael államnak ott van létjogosultsága, és elismernék, hogy az a terület a cionistáké. Ez a lehetetlenség határát súrolja.
Tegyük fel, hogy mégis létrejön egy ilyen béke. Mi lenne másnap? Polgárháború, ahogy megtörtént Gázában is 2005 végén. Izrael békét kötött a fatahhal, de a nép a radikalizmust támogatta, így nyert a Hamasz. Ugyan ez lenne, főleg, hogy több tucat terrorszervezet létezik, és a lakosság is önjáró lázadók. Tehát nagyon hamar háború lenne. De ami sokkal veszélyesebb, hogy az ilyen széteső instabil rosszállapotú államokban megjelenik az iráni haderő. Ott vannak Irakban, Jemenben, Szíriában, Libanonban. És az a gondolat, hogy azokon a hegyeken Ciszjordániában, a zsidó lakosság fölött megjelenik egy palesztin síta hezbollah, miközben Irán minden nap közli, hogy elpusztítja őket, hát ezt biztos nagyon nem szeretnék.
Gáza más, ott lehetne valami palesztin városállam féle, csak hát nem ezt választották 2005 után.
#5
Jó volt olvasni, annak ellenére, hogy lejön, hogy kiket támogatsz.
Viszont ez kisebb elenzésnek elmenne. Grat.
#7
Rendesen van képzavar... Szerencsére már kizártam az idiótákat.
# 7
Oroszországban mióta van nácizmus ?
Nem a kommunizmussal szokás Oroszországot egybemosni ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!