Ha a nyugat tisztességesen támogatja az ukránokat a háború elején, akkor hamar kiszorították volna az oroszokat?
Ha az ósdi, elavult felszerelésen kívül megkapták volna a legjobb fegyvereket is, és normális mennyiségben, amivel háborút lehet nyerni. Mondjuk 1000 abrams, 500 f-16. Nyilván rengeteg pénz lett volna, de az még többe kerül, hogy itt vergődnek az oroszokkal szemben.
Nem sokkal jobb lenne most a helyzet, ha az oroszok haderejét lenullázzák, és rálennének szorulva, hogy fillerékért adják el nekünk a nyersanyagukat?
2.: Nem kell hülyének nézni, nyilván előtte kiképeznék őket, mint ahogyan most is, csak más mennyiségben. Mindössze akarat kérdése lett volna.
Mióta tart a képzés az f-16-ra? A háború kezdete óta tart, vagy csak nemrégiben kezdték?
Úgy beszélsz, mintha a nyugatiak mindent megtettek volna, közben meg a 10-ed sem, mint amit tenni tudtak volna.
Szerinted ez így kinek jó? Vagy adni kellett volna az ukránoknak elég fegyvert, vagy pedig semmit sem. Ez így senkinek sem jó, hogy évekig elhúzódik a háború, lehet még 10 év múlva is ugyanezt fogják csinálni.
Kérdező, azzal tisztában vagy, hogy egy pilótának milyen alkalmassági követelményei vannak ?
Ha valami csoda folytán Ukrajna kapott volna 200 F-16-os Falcon-t, akkor az oroszok robotrepülőzéssel, és harcászati rakétázással kezdtek volna.
Harckocsik ellen meg ott a tüzérség, a harci helikopterek, és a Lancet drón.
A nyugat küldött mindent amit csak tudtak használni az ukránok: kézifegyvereket, kézi páncéltörő eszközöket, manpads-eket, valamint azokat a technikákat utánpótlásként amiket az ukránok már rendszerben tartottak (SZ-300, Mig-29, T-72 stb.).
Azért nem kaptak más "nyugati" technikát első körben mert nem tudták volna az ukránok - kiképzés hiányában - használni. Utána sorban kapták amire septiben kiképezték őket, először Humvee-ket (nem túl bonyolult a kiképzés egy szimpla teherautóra), majd vontatott lövegeket, majd egyszerűbb páncélozott harcjárműveket, majd tüzérségi radarokat stb. Abban az ütemben, ahogy képezni tudták rá az ukránokat.
Hiába húzod le a #2-est, teljesen igaza van! Ha az első héten küldenek 100 abramst akkor ott állt volna 100 abrams amíg gyakorlatozgatnak az ukránok rajta (aligha várják meg az oroszok), vagy elégtelen kiképzéssel kiküldték volna a harctérre és hullottak volna mint a legyek. A harctéren nincs idő gondolkozgatni, hogy na most melyik gombot is kell megnyomni, szerelés közben nincs idő órákig lapozgatni a kézikönyvet, hogy is működik az adott rész.
2 vagyok és nem nézlek hülyének de a kérdésed nagyon naivnak tűnt.
Háború elején olyan fegyverzetet próbáltak adni nekik amit tudtak kezelni.
Össze szedték a szövetségesek és a baráti országok közt ami volt és eljuttatták nekik, az adakozók meg kaptak egy ígéretet a kompenzálásra.
Az oroszokon nevetett mindenki hogy a hatvanas évek technikájával megy háborúzni de minek lőtte volna el az új fejlesztéseit ha nem volt rá szükség. Szerintem ők is tartalékoltak egy esetleges eszkalálódásra.
A nyugat ugyan így tett, küldték a felpofozott roncsokat amik még használhatóak valamire. Csúcstechnikát a kézi rakétavetőkön (Javelin és társai) kívül nem nagyon küldött senki. Ha emlékszel rá akkor az usa sem akart adni Abramsokat eleinte és a németek is küldtek olyan leopárdokat amiket az ukránok át sem vettek. Az F16 sem voltak terítéken nagyon sokáig, ha a háború kezdetén elkezdik kiképezni rá a személyzetet, a szerelőket és eldugott reptereket is építenek akkor talán mára lennének bevethetőek.
Abban viszont igazad van hogy a nyugat nem tett meg mindent hogy az ukránoknak esélyük legyen visszavenni azt ami az övéké volt.
Nem akarok konteókat gyártani de az utolsó kérdésed egyben megadja a választ is. Kinek jó? Gondolkozz egy kicsit vajon kinek jó ez így?
A mai nap Zelenszkij dühöngött egyet, hogy sehogyan nem áll az ukrán F-16-osok ügye.
2023. febr. 27.-én jelentették be az F-16-osok adományozását, és azóta sehol nincsenek még a repülők.
Ilyen hozzáállással mikorra kapják meg azokat ?
Kérdező, a valóságban kevés ember alkalmas pilótának.
- A nehézségi gyorsulás viselése,
- az áramlástan értése,
- és az informatikai ismeretek,
ezek nagy mértékben korlátozzák, hogy kik ülhetnek egy F-16-os Falcon vagy bármi más vadászrepülő pilótafülkéjébe.
Szerinted miért van egy pilótán sisak, oxigénmaszk, és G-ruha ?
Honnan akasztottál volna le 500 pilótát ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!