Aki annak idején megúszta a sorkatonaságot, milyen megjegyzést kapott környezetétől?

#20 A rendszerváltás közelében és az után már nagyon lazán kezelték a besorozást.

Volt egy haverom akinek engedték a szakáll viselését mert szerzett egy papírt, hogy nem bírja az arcbőre a borotválkozást. Tényleg gond volt a bőrével, de őelőtte ilyenre nem igazán volt példa, hogy kiskatona szakállasan gyakorlatozzon.

A páromat már a rendszerváltás után sorozták volna, de neki elég volt bemutatnia egy papírt, hogy terhelésre jelentkező asztmája van, meg amúgy is megy egyetemre, így lazán leselejtezték. Mire diplomáztunk már sejtették, hogy lassan megszűnik a rendszer, így már vissza se hívták. Szerencsére ez az asztmája azóta sem jelentkezett, a heti 3-szori 1-1,5 órás fociedzése során egyedül az okoz neki gondot ha valaki lerúgja, mint tegnap délután, holott már elmúlt 50 éves. :)

A szakáll (és a hosszú haj) veszélyt jelent vegyitámadáskor, azért nem engedték.

Világos, hogy "magától" elmúlt a terhelésre jelentkező asztmája :-)

A sorkatonai életet is lazán kezelték akkor már. Hallottam, hogy nem vittek 100 km-nél messzebre, az első nap letették az esküt és a következő hétvégén már haza lehetett menni, választani lehett, hogy akar-e reggelitornázni? És csak 6 hónap volt az egész... Örömkatonaság!

Nagyon messze vissza kell menni, ha azt a korszakot keresitek, amikor még közösségi szinten számított, hogy az illető volt-e katona, illetve azért nem volt, mert alkalmatlannak nyílvánították.

Az az időszak a kiegyezéstől 1945-ig tartott, amikor még jellemzően érdekházasságot kötöttek, akit katonának alkalmatlannak nyílvánítottak, az azt is jelentette, hogy az illető "kevesebbet ér".

Akkoriban a katonai pálya egzisztenciát is jelentett, egy tartalékos hadnagy a cuvil életben is rangnak számított.

Igaz ez inkább a kis, és középnemeseknél, de a városi polgárok körében is, és akkorra kisnemesek számát csak beszülni tudták, olyan sokan voltak, közöttük soknak csak a rangja volt minden vagyona.

A közemberekből besorozoztak letöltötték az egyébként nem kevés katonaidőt, és jó esetben utána vissza tértek a civil életbe.

Bevonulásuk pillanatában egy nagyot léptek előre a negbecsülésükben, előtte a sorozásokon, ha kiderült, hogy valaki nem alkalmas katonának, hivatalosan is "leértékelődött"

Ezt sem kell túlértékelni, más volt akkoriban az általános értékrend, egy férfitől az volt az elvárás, hogy megvédi a hazáját, megvédi a családját, rossz érzés volt, amikor a katonaorvos hivatalossá tette, hogy alkalmatlan az illető.

Persze, ez többnyire nem ott derült ki, csak ott vált hivatalossá, pl egy tüdőbeteg tisztában volt azzal, hogy beteg.

1945 után viszonylag gyorsan megváltozott az emberek viszonya a katonaviseltséhez.

Fokozatosan, de elég gyorsan elterjedt az, hogy az se baj, ha a fiú nem lesz katona.

Inkább az tolta ki ezt a folyamatot, hogy kibújni volt nehéz a katonaság alól, ami kezdetben még 3 év volt.

A '60-as évekre már inkább az lett dicsőség, ha valaki meg tudta úszni a katonaságot.