Kidobott pénz volt a Monarchia flottafejlesztési programja?
A M hadiflottájának első vh-s tevékenysége leginkább arról szólt, hogy inkább csak a könnyű és kisebb egységek tevékenykedtek hasznosan. Érdemes lett volna több naszádot, rombolót, és tengeralattjárót építeni a TEGETHOFF és más nagyméretű osztályok helyett?
Nem sok hasznát vettük a dreadnoughtoknak.
Nem sok hasznát vettük? Ennek mi az oka?
Maga a hajóosztály korának megfelelő volt, nem volt kiemelkedő, de szégyenre sem adott okot. 12 darab 305mm es lövege felvette e versenyt kortársaival. 37km/h végsebessége teljesen korrekt volt akkoriban.
Az hogy nem engedték ki a kikötőből az osztályt valóban értelmetlenné tette. Az első alkalom mikor mégis a Szent István pusztulásához vezetett. Ám ez megfelelő kísérettel elkerülhető lett volna.
Attól függ honnan nézzük... Egy flotta erejét az adja hogy kivel kell megküzdenie. Ha csak kisebb országocskával a Földközi-tengeren, az Adrián arra tökéletesen alkalmas volt, biztosította a megfelelő elrettentő erőt. Az Antat részét képező, az által támogatott olasz flottával szemben viszont már alulmaradt.
Az St. István elvesztése súlyos taktikai hiba eredménye volt, egyszerűen nem haladtak a korral és nem biztosították megfelelően a hajót.
#4 attól függ hol kapja el, mennyire sérül meg a hajótest, mennyi a beömlő víz mennyisége. Az St. Istvánt még nem torpedók ellen tervezték (az oldalfalak vízvonal alatti dupla rekeszes kialakítása csak az I. Vh. után vált általánossá).
Elvileg a Titanic sem süllyedt volna el a jéghegytől (ha szemből telibe nekirohan - nem sérül annyi rekesz), de láttuk hogy mégis.
"egy német dreadnought nem süllyedt volna el két 45 cm-es torpedótalálattól."
4 lyukat találtak 2009-ben amikor lementek SZ István roncsaihoz.
Mai napig vitatott 4 torpedó találat miatt, vagy a 2 torpedó egymáshoz közeli detonációja olyan mértékig rongálta meg az oldalfalat megvetemedett az oldalfala.
Első világháború előtt nem volt elterjedt a dupla falú rekeszes kialakítás. Kb mintha számonkérnéd miért kőkereket használtak nem gumikereket a kőkorba.
"4 kilőtt torpedó talál és robban"
kb 500 méterről indítottak rá a motorcsónakok, ezek a torpedótípusok 45 csomós (~82km/h) sebességgel haladtak. 150 méteres hajónak esélye sem lehetett kitérésre. indítástól csapódásig ~30 másodperc telt el.
2 torpedó találat 100%-ig bizonyos mert az érkező torpedókat vizuálisan is megerősítették. A másik kettő kérdőjeles, de ez nem változtat azon 4 hatalmas lyuk volt az SMS Szent István oldalán.
A két biztos találat az egyes gépházat, a második a kettes gépháza találta el és borította el a lék vízzel. A turbinaházba is ömlött befelé a víz. A másik két rés oka mint mondtam vitatott. De tény hogy ott van, tény hogy azon is víz ömlött a hajótestbe ami menthetetlenné tette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!