Beregszászi Sándor magyar harci repülő 1944 július másodikán hősi halált halt ME-109E tip gépében a nagy túlerőben lévő amerikaiak elleni légiharcban. Hogyan lehet ekkora túlerő ellen bármiféle siker reményében felvenni a harcot?
10/A kérdésem lényege nem a tipusra vonatkozott, hanem az emberi motivációra, amivel egy ekkora túlerővel szemben rendelkeznie kellett valakinek, hogy egyáltalán közéjük merészkedhessen.
Ez ma gondolom elképzelhetetlen lenne, ahol egy egyszerü egy az egyben harcban aratott győzelem is óriási fegyverténynek számít.
"Ez ma gondolom elképzelhetetlen lenne"
Nézd meg a szerb pilótákat, hazájuk védelmében 1999-ben ők is pár géppel fölszálltak a több száz géppel támadó NATO-kötelékek ellen. Tudásukat és a MiG-29 gépeket dicséri, hogy ilyen túlerővel és technikai fölénnyel nem mindegyiküket lőtték le. Mondom ezt úgy, hogy különösebben nem szívlelem a szerbeket. Volt olyan 29-esük, amely két levegő-levegő rakétatalálat után is sikeresen kényszerleszállt.
Mindegy,mert mi magyarok is megtettük, amit megkívánt akkor haza.
A szerbeknél is gondolom ez volt,valamilyen ellenállást kifejtettek ők is.
Ez mindíg az egyszerűbb a levegőből támadni,bár területet elfoglalni csak ezzel nem lehet,legfeljebb egyszerüen tönkretenni.
Motiváció: az hogy megkapod a parancsot, hogy csináld amire kiképeztek, ami a feladatod, s felszállsz a bombázókötelék ellen ami a lakásod, az otthon maradt rokonaid által lakott városok felé tart (ja amúgy háborúban aki túl sokat önérzeteskedik, kitér a parancs elől az hamar a fal mellett találta magát).
Felszállsz mert parancsot kaptál rá, beállsz a kötelékbe, mész a földi irányítás által megadott irányba s reméled, hogy megúszod a légiharcot. Ahogy tette ezt minden pilóta akár magyar, német, orosz, japán, angol vagy akármilyen nemzet fia volt.
"Ha Szerbia akkori milliárdosai belenyúlnak a pénztárcájukba..."
Ehelyett a szerb vezetés ingyen segélyért (repülőgépek, légvédelmi eszközök) kuncsorgott Moszkvánál. Hát így nem ment.
16/Bele is nyúltak.
Létrehozták Sveti Stefán szigetén a Borisz Szpasszkíj-Bobby Fisher sporttörténelmi sakkvilágbajnoki visszavágót,közben dúlt a Balkáni Háború javában.Lett volna ott pénz sok mindenre,de a rendszernek a látszatot fenn kellett tartania, és azt sugallni, hogy itt minden rendben van.
Jó ehhez az is kellett, hogy Fisher játékot vállaljon, mert ekkor jó 30 éve már visszavonult a sakktól, és teljesen le is volt gatyásodva.
Fisher ismét győzött,és bezsebelt több millió dollárt, és anyagilag is egyenesbe került.
Szóval volt ott pénz,hű...de messze kerültünk a témától,már a jugoszláviai háborúnát tartunk...(?)
A tapasztalt német pilóták azt oktatták a magyar Messerschmitt-hajózóknak, hogy csapjanak le a magasból, csípjenek meg (lőjjenek le) egy-egy gépet, utána tűnés...Ez különösen a keleti fronton működött, mert a messzerek általában 30-50 km/h-t rávertek a Jak-pilótákra. Ezért akkor léptek le, amikor nekik tetszett, és a fordulóharcot az erre tervezett, ebben előnyben lévő Jakokkal szemben a németek általában nem erőltették. Más kérdés, hogy mit értek vele, ha mondjuk egy 40 gépes (mondjuk 15 IL-2 plusz 25 Jak-9) szovjet kötelékből lelőttek 1-et vagy 2-t.
Az ami kötelékeknél ugyanez a csipkelődés folyt, a kijelölt célpont eredményes bombáázását ritkán sikerült megakadályozni
#18 ezért kísérték vadászgépek a bombázócsoportokat, "felhőt" vontak köréjük, s ha a távolból vadászköteléket láttak közeledni akkor eléjük küldtek pár gépet, a rácsapó gépekre leborítottak és próbáltak utána menni.
Akkor volt esélyük a rácsapó gépeknek ha jelentős volt a sebességkülönbség, vagy volt felhőtalp amibe vissza tudtak húzódni. Teljesen tiszta égboltnál klasszikus légiharc alakult ki a kísérővadászok és a kötelék elfogására igyekvő honi légvédelmi vadászok között.
18/ Köszi a választ.
Itt a korábbiakban arról írt valaki,hogy a Messerschmidt csak egy halom ócsavas volt, az amerikai Mustángokhoz képest.
Korábban többször arról olvastam, hogy a 2.VH legeredményesebb típusa volt, de 1944 végéig mindenképpen annak számított.Ezzel aratták a legtöbb légigyőzelmet az összesítésekben az egymás közötti légiharcokban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!