Adolf Hitler miért tett táborba cigányokat is? Németországban olyan sok cigó élt a második világháborúban vagy más országból szerválta őket?
Figyelt kérdés
2023. szept. 12. 20:30
1/10 anonim válasza:
Az árja faj megtisztítása végett.
2/10 A kérdező kommentje:
Azt tudom, hogy Hitler azzal indokolta az írtásukat, hogy teljesen felesleges a szaporodásuk és semmit se tudnak hozzátenni az emberiség fejlődéséhez.
2023. szept. 12. 20:33
3/10 anonim válasza:
Nem volt olyan sok, mint nálunk, inkább a cseh részeken voltak többen. Nyugat-Európában nem annyira engedték a cigányok letelepedését a középkorban sem, mint a Balkánon.
4/10 anonim válasza:
Mert Hitler tervei messze túlnyúltak az akkori Németország határain. Ő egész Európát uralni kívánta, ahol a zsidók, cigányok, fogyatékosok nem kívánatos csoportnak számítottak.
5/10 anonim válasza:
Amikor bejöttek, akkor még csak pár 10 ezren lehettek. Nem zavartak sok vizet.
A szocializmusban is még csak pár százezren voltak.
Intő példa azoknak akik azt mondják, hogy mit nekünk pár tízezer néger és muszlim migráns!
6/10 anonim válasza:
"semmit se tudnak hozzátenni az emberiség fejlődéséhez"
Hát ebben nem tévedett. Inkább csak elvenni tudnak belőle.
7/10 A kérdező kommentje:
4.
Jól hangzik és tetszik.
2023. szept. 12. 20:47
8/10 anonim válasza:
Mert Hitler kb. minden más nációt utált, szolgának tekintett ami nem volt "árja". Első körben Németországban akart tiszta "árja" fajt, aminek a cigányok IS az útjában voltak. S erős volt a cigánygyűlölet a csatlós országokban, friss munkaerő meg kellett a táborokba.
9/10 anonim válasza:
Ha innen is vitt volna, talán most Magyarország helyett egy másik ország lenne Európa legrosszabb közbiztonságú országa.
10/10 anonim válasza:
Mert azon az ösztönlény állatok elpusztítják a kultúrát és civilizációt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!