Mi volt az oka annak, hogy a második világháborúban a német katonák sokkal nagyobb találati számmal rendelkeztek, mint a szovjetek és a szövetségesek?

(bocsi, elnyomtam)

2, mert egyszerűen sokkal több célpont állt a rendelkezésükre. A német harckocsizók szinte minden bevetésük alkalmával szembe találták magukat ellenséges harckocsikkal, míg a szövetségeseknél ez egyáltalán nem volt igaz, ott a leggyakoribb ellenfelük nem a német harckocsik, hanem a német vontatott páncéltörő lövegek voltak, hiszen a németek folyamatos harckocsi hiányban szenvedtek, és nagyon alacsony volt a gépesítés aránya az egységeik között.

Steven Zaloga és Sönke Neitzel amúgy elég rendesen körbejárta ezt a témát, és ők elég kritikusak a "páncélos ászok" fogalmával szemben.

Neitzel például felhozza példának, hogy a legtöbb elpusztított harcjárművet a németek rendszeresen "túlszámolták", gyakran ugyanazért a harcjárműért több legénység is bejelentkezett. Ezzel a németek is tisztában voltak, így bár a propagandakiadványokba a túlzó számok kerültek be, a hírszerzés rendszeresen megfelezte ezeket a számokat, hogy hitelesebbnek vélt adatokkal dolgozhassanak. Például Carius híres-hírhedt 150+ elpusztított harckocsija valószínűleg sokkal közelebb volt a 70-hez, és Carius maga sem tippelte 100-nál többre az általa elpusztított harckocsik számát.

Steven Zaloga szerint maga a fogalom is eléggé túlromantizált, ő az egész témát egy jó propagandafogásnak tartja. Szerinte egyáltalán nem véletlen, hogy abban a fázisban, amikor a németek még elsősorban offenzív hadműveleteket végeztek, nem nagyon voltak páncélos ászok, hiszen egy harckocsi védekezés során előnyösebb pozícióban van, mint a támadó harckocsi. Ez kiváltképpen igaz a német nehéztankokra, amelyek például az 1943-as évben (ebben született a legtöbb német páncélos ász a harctéren) szinte kizárólag olyan hadműveletekben vettek részt, ahol a páncélozottságuk és a tűzerejük azt jelentette, hogy jóval messzebbről tudták likvidálni az ellenséges szovjet, angol, és amerikai harckocsikat, mint ahogy azok viszonozni tudták a tüzet. Wittmann például úgy szerzett 1943-ban 50-100 kilőtt ellenséges harckocsit, hogy egy olyan harckocsiban ült, amelyet a szovjetek csak 500-600 méterről tudtak átütni frontálisan, és az átlagos lőtávolság ennek kb. a duplája volt. Ezzel szemben a Panzer IV-ekben, Stugokban ülő kollégái, akik ugyanazon a kiképzésen estek át, jóval rosszabbul teljesítettek, és sokkal súlyosabb veszteségeket szenvedtek.