Egy muskétától meg egy tipikus 1., 2. világháborús bolt action (nem tudom mi a pontos megfelelője) és félautomata puska lövedékétől mennyire lehetett "ott maradni", tekintve, hogy az a nagyobb lövedékek tulajdonsága? Plusz kérdések következnek még!?

A huzagolással a kilőtt golyók célra tartása lett sokkal pontosabb.

Sokáig a lőfegyvereket csak sortüzeket ladava tudtak hatékonnyá tenni, annyira pontatlanok voltak, hogy célzott lövéseket csak néhány lépés távolságról voltak alkalmasak.

A YouTube-n rengeteg videó van fönt a témáról, érdemes azokat megnézni, ha komolyabban érdekel a téma, de az, hogy egy lövés "mennyire halálos" sok mindentől függ.

Minél jobban visszalépsz az időskálán, a fegyverek annál kezdetlegesebbek, de az orvostudomány még inkább hátráltathatja a gyógyulás lehetőségét.

Hiába nem lehetett egy muskétával pontosan célozni, ha egy sortűzzel kilőtt golyó valakit eltalált, az az akkori időkben akár egy karcolás miatt is lehetett veszélyes.

Komolyabb lőtt sebnél a gyógyulást hátráltatta a fertőzés veszély, de már önmagában az is, hogy a lövedékek deformálódtak, roncsoltak, ilyen szempontból egy modernebb lőfegyver még előnyösebb is lehet... sokkal nagyobb tűzerejű, de a lövedék nem deformálódik, ha nem ér létfontosságú szervet, átmegy a testen, mint egy szúrt seb.

A fejlődés inkább arról szól, hogy milyen távolról lehet pontos lövést leadni, ami a kezdeti néhány lépésről mára már ezer méterekben mérhető, és természetesen a tűzgyorsaság, tűzerő, ami szintén iszonyatos, van olyan fegyver, amiből másodpercenként hatszáz lövedék lőhető ki

A háborúkban nem feltétlenül az a cél, hogy az ellenséget megöljék, vagy megnyomorítsák, sokszor csak annyi a cél, hogy ártalmatlanná, harcképtelenné tegyék.

[link]

A régi "lovagias" időkben sem a tömegek megnyomorítása volt a cél, csak akkor "annyit tudtak", a deformálódó lövedékek súlyosan roncsoltak, az orvostudomány meg nem tudott a sérültekkel mit kezdeni - ehhez képest írtam, hogy egy modern lőfegyvertől elszenvedett sérülés még szerencsésebb is lehet, ha az nem talált létfontosságú szervet.

Egy eldeformálódott lövedék roncsol (lásd a linkben, a dum-dum golyókat is betiltották ), ha a testben marad, azt ki kell venni, ha áthatol a testen a kimeneti nyílás hatalmas, roncsolt.

Az automata fegyvereknek a közelharcoknál van előnye, nem véletlenül a gépkarabélyok a különböző kommandósok, rohamosztagosok alapfegyvere, közelre nem kell pontosan célozni, de a tűzgyorsaság, tűzerő fontos.

Nem is rosszabb lett, hanem jobb.

A te hozzászólásod irányult érzésem szerint arra, hogy a fegyvereknél a hatékonyság mérő, hogy az mennyire halálos, ami csak részben igaz, mert a modern fegyverek hatékonyak, de nem feltétlenül a minden áron gyilkolás a cél, ezért vannak tiltott eszközök is a hadászatban (amit szinte biztos, hogy megszegnek olykor)

A muskéták, karabélyok a mesterlövészpuskák ősei, az "evolúciója":

https://www.youtube.com/watch?v=iYujYcPOdDI

Részemről is történt elírás

"Minél jobban visszalépsz az időskálán, a fegyverek annál kezdetlegesebbek, de az orvostudomány még inkább hátráltathatja a gyógyulás lehetőségét."

Inkább hátráltatta szót kellett volna írnom, ugyanarra a korszakra gondoltam: régmúlt korokban, régi fegyverekkel ejtett sebek azért is lehettek halálosak, mert fejletlen volt az orvostudomány is, akkoriban egy elfertőződött karcolásba is bele lehetett halni.

Hogy válaszoljak a kérdés megválaszolatlan részeire, nem, a fegyver elsütési mechanizmusa ("bolt action", magyarul ismétlőpuska, vagy muskéta, vagy félautomata, vagy automata) nem igazán számít.

Ami számít, az igazából a lőszertípus. A muskéták általánosságban jóval nagyobb kaliberűek voltak, mint a későbbi lőfegyverek. Ezek általánosságban huzagolatlan, előltöltős, nagykaliberű fegyverek voltak. Na de miért voltak ilyen nagy kaliberűek?

Erre a válasz picit bonyolult, megpróbálom egyszerűen elmagyarázni.

A ballisztika általánosságban nem egy kvantumfizika. Egy golyó roncsolóteljesítményét alapvetően két dolog szabályozza: a lövedék tömege, illetve a lövedék sebessége. A tömeget a kizárólag a kaliber, a sebességet a lőportöltet és a kaliber együtessen határozza meg. Röviden, ha nagyobb roncsolóhatást akarsz elérni, akkor három lehetőséged van: növeld meg a lövedék tömegét, növeld meg a lőportöltetet, vagy növeld meg mindkettőt. A probléma ott kezdődik, hogy a nagyobb lőportöltet nagyobb energiával párosul, és a korabeli metallurgiai technológia miatt jóval kisebb mennyiségű lőporral tudták megtölteni a lőfegyvereket. Ezáltal az egyetlen megoldás az volt, hogy nagyobb kaliberű lőszert használtak, azzal a mellékhatással, hogy ezzel a lövedék sebessége jóval alacsonyabb lett, mint a modern lőfegyvereké.

A 19. sz. elejére a metallurgia már jóval hatékonyabb lett, és megjelentek az első hátultöltős fegyverek. Ezek már kisebb kaliberű, nagyobb lőportöltettel rendelkező fegyverek voltak. A huzagolás is egyre elterjettebb lett, megjelentek az első ismétlőpuskák, és az lőfegyverek lőtávolsága tulajdonképpen 70 év alatt 50-75 méterről több száz, vagy akár ezer méterre is kiterjedt. Szinte az összes ország átváltott a korábbi 14-20mm-es kaliberű fegyverekről a 6.8-8mm-es kaliberű, nagyobb lőportöltetű fegyverekre. Ezeket a kalibereket hívják "puskakalibernek".

A második világháború során megjelentek az első gépkarabélyok is: a német Sturmgewehr 44, illetve az orosz AVT-40. Ezeknek a legnagyobb újítása az volt, hogy úgynevezett "átmenetikaliberű" lőszert használtak, amik lehetővé tették, hogy alacsony tömeg mellett is automata üzemmódban tudjanak tüzelni (vö. Stg 44: 5.1kg 30 lőszerrel töltve, Bren könnyűgéppuska 11.2kg 30 lőszerrel töltve).

A második világháború után szinte minden ország ismét kalibert váltott: a puskakaliberű fegyvereket leváltották az átmenetikaliberű fegyverek. Míg a második világháború alatt az amerikaiak .30-06 puskakaliberű(7.62x63mm a metrikus mértékegységrendszerben), a németek a 7.62x57mm-es puskakaliberű, az oroszok meg 7.62x64mm-es puskakaliberű lőszert használtak, a háború után a nyugati hatalmak a 5.56x45mmm-es NATO átmenetikaliberű lőszerre váltottak, míg a Varsó Egyezmény tagjai a 7.62x39mm-es illetve 5.45x39mm-es átmenetikaliberű gépkarabélyokat használtak.

"Na de miért, nem úgy volt, hogy a nagyobb lőportöltet meg a nagyobb golyó nagyobb roncsolóhatással bír?" kérdezhetnéd jogosan. Igen, de a válasz egyszerű: a háború után a nagyhatalmak rájöttek, hogy a puskakaliberű lőszerek akár több kilométeres hatótávolságát egyszerűen nem tudják kihasználni. A tűzharcok nagy része 400 méteren belül történt, de száz méter alatt szinte lehetetlen volt éles tűzharcban ismétlőfegyverrel vagy akár félautoma fegyverrel tatalálatot szerezni. A korabeli kutatások alapján minden 50000 lövedékből csupán egyetlen egy talált célba. Arra viszont mindenki rájött, hogy ha több lövedéket lőssz ki az ellenség irányába, az mindenképpen jobb (ezt hívják fedezettűznek), mint ha kevesebb, de pontosabb lövéseket adsz le (főleg azért, mert az átlagos katona egy tűzharcban így is, úgy is elképesztően pontatlanul lő. Ennek főleg pszichológiai okai vannak, nem megyek bele, de elképesztően érdekes történet amúgy). Ezáltal több értelme volt egy raj minden tagját automata, rövidebb hatótávolságú, gyorstüzelő fegyverekkel ellátni, mint nagy hatótávolságú, pontos, de lassabban tüzelő fegyverekkel. Az átmeneti kaliberű fegyverek az átlagos túzharctávolságon belül még bőven elég pontosak, 400-500 méterig. Sőt, az egyik mellékhatás az lett, hogy az átlagos katona félautoma módban pontosabban ÉS gyorsabban tudott lövéseket leadni, mert a fegyver visszarugása kisebb lett, és gyorsabban tudott célzott lövést leadni, mint egy félautomata, puskakaliberű fegyverrel. Ma már az 50000:1 arány lecsökkent kb. a felére, 25000:1 arányra.

"Még valami, ami kissé kakukktojás, mert általában nem egyet lőtt ki, de a kezdetleges géppuskák (1. vh körül és előtte) mennyire voltak halálosak, ha csak 1-2 lövedéket kapott valaki?"

Az első világháborús géppuskák puskakaliberű lőszert használtak (vagy nagyobbat, lásd M2 Browning a .50 kaliberű lőszerével, mai napig használják), és a roncsolóhatásuk kb megegyezett a korabeli ismétlőpuskákéval. A Maxim-puskát, az első modern géppuskát 1884-ben rendszeresítették először, szintúgy puskakaliberű lőszerekre tervezték (rengeteg variáns volt belőle, szinte minden nagyhatalom vett belőle, és értelemszerűen a saját lőszersztenderjükhez igazították a fegyvert). Ennek az elődjét, a Gatling-puskát először a kornak megfelelő papírhüvelyes lőszerekre tervezték, de akkor még nem nagyon voltak sztenderd, univerzális kalibertípusok. Amikor az USA hadserege rendelt magának párat, azt először a .45-70-es kaliberre tervezték, amit később a .30x40-es puskakaliberre váltottak.

A lövedék által okozott roncsolás attól függ mennyi energiát képes a lövedék leadni a szövetekben. Ez a becsapódási energiától és a lövedék formájától is függ. Egy "sima" acéllövedék kis kimeneti nyílással távozik (ha nem ér csontot) jelentős, de ha nem ér létfontosságú szervet akkor nem feltétlenül okoz végzetes sérülést. Egy, a sebúton "bukdácsoló", vagy deformálódó lövedék már csészényi kimeneti nyílással távozik és akár ~5-8 cm átmérőben is mindent roncsol, olyan belső vérzést, sokkot okozva ami 90-95%-ban végzetes. Ergo egy ugyanolyan részen találatot érő pisztolylőszer is lehet "halálosabb" ha olyan a kialakítása mint egy karabélylőszer.

A kérdésed meg különválasztanám két fogalomra. Az egyik az un. stophatás. Ez azt jelenti, hogy a becsapódó lövedék mennyire képes "megállítani" az embert. A másik meg a "halálosság". A különbség hogy egy sérülés lehet végzetes, de ha nem éri a szerveztet erős sokk, vagy nem roncsol nagyobb területen akkor akit eltalálnak még állva marad. Egy normál acéllőszer általi comblövés is lehet halálos ha roncsolja az artériát, de még pár perc amíg a sérült elvérzik addig tudatánál van és cselekvőképes. Míg egy eldeformálódó lőszer olyan szintű sokkhatást okoz, hogy letépi a fél combizmot és reakció képtelenné teszi a célpontot.