Úgy néz ki, hogy nem.
Még ha bele is egyezne Ukrajna 1-2 megye, pl. Donyeck és Luhanszk átadásába, cserébe azt kérné, hogy a NATO adjon garanciát a maradék területe épségére, mert Oroszországban nem bíznak, joggal, hiszen a 94-es budapesti egyezményt sem tartották be az oroszok.
Tehát gyakorlatilag be kellene venni a NATO-ba, viszont ez meg Oroszországnak lenne elfogadhatatlan.
Részben épp azért indították a háborút, hogy ne legyen egy nyugat által felszerelt, brutál erős hadseregű NATO ország közvetlenül a határaiknál.
Tehát itt egy mindenki számára elfogadható békekötés nem lehetséges.
Tehát a háború folytatódni fog, a nyugat már majdnem belépett az ukránok oldalán, épphogy csak katonákat nem küldtek még hivatalos formában - bár az ukrán idegenlégióban harcol már több ezer nyugati katona.
Kína egyre nyíltabban beáll Oroszország mögé, gazdaságilag eddig is erősen támogatták, áttételesen, fű alatt észak-koreán át már fegyvereket is adtak a ruszkiknak, mostanság már azt fontolgatják, hogy teljesen nyíltan is fegyvereket kezdenek szállítani az oroszoknak.
Európa és Oroszország a köztük lévő gazdasági kötelékeket gyakorlatilag elvágta.
Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok is egyre gyengülnek, az USA stratégiája az, hogy igyekszik a gyártókapacitásokat hazavinni Kínából, ezzel párhuzamosan high tech szankciókat vetett ki Kínára, plusz csökkenti a kínai importot, és Mexikó felé kezd fordulni.
Körvonalazódni látszik tehát a két nagy tömb.
Amint Kína irányába kiépülnek azok a vezetékes energiahordozó-szállítási kapacitások Oroszországból, amikbe 100 milliárdokat ölnek közösen, megoldódik Kína egyik nagy s-ggfájása, azaz hogy csak a tengereken át tud olajat importálni, a tengeri útvonalakat viszont az USA el tudja vágni a flottájával.
Mindeközben gőzerővel fegyverkezik is Kína.
Már nem az a kérdés, hogy megtámadja-e Taiwant, hanem hogy mikor.
És amikor ez bekövetkezik, akkor kimondhatjuk, hogy már világháború zajlik.
Ami az ukrán háborút illeti, ha Kína komolyan felcsavarja és nyílttá teszi a fegyverszállításokat Oroszországnak, onnantól a ruszkiknak és a kínaiaknak is már érdekében fog állni tovább eszkalálni a dolgokat.
Ami valószínű, hogy szándékosan gerjeszteni fogják a szerb-koszovói konfliktust, lesznek akciók Moldova ellen, illetve jó esélyel hazavágják még idén ősszel vagy a tél elején a norvégiából európába menő gázvezetéket, leállíthatják a Barátság kőolaj-vezetéket, stb.
És persze ezeket az USA/nyugat sem hagyja majd annyiban, lehetnek megtorló akciók a török áramlat, kék áramlat ellen pl.
Röviden: egy teljesen egyértelmű pályán haladunk az eszkaláció és a világháború felé, és semmiféle deeszkalációs lépés nem történik egyáltalán egyik fél részéről sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!