Valóban kezd konfliktus alakulni a Wagner csoport és az orosz hadsereg között?
Állítólag a Wagner egyes vezetői kezdik kritizálni az orosz vezetőséget a katonai kudarcokert .
Mert meg ok nagyon lassan de biztosan haladnak bahmut irányba az orosz sereg visszavonul .
Állítólag fszb már egyes Wagner tagokat letartóztatott. Kezd megtorni az egység?
A Wagner-esek lejáratóvideókat is csinálnak az Orosz Hadsereg ellen.
Simán elhiszem, hogy sok esetben hiányos, első világháborús felszereléssel küldik őket háborúba, és dübörög a korrupció és az ostobaság. De az egészre a Wagner is rá tud orkesztrálni:
Kéne már egy orosz győzelem ami növelné a morált.bahmutnal alakul valami talán ha egy 70 e városból kíverik ukranokat helyreal a harci morral az orosz sereggnek is
Mert a Wagner katonáival meg a dpr lpr hadsereggel kisebb a baj .
13-as: Bahmutnál semmi nincs, egy-két járőrt elindítottak a város irányába, bármiféle nehezebb harcjármű vagy tűztámogatás nélkül. Vissza lettek verve (értelemszerűen, nem lehet pár száz katonával bevenni egy várost), csak ezt a Wagneresek úgy adják elő, hogy ők ott komoly harcokat folytatnak, csak a fránya vezérkar pikkel rájuk.
"Mert a Wagner katonáival meg a dpr lpr hadsereggel kisebb a baj ."
A Wagner önmagában semmit nem ér. Ez csak egy félig-meddig integrált könnyűgyalogos csoport, zászlóaljnyian lehetnek Bahmut környékén. Támadó akciókra külső tűztámogatás és gépesített gyalogság, harckocsik nélkül teljesen alkalmatlanok.
A DPR/LPR "hadseregei" már nem léteznek, két okból: mert az annexációval be lettek olvasztva az orosz fegyveres erőkbe, másrészt meg mert Július-Augusztus során, a Szeverodonyeck környékén folyó harcok során gyakorlatilag a maradék, kevés harcképes alakulatok is olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy azóta csak papíron léteznek. Vannak Telegramon videók, az elmúlt két hónapban elfogott vagy magukat megadó szakadár katonákról, az átlag életkort én olyan 50-60 környékére saccolnám.
Bahmuti helyzet igenis alakul a déli szomszédos településeket most foglalta be az orosz sokkal lassabb itt a front mint ahol ukránok támadnak.
Keleten mát ipari negyedben vannak délen most fogják elerni a várost talán már a héten
Szerintem is az a baj a Wagner egymaga aligha tud bevenni egy 70 e várost ( viszont ok sikeresek )majd kiderul lehet aztán kapnak majd az új sorozott állományból utcai harcokra nemtudom
De még mindig gyorsabb mint donyeck mellet ott is haladnak a russzkik pár km sikerült hetek alatt
"Bahmuti helyzet igenis alakul a déli szomszédos településeket most foglalta be az orosz sokkal lassabb itt a front mint ahol ukránok támadnak."
Ne haragudj, de téged átvertek :D Bahmutnál a front utoljára Szeptember elején változott, akkor a harkivi ellentámadással egyidőben az oroszok elfoglaltak pár üres falvat, miután az ukránok visszavonultak Bahmut városába, hiszen az ott állomásozó csapatok egy részét át kellett csoportosítani északabbra.
"De még mindig gyorsabb mint donyeck mellet ott is haladnak a russzkik pár km sikerült hetek alatt"
Ezeket nem nevezném haladásnak, ilyenkor általában annyi történik, hogy a rotációban lévő csapatokat visszahúzzák, és egy jobban védhető pozíciót vesznek fel.
Ezek a "manőverek", már ha lehet őket egyáltalán ennek nevezni, teljesen jelentéktelenek. Jelentős veszteségeket nem tudnak mérni az ukránokra, és a stratégiai helyzetük sem erősödik attól, hogy egy faluval előrébb vannak. Ezek maximum arra jók, hogy tudják otthon mutogatni a Putyinnak meg a nagyközönségnek, hogy látjátok, nem kell mindenhonnan visszavonulnunk, nem mindenhol katasztrófális a helyzet. Az ukránok is gyakran ellenállás nélkül mennek előre, de ők legalább stratégiailag fontos csomópontokat foglalnak el (gyakran tele hadtáppal). Ezzel szemben mit tudnak az oroszok felmutatni? Semmit. Csak azt, hogy nézzétek már, már nagyon közel vagyunk egy stratégiailag jelentéktelen városhoz (ahogy pl. Szeverodonyeck és Liszicsanszk is csak propagandaértékkel bírt), mindjárt nagyon-nagyon neki fogunk menni, nagyon meg fogjuk verni az ukránokat, lesz itt még nemulass, aztán persze a következő nagy támadás, amit a Wagner Tiktok- és Telegramkommandósai felhypeolnak, kb. másfél perc alatt kifullad, mert kb. egy fél szakaszból és egy lovaskocsiból fog állni...
Ne ukrán oldalakat nezeges mert nemfogja elismerni a területi veszteséget csak 1 2 héttel később.
Amúgy lusszicshanksz és sevrodonyeck neked miért jelképes???
Mikor kb 100 e városok és csomópontok .
Ukranokat ott jó alaposan elkalapaltak és ezek stratégiai városok.azert nem kell túlozni ukránok jól harcolnak sok teruletett visszafoglaltak de a legnagyobb is kb 30 e varos volt
Bahmut esetén nézd a suriyak twitjeit neki van a legjobb semleges nézőpont térképe napi frissítés kb
A dron videók alapján megtudjak manapság állapítani a helyszínt
Amúgy ezzek az ukrán eloretoresek nem jelentenek semmit oroszokhoz beerkezik erősítés tudnak majd támadni ugyan úgy.
Donyeck és luhanksz meg esélytelen az ukrán erőknek
A krimrol ne is beszéljünk a szükséges kis foldszoroson szerinted hogy jut át?
Oke izium térsége elesett meg úgy 20 falu herszonnal de ha esetleg herszont be is veszik hova tovább??
Dnyeperen hogy mennek at ?
A Nyugat nagyon el van tájolva mikor itt gyors ukrán győzelemben reménykedik
Egyedül az orosz morál ami problémás ha jó lenne a morál liman is meglenne meg .
Nézd meg a yemeni hutik al se tud mit kezdeni a nagy Szaudi meg emirsegi modern sereg néhány teruletett visszavettek mert modernek de a központi területük nemtudjak visszaszerezni
"Ne ukrán oldalakat nezeges mert nemfogja elismerni a területi veszteséget csak 1 2 héttel később."
Nem is vitatom, hogy az oroszok elfoglaltak pár falvat, de mint mondtam, ezeket nem védték az ukránok :D
A harkivi offenzíva előtt védték őket, a hivatásos hadsereggel, azokat átcsoportosították északra, azóta a területvédelmisek vannak Bahmutban. Ezek viszonylag könnyű, gyalogos alakulatok, ezekkel nem lehet a nyílt mezőt érdemben tartani.
"Amúgy lusszicshanksz és sevrodonyeck neked miért jelképes???
Mikor kb 100 e városok és csomópontok "
Ezek a városok Izjum és Liman elfoglalásával elvesztették a stratégiai értéküket, az orosz hadtáp egyszerűen megkerülte az ukrán kiszögellést. Ezeknek a városoknak addig volt bármiféle értéke, amíg 25000 ukrán katona védte. Nem véletlen, hogy az oroszok elsősorban bekeríteni akarták a várost, először az Izjum-Donyeck vonalon, aztán miután az becsődölt, a Popászna-Izjum vonalon, Sziverszken át, aztán miután az is becsődölt, közvetlenül a város mögül próbálkoztak. Odaveszett kb 10000 orosz katona, az ukránok kivonultak jelentős veszteségek nélkül.
"Amúgy ezzek az ukrán eloretoresek nem jelentenek semmit oroszokhoz beerkezik erősítés tudnak majd támadni ugyan úgy."
Ez teljesen kizárt. A mobilizált csapatok bármiféle offenzívára teljesen alkalmatlanok.
"Donyeck és luhanksz meg esélytelen az ukrán erőknek"
Le vagy maradva, az ukránok éppen most zúznak át a luhanszki területeken :D
"A krimrol ne is beszéljünk a szükséges kis foldszoroson szerinted hogy jut át?
Oke izium térsége elesett meg úgy 20 falu herszonnal de ha esetleg herszont be is veszik hova tovább??
Dnyeperen hogy mennek at ?"
A Dnyeperen úgy kelnek át, ahogy az Oszkilon: áttörnek a vonalakon, az oroszok fejvesztve fognak menekülni, és amíg megpróbálnak valamiféle újraszervezést összehozni, addig az ukránok átkelnek. Ez most ment le Luhanszki megyében.
A Krím kb szóra sem érdemes, ha az oroszok elveszítik a földi összeköttetést, akkor a félsziget gyakorlatilag védhetetlen, mert az ukránok szétlövik a kercsi hidat, és megvárják, amíg az oroszok éhenhalnak.
18# ukrán erők ne és tévedés a létszám miatt érnek valamit mert 1:8 hoz fölényben vannak azért tud eloretorni mert orosz nemtud védeni minden dombot és foldutatt .
De ha orosz is lesz elég bőven eltud arasztani egy frontszakaszt .
Nincs ebben semmi misztikus megindulnak 10 20 irányból ha nincs létszámod nincs esélyed megtartani mert ha 1 helyen is áttörnek moged kerül.
Csecsen földön is a sorozott sereg harcolt a 2 háború már sikeres volt .
Orosz technika olyan hogy helyben kapsz képzést nem bonyolult olcsó egyszerű. Direkt ilyen mert nekik való.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!