Miért kegyetlenkednek ilyen módon egymással?
Az egyetlen "értelme" a villámháborúknak, hogy ott nincs ideje arra a háborúzó feleknek, hogy eljuthassanak eddig. Ez egy végtelen történetté válik, amikor beindul - és a valóságban soha nem fog kiderülni, hogy ki kezdi el ezeket az embertelenkedéseket. Az internet térhódítása pedig egyenesen sarkallja az embereket arra, hogy az egymással ellenséges erők rémtetteinek bizonyítására, "példák statuálására" érezzenek kényszert vademberek. A probléma ott kezdődik, amikor sikerül kipattintani a vad, értelmetlen gyűlölet szikráját, mert az pillanatok alatt felszítja a tüzet, amely eléget minden józanságot az emberi elmékben. Aki elkezd erre az ösvényre lépni, lehet, hogy nem is élt meg azt megelőzően semmilyen eseményt, amit szükségszerű lenne "megbosszulnia", - egyszerűen csak olyan szinten primitív, annyira hiszékeny, elkeseredett, tudatlan, elvakult, hogy képes felülni az "ismerős ismerősének ismerőse szomszédja mondta" szintű "okoknak" - aztán elszakad az agya helyén a semmi! Amikor lángra kap egy ilyen szintű erőszakhullám, onnantól kezdve pedig már önmagukat gerjesztik az egymást iberelő kegyetlenkedések! Emberi jogok ide, katonajogok oda, egyértelmű és minden nemzet kegyetlenkedőire egyértelmű halálbüntetéssel reagálnék egy ilyenre, - mert ez indokolatlan szenvedés okozására nincs ép ésszel elfogadható magyarázat! Ez nem ugyanaz a szint, hogy "belenéz" valaki egy taposó aknába, - azzal együtt, hogy az is tiltott nemzetközileg, de magasról szarnak a használatának tiltásra! Ha katona vagy, állj ki nyíltan, küzdj "oroszlánként" szemtől-szembe és győzzön a jobbik, - de az nem hadi "teljesítmény" - és főleg nem dicsőség, - hogy kiszolgáltatottá vált emberekkel kegyetlenkedünk!
Mélységesen elítélem az ilyen szinten aljas állatokat - nemzetiségre való tekintet nélkül!
Egy hivatásos katona
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!