Most egyébként egyre valószínűbb egy totális háború?
Követem a híreket és ténylegesen egyre inkább afelé megyünk. Ki hogy látja?
Nekem most az ütötte meg a fülemet, hogy 30 ezer katona állomásozik jelenleg kelet-európai támaszpontokon (NATO). Biden ezt fogja most felnövelni 400 ezerre. Ez hatalmas lépés. Nem úgy néz ki, hogy már eldöntötték a nagyhatalmak, csak sakkoznak, hogy minél jobb pozícióból induljanak a kezdésnél?
"Éppen arról szólnak a hírek mostanság, hogy az EU vezetők a színfalak mögött kapacitálják Zelenszkijt, hogy egyezzen ki Putyinnal"
Igen, a NERtard média hírei, dehát tudjuk, hogy azok mennyire hitelesek.
A tény meg az, hogy a NATO summit-on pár napja nyilatkozatot tettek, hogy nem engedik meg, hogy Oroszország megnyerje a háborút, és az eddiginél is komolyabb fegyverrendszereket szállítanak Ukrajnának.
Persze kérdés, hogy az ukrán hadsereg meddig bírja még, de egyrészt baromi nagy ország, egy szervezett hátrálással még sokáig lassíthatják az oroszokat anélkül, hogy komoly veszteségeket szenvednének, másrészt meg ott vannak még a Blackwater-féle PMC-k is, mint a ruszkiknak a Wagner csoport, tehát a nyugat anélkül küldhet oda nagy számban katonákat, hogy papíron ténylegesen beavatkoznának.
A héten Putler szokatlanul békülékeny hangnemet ütött meg Svédország, Finnország csatlakozása során. Nem fenyegette őket háborúval, csak annyit mondott ha NATO csapatok érkeznek oda akkor ők meg a határ túloldalára telepítenek. Azaz egy kb. rábólintás a dologra (mondjuk mást amúgy sem tehet).
Érdekesebb ami "kiszivárgott" a Fehér Házból, miszerint szerintük Ukrajna nem fogja tudni visszafoglalni az oroszok által elfoglalt területeket... igen erős áthallása, üzenete van az ukránok felé ennek.
A legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg hogy a raszputyicáig az oroszok elfoglalnak Kelet-Ukrajnában még területeket, utána tűzszünet.
11: a NATO csak annyit mondott, hogy támogatják Ukrajnát, hogy az oroszok ne győzzék le, amíg az ukránok harcolnak. De nyilván, ha az ukránok úgy döntenek, hogy feladják a keleti részeket a békéért, akkor az az ő döntésük lenne.
“so Russia cannot in fact defeat Ukraine and move beyond Ukraine”
#14
Hát persze, a NATO azért növeli 40 000-ről 300 000-re az erői létszámát kelet-európában, és az oroszok is azért fegyverzik fel a belaruszt, mert arra készülnek, hogy leboltolják, közösen fagyiznak egyet és béke van és mindenki megy haza.
#15
Én úgy látom, hogy inkább nektek fétisetek az, hogy biztosan nem történhet semmi rossz - annyira nagyon szeretnétek, hogy visszatérjen a nyugis, megszokott élet és hogy minden menjen tovább a régi kerékvágásban, hogy a wishful thinking elhomályosítja a józan ítélőképességeteket.
Az ilyenek mondogatták azt is, hogy a ruszkik egészen biztosan nem fogják megtámadni az ukránokat. Mert túl ijesztő volt a lehetőség, hogy egy atomhatalom háborút vívjon Európa területén, inkább meggyőztétek magatokat arról, hogy á dehogy, biztos nem lesz semmi.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egészen biztosan világháború lesz és mindmeghalunk, mert ezt senki nem tudhatja biztosra.
De a tény az, hogy jelenleg semmi jel nem utal arra, hogy de-eszkaláció történne, hanem épp az ellenkezője látszik.
Ahogy a ruszkik sem viccből csinálták, hogy iszonyat sok pénzt és erőforrást áldoztak arra, hogy felvonultassanak ~150 ezer katonát hadgyakorlat címszóval az ukrán határon, mielőtt támadtak.
Az USA/NATO sem csak úgy viccből fordít óriási erőforrásokat a kelet-európai csapaterősítésre, és a ruszkik sem viccből fordítanak rá pénzt időt és energiát ebben a helyzetben, hogy a belarusziába telepítenek Iskander rakétákat és a belarusz hadsereg su-25öseit felújítják és felszerelik nukleáris töltet hordozására alkalmas rakétákkal, és belarusz sem viccből kezd hadgyakorlatokat az ukrán határnál.
Aki mindezekből azt a következtetést tudja levonni, hogy a háttérben megegyezésre és a feszültségek enyhülésére és a békére készülnek, annak valami komoly gond van a készülékében.
15-ös: nem fétis, nem szórakozásból hallgat híreket az ember, hanem jobb tájékozottnak lenni, mint nem annak. Szerinted jelenleg békés hangulat van a világban? Csak kérdezem. Szerinted most úgy tűnik, hogy nincs esély konfliktusra? Mikor kb minden jel arra mutat? Erre válaszolj, ha még olvasod ezt a beszélgetést.
7-es: Jó amit mondasz és a színfalak mögött valószínűleg ez van, hogy ki rántja el a kormányt hamarabb. Ha senki, akkor abból van konfliktus, ahogy az összes háborúnál. Viszont kérdezném tőled, te tudsz mondani olyan háborút, ami döntetlennel végződött? Mert nekem most így nincs a fejemben ilyen, hogy egy háború döntetlen lett volna. Ha konfliktus van, ott az egyik fél csúnyán veszít általában.
Én azt tudom elképzelni, hogy az oroszok megállnak a kitűzött céloknál, Donbasz, tökömtudja milyen xy tartomány, USA megmondja ukrajnának, hogy ezt a békát most benyeled és béke van. Vagy fegyverszünet legalábbis kezdetben. Ekkor talán el lehet kerülni a világháborút.
Ha ezen a ponton mennek túl az orosz erők és Putyin úgy gondolja egy olyan üzenetet küld a NATO-nak, hogy ő ezt megteheti, hogy elfoglalja egész Ukrajnát, na az lesz a bajos. Szerintem.
Viszont elképzelhető szerintem egy olyan háború is, ahol egy olyan paktumot kötnek (bár ez elég furcsa két ellenséges fél között), hogy atomfegyvert nem vetünk be egymás ellen megígérjük, csak hagyományos fegyverekkel. Amint az egyik mégis kilövi, akkor a másik is. Most ez lehet hülyeség amit gondolok, nem tudom, nem vagyok hadászati szakember, hogy ilyen lehetséges e egyáltalán.
"Viszont kérdezném tőled, te tudsz mondani olyan háborút, ami döntetlennel végződött?"
Nem, mert eddig egyetlen háborút sem vívtak még komoly nukleáris arzenállal.
De egy USA-orosz háború az mindenképpen nukleáris háború lenne.
Lehet, hogy nem rögtön az elején, de előbb-utóbb oda fajulna.
#19
Leírtam.
A NATO 300 ezerre növeli a keleti határainál a csapaterőket.
Kijelenti, hogy nem engedi, hogy Ukrajna elveszítse a háborút.
A belaruszok hadgyakorlatozásba kezdenek az ukrán határnál.
Épp mai hír, hogy Lukasenka kijelentette, hogy az ukránok rakétákat lőttek belarusz területre.
Finn és NATO gépek gyakorlatoznak közvetlenül az orosz-finn határnál.
Valamelyik orosz fejes arról beszél, hogy 2-3 nap alatt elfoglalnák a suwalki folyosót.
Csak néhány tény.
Te tényleg annyira fogalmatlan vagy, hogy szerinted ez a de-eszkalációnak és a békének a jele? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!