Mi értelme volt, hogy a NATO egész Koszovó elszakításához ragaszkodott Szerbiától vagy most Oroszország egész Donyeck és Luhanszk elszakításához ragaszkodik Ukrajnától?
- Észak-Koszovóban 80%-ban szerbek laknak, akik szerettek volna, szeretnének Szerbia maradni, egyáltalán nem akartak elszakadni az albánokkal és sokkal elutasítóbbak is voltak a NATO megszállással, együttműködéssel. A pristinai kormánnyal szemben is elutasítók, inkább a belgrádi kormányhoz hűek. Leszámítva egy erőművet stratégiai jelentősége sincs a területnek, akár maradhatott volna Szerbiánál is.
- Donyeck, Luhanszk orosz többségű részeit is már sikerült elfoglalni. De itt is ragaszkodnak hozzá, hogy a donyecki és luhanszki népköztársaságoknak, helyi kormányoknak az egész megyét ellenőrzésük alá kell vonni, nem maradhat ki semmi. Akár akarják, akár nem. Nincs igazán stratégiai jelentősége, felesleges vérontásnak tűnik, hogy most az oroszok ragaszkodnak hozzá, hogy Szlovjanszkot és Kramatorszkot is mindenképpen el kell szakítani Ukrajnától, csak mert Donyeck megyékben vannak. Nem látom értelmét ilyen szimbolikus, egyáltalán nem kötött, nem kötelező dolgokhoz ragaszkodni.
#1 voltak fontos stratégiai indokok, amiért az antant ragaszkodott a Csallóköz elszakításához. A Duna jól védhető természetes határ.
Rozsnyó, Kassa, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Arad magyar lakosságú városok elcsatolása esetében szintén stratégiai okok miatt vették semmibe a helyiek önrendelkezési igényét, mivel ott húzódott a vasútvonal, ami a katonai mozgósítás, kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú volt akkoriban. Arad iparának megszerzése is fontos volt Romániának.
Mert a szerbek esetében ez természetes volt, ahogy a bombázás is demokratikus, ameddig most meg nem, mert azt nem a Nátó teszi.
(Halkan jegyzem meg, hogy a szerbeknek is nagyon ki volt nyílva a csipájuk anno, hasonlóan rázták az öklüket mint az ukránok, tehát nem nagyon van miért sajnálni őket.)
# 1
Teljesen rosszak az adataid.
A Felvidék szlovák, Erdély pedig román többségű volt, még az 1910-es magyar állami népszámlálás adatai szerint is.
1910-ben a Magyar Királyság lakosságának a magyar állami népszámlálás eredménye alapján 48,1 %-a volt magyar, 51,9 % pedig nemzetiségi.
Itt az 1910-es népszámlálás teljes anyaga: [link]
# 1
A Felvidék területén az 1910-es magyar állami népszámlálás adatai alapján 2,9 millió fő élt, ebből 880 000 fő, azaz 30,2 % vallotta magát magyarnak. Lásd: [link]
Tehát a Felvidék nem 90 %-ban volt magyar, hanem 30,2 %-ban az 1910-es népszámlálás adatai alapján.
# 1
Az 1910-es magyar állami népszámlálás eredménye alapján Erdély területén a lakosság 55,08 %-a volt román, 34,2 % magyar.
Lásd a link 25. számú táblázatát:
Tehát Erdély sem 70 %-ban volt magyar mint írtad, hanem 34,2 %-ban, az 1910-es magyar állami népszámlálási adatok alapján.
Erdély nepességének szűk többsége, 55,08 %-a tehát román volt 1910-ben.
# 8
Te írtad, hogy a Felvidék 90 %-ban magyar volt, ami nem igaz, mert csak 30,2 %-ban volt az az 1910-es magyar állami népszámlálás alapján.
Te írtad, hogy Erdély 70 %-ban magyar volt, pedig csak 34,2 %-ban volt az az 1910-es magyar állami népszámlálás alapján.
Magyarországon 1918-ra totális katonai vereséget szenvedett, ezért darabolták fel, persze hogy nem igazságosan, hanem erőből. Mert megtehették, az antant és a szomszédok erősek voltak, a magyarok akkor gyengék. A történelmet a győztesek írják, mi akkor vesztesek voltunk.
# 8
Koszovó azért lehetett független, mert már a II.világháború végén, 1945-ben is albán többségű volt, az albánok aránya egyre nőtt, a szerbeké pedig csökkent.
1974-re az albánok részaranya meghaladta a 75 %-ot, ezért kapott Koszovó albán autonóm tartomány státuszt a Jugoszlaviához tartozó Szerb Szocialista Köztársaságon belül az 1974-es jugoszláv alkotmány értelmében.
Nyomatékosítom, már 1974-ben Koszovó lakosságának 75 %-a albán volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!