A légvédelmi ágyúval hogyan találták el a repülőket?

Golyó és repülő röppályát kiszámolja a számítógép. A harci repülök nem úgy manővereznek mint a Top gun c. Filmben

A régi, nagykaliberű légvédelmi ágyúk (tehát 40mm-nél nagyobb, lassan tüzelő ágyúk) úgy működtek, hogy egy mai szemmel igen csak primitív számítógéppel (ami sokkal közelebb ált igazából egy számológéphez) kiszámolták a gép repülési magasságát és sebességet, ezen információk alapján megkapták, hogy nagyjából hova kell lőni, illetve azt is be tudták állítani, hogy a lövedék milyen magasságban robbanjon fel és szórja szét a repeszeket. Az ilyen típusú ágyúk elsősorban inkább csak a formációban repülő stratégiai bombázók ellen voltak hatásosak, ezért vagy teljesen áttért a könnyebb, kisebb kaliberű légvédelmi ágyúkra vagy géppuskákra, amelyek kisebb kaliberű lőszert használtak és magasabb tuzgyorsasággal rendelkeztek, amelyek hatékonyabbnak bizonyultak az alacsonyan repülő és agilis vadászgépek és kisebb bombázók ellen is.

Nem kellett eltalálni a lövedékkel a repülőt. Az ágyúból kilőtt gránát felrobbant X magasságban/távolságban (amit előtte beállítottak rajta) és a repeszek akár többszáz méteres körben pusztítottak utána a levegőben. Minél közelebb robbant fel a gránát a repülőhöz, annál nagyobb volt az esély, hogy leszedje az égről. Nem kellett eltalálni, csak a közelébe lőni.