Miért jó az új hidegháború, milyen előnyei vannak?
Érdekes, hogy az előző hidegháború után ismét egy ilyen korszak jön.
Most miért szorgalmazzák az amerikaiak, nyugati nagyhatalmak, szövetségesek és az orosz-kínai vezetők az elkülönülést, szembenállást, milyen előnyök származnak belőle?
Nem jó, de ez van. Még mindig jobb mintha nem hideg lenne az a háború, hanem éles. Az előző hidegháború sem ért véget, csak változott a játékosok neve (nem Szovjetunió, hanem Oroszország és közvetlen szövetségesi, s Kína sem volt korábban éppen nyugatbarát). Meg néhány kis-közepes szereplő tábort "váltott". A két oldal "főerői" (USA, oroszok, Kína) ugyanazok maradtak.
A világ meg már csak ilyen. Mindig is ilyen volt. Az őskorban két horda csépelte egymást bunkókkal, majd törzsek, államforma-kezdemények, a középkorban már országok, az újkorban már állam-szövetségek. S ahogy halad a kor úgy egyre nagyobb, több kontinensre kiterjedő gazdasági-katonai szövetségi rendszerek állnak az ellentétes oldalakon amiket az erőforrásokért vívnak. Az őskorban egy jobb vadászterületért, legelőért, a középkorban már nagyobb földekért, sarcért, az I. Vh-ban a gyarmatokért és így tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!