Irán nagyobb biztonságban érezheti magát, csökkent a háború esélye, most hogy Amerika kivonul Afganisztánból és Irakból?
Bush idejében volt a legkiélezetebb a szembenállás, akkor az USA sok százezer katonával szállta meg Afganisztánt és Irakot, így nyugatról és keletről is közre fogták Iránt. Irán akkor komolyan aggódott, hogy ők lesznek a következő célpont, Bush is szeretett volna leszámolni az ellenséggel, "gonosz tengellyel", de végül nem sikerült eljutnia odáig.
Obama, Trump is olykor fenyegetőzött, de óvatosabbak voltak.
Biden meg úgy tűnik még inkább hanyagolja a Közel-Keletet és inkább Oroszországra és főként Kínára koncentrál.
Feltehetően egy Szíria elleni háború is lekerült a napirendről, Assad is nyugodtabb lehet, hacsak nem ott próbál majd kompenzálni a Biden-adminisztráció az afganisztáni súlyos kudarc után, könnyű célpontot keresve (bár Oroszország szerepvállalása miatt mégsem olyan könnyű a helyzet).
Inkább nagyobb veszélyben van, mert most velük is tudnak foglalkozni és különben is jó, ha az US Army gyakorlatozhat valahol. Izraek örülne neki.
Biden sem az a szelíd pacák, akinek most mutatja magát 1999-ben szorgalmazta a Jugoszlávok bombázását és ő vette rá Clintont, hogy avatkozzanak be a boszniai háborúba.
Mellesleg most határozottan inog a széke és ha megbukik, akkor nyilván radikálisabb amerikai elnök jön helyette, aki rendbe hozza az elcseszett afganisztáni helyzetet és máshol is bekeményíthet.
Iránt sose támadná meg az USA. Iránban van rendes állam, amennyiben pl a magyar államot, normális államnak tekintjük. Ettől jelenleg Szíria és Afganisztán évszázadokra van.
Mondjuk Irakot is megtámadták. Miért is?
Jah, már emlékszem. Azért nem emlékszem miért támadták meg Irakot, mert ösze-visza értelmetlenül beszéltek, így nem volt mit megjegyezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!