Egy modern háborúban mennyire lenne jelen a szexuális erőszak?





Azért a háborúkban sem mindig romlanak annyira le az erkölcsi viszonyok, hogy ez megtörténhessen, a katonai rendőrség kemény kézzel tart rendet.
Nagyapám mesélte, hogy egy ruszki baka ellen panaszt tett egy nő, nem sokat teketóriáztak vele, a ház mögött sebtében agyonlőtték, aztán belökték az árokba és egy kis földet kapartak rá, azzal el is volt intézve, a falubeliek temették el később rendesen.
Lehet persze, hogy a parancsmegtagadást büntették ezzel, mert akkor már ki volt hirdetve, hogy ne bántsák a lakosságot.
Inkább csak a rohamcsapatoknak volt megengedve szinte minden, hiszen azok az életüket tették kockára, na és a kiéhezett férfiak, akiket a világ minden tájáról összeszedtek és ki tudja, mióta nem láttak nőt, meg azt sem tudták, élnek e még holnap, hát azokkal nemegyszer megesett, még a vallásosakkal is, hiszen a két világháborúban jelentős számban voltak keresztények besorozva.
Minden felekezetű tábori papok csitították a katonákat, de nemigen volt foganatja.
Még az oroszok is soroztak be pópákat egy idő után, de sajnos a Bibliában is van olyan passzus, amivel meg lehet indokolni az erőszakoskodást, így a rohamcsapatoknak mindent szabad, ezt tudomásul kell venni.





#4
A migránsoknak, még háború sem kell hozzá










"Attól függ, hogy mennyire "civilizált" az ország."
Ha valahol harcolsz és naponta kell ölni, társaid szakadnak szét stb. mert egy háború ilyen, magasról le fogod szarni a műveltséged. Ha nem fog senki sem megbüntetni érte meghágod az egész országot ha neked úgy szottyan kedved.
Gondolj bele, ha egy napra megszűnnének a törvények, hány embert ölnének meg















"Akár levegőből bombázórepülőkkel"
Jelzem hogy bombázókat nem használnak a modern háborúkban mivel egyáltalán nem hasznos mára már inkább rakétákat használnak az atombombákat se repülőről dobják le hanem rakétákra "rakják" sokkal gyorsabb és a pilóták életét se kell ezzel kockáztatni





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!