1945-ben Japán a két atombomba, vagy a Szovjet-hadüzenet miatt adta meg magát?
10-es, a japánok tudták, mi az atomfegyver és nagyjából a hatásával is tisztában voltak. Nekik is volt ugyanis atomfegyver-programjuk. Ám csak néhány vezető tudósnak volt sejtése az egészről, és mellesleg ők úgy hitték, hogy atomfegyvert lehetetlen építeni.
Ironikus módon az előadást, ahol az egyik tudós a hadsereg és a kormány képviselőinek magyarázta az atombomba lehetetlenségét, légiriadó zavarta meg. Hamar megnyugodtak azonban, mert csak három B-29-es repült át fölöttük. Igen, az Enola Gay és a kísérői...
"A történelemkönyvekbe persze belevésték, hogy CSAKIS. AZ. ATOMBOMBA. MIATT!! mert ez volt az akkori amerikai propaganda, amivel telekürtölték a sajtót."
Igen ez így van és én sem hiszem, hogy az atmbombák miatt. Hozzájárultak ugyan, de nem ez volt a fő ok, hanem a teljes veszteség. Én is úgy tudom, hogy már előtte is fontolgatták.
Mindkettő egyszerre verte be a szöget a koporsóba. A szovjet támadással elszállt a lehetősége annak hogy SZU majd közvetít, az utolsó külső utánpótlási forrástól is totál elvágták Japánt, a két atombombával meg azt látták hogy a megmaradt városokat is rommá fogják bombázni szemvillanás alatt (nem tudták hogy csak kettő bevethető bombája volt az USAF-nak).
A császárnak miután stabilizálta a hatalmát a punccs után, az akkor rendelkezésére álló információk alapján két lehetősége volt. Az egyik a totális pusztulás ahol szétatombombáznak mindent (mint írtam nem tudta mennyi bevethető bombája van az USA-nak), avagy a feltétel nélküli megadás. Beblöffölt egy plusz feltételt miszerint ő nem vonható felelősségre (aláírta volna valószínűleg amúgy is a megadást) ami bejött. Naná hogy rohant aláíratni mielőtt az amcsik meggondolják magukat és őt magát is kötélre akarják lógatni.
Egyik sem, a japánokat semmi nem törte meg.
Nem érdekelte őket különösebben, hogy országuktól távol több száz, vagy ezer mérföldre mi történik, a terrorbombázásokat elviselték, ugyanúgy az atombombát is, most gondolj bele, milyen fanatikusak, ha kamikázeként képesek voltak a zokszó nélkül a halálba menni.
Csupán azért adták meg magukat, mert a császár azt parancsolta.
Az meg, hogy őt mi győzte meg, vagy miért látta kilátástalannak a további harcot az ő titka, tőle kellene megkérdezni.
Én is inkább azt halottam, hogy a szovjet megszállástól féltek, azért mert a császári hatalmat féltették. A két atombomba önmagában nem volt nagy szám. Addigra már több mint 80 nagy város pusztult el, hagyományos bombázásoktól, 2-vel több az nem számított. Az atombomba csak hivatkozás volt a nép számára, akik nem fogadtak volna el a megadást.
Még olyan elmélet is van, hogy valójában nem is volt atombomba, hanem a japánok atombombaszerű hagyományos robbantást csináltak, hogy legyen mire hivatkozniuk. Az Amerikaiak, meg nem akarták bevallani, hogy akkor még nem volt működöképes atombombájuk, és örömmel bevállalták, hogy ők győzték le a japánokat.
Szépen sorban kapta Japán az óriási pofonokat.
Hirosimai atombomba, két nap múlva szovjet hadüzenet, elsöprő erejű mandzsúriai szovjet támadás, pár órával később Nagaszakira is ledobott atombomba, egy hét alatt Mandzsúriában 1 milliós császári haderő szétesése, ez így együtt sok volt...
Nagaszaki után Japán még nem kapitulált, diplomáciai úton csak azt jelezte, hogy császáruk utasította a legfelsőbb tanácsát hogy fogadja el a szövetségesek potsdami nyilatkozat szerinti feltételeit a "békekötésre".
A potsdami nyilatkozat viszont nem békekötésről szólt, hanem azt követelte, hogy Japán proklamálja fegyveres erőinek feltétel nélküli megadását, bár abban van olyan mondat, hogy "Következik a mi feltételeink. Nem térünk el tőlük. Nincsenek alternatívák. Nem késlekedünk.", utána csak ígéreteket sorol fel (pl. hogy Japán demokratikussá válása után megszűnik a megszállás, mely szigeteken hagyják meg Japán szuverenitását, lehet békés célú mindenféle iparuk, világkereskedelemben részt vehetnek).
Szovjet támadás jelentősége, amerikai erőkkel összehasonlítása:
Mandzsúriában 1,5 milliós szovjet haderő támadására 1 hét alatt szétesett 1 milliós császári haderő (665 ezer japán, 335 ezer koreai, kb. 80 ezer halott, többség dezertált, majd közülük 600 ezren hadifogságba estek).
Okinawán 540 ezres amerikai haderő 250 ezer fős harcoló alakulatainak több mint 4 hónapig tartott 120 ezres japán haderő szétverése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!