Mi az oka, hogy Hegyi-Karabahban, Cipruson a NATO, EU politika nem hajlandó elfogadni a valóságot, Koszovóban viszont könnyen behódolt a szeparatisták követeléseinek?
Mindenki számára világos, hogy az örmények és az azeriek nem tudnak majd a jövőben békésen együtt élni egy országon belül. Már évszázadok óta, különösen az utóbbi 30 évben véres szembenállás, konfliktus van közöttük. Így adódna, hogy Hegyi-Karabah függetlenségét el kellene fogadni és nem Azerbajdzsán igényeit támogatni a területre.
Hasonló okok miatt a NATO nagyhatalmak belátták, hogy az 1998-1999-es háború után az albánok, szerbek békés együttélése is reménytelen, a multikulturalizmus megbukott. Nem sikerült megegyezni a szerbeknek és az albánoknak öt év tárgyalás során sem a 2000-es években, ezért a nyugati nagyhatalmak 2008-ban elfogadták Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, habár Koszovó a nemzetközi jog szerint Szerbia része.
Cipruson is egyre reménytelenebbnek tűnik a megegyezés a görögök és a törökök között. Nehéz elképzelni a békés együttélést, közös országot. Nem öt év, hanem ötven év tárgyalgatás után sincs eredmény, kiegyezés. Itt a tárgyalás az újraegyesülésről még inkább időpocsékolásnak tűnik, mint Szerbia-Koszovó esetében. Erdogan idén fel is vetette, hogy ideje lenne figyelembe venni, elfogadni a realitásokat. Idézet:
"Cipruson két külön nép él, és tulajdonképpen már az általuk alapított államok is megvannak". A megoldásnak a sziget "realitásain" kell alapulnia.
A kétállami megoldásnak egy reális megközelítéssel a tárgyalóasztalra kell kerülni.
Egyébként érdekes módon Izraelben-Palesztinában sem hajlandók elfogadni a realitásokat, de ott nem a területek újraegyesítését egy államba, hanem a bukott, mára már teljesen irreális kétállami megoldást szorgalmazza az EU még mindig.
Nincs konzekvens politika a nemzetközösségben, de egyik nagyhatalomnál sem az ilyen konfliktusok kezelésére. A fő szempont, hogy éppen mik az érdekek.
"a NATO nagyhatalmak belátták, hogy az 1998-1999-es háború után az albánok, szerbek békés együttélése is reménytelen, a multikulturalizmus megbukott"
Ez is csak részben igaz. A NATO nagyhatalmak ugyan támogatták az albán szeparatista igényeket, Koszovó elszakadását, viszont az észak-koszovói szerbek önrendelkezési jogát elutasították. Ott elvárják a szerbek-albánok megbékélését, kiegyezést, a cél már a szerbek-albánok együttélése egy többnemzetiségű, multikulturális országon belül, ellenzik a szeparatizmust.
Ezekre a balkáni, kaukázusi konfliktusokra nincs tökéletes megoldás, ami mindenki számára megfelel. A béke nagyon törékeny.
Koszovóban a NATO, EU akarata érvényesült (az oroszok akkor gyengék voltak).
Hegyi-Karabahban az történik, amit az oroszok megengednek. Az azeriek lelőttek Örményország felett egy orosz katonai helikopter, ezért most nekik farok behúzás lett nekik előírva.
Ciprus ügyben meg Törökország a regionális hatalom.
Koszovó csak azért létezik független államként mert az USA támaszpontot akart a Balkánon, és Szerbia akkor még orosz érdekszféra volt, az albánok meg nagyon nagy USA barátok.
Ciprus északi felét a törökök konkrétan megszállták, katonailag elfoglalták és kialakították az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot. Ez nem volt autonóm tartomány, mint Koszovó. Mellesleg miért kéne itt a NATO-nak meg az EU-nak beavatkozni, amikor az egyesülésre való törekvést pont (dél) Ciprus lakossága utasította el?
Hegyi Karabahnál meg mindkét ország orosz érdekszféra.
Cipruson az egyesülést kb senki sem akarja.
A görögök azért nem, mert nem akarnák, hogy a törököknek (és ezáltal közvetetten Törökországnak) beleszólásuk legyen mindenbe, a törökök meg azért nem, mert a görögök majdnem 4-szer annyian vannak, mint ők, és az egyesülésnél szinte biztos, hogy görög dominancia lenne mindenhol, így a politikában is, pluszba rengeteg görögöt űztek el Észak-Ciprusról, akiknek a házaikben most betelepült törökök élnek.
"5: Azerbajdzsán török érdekszféra"
Azerbajdzsán ugyan Törökország szövetségese, de ettől még ugyanúgy orosz érdekszféra, Oroszország Azerbajdzsánnal is ugyanolyan jó viszonyt ápol mint Örményországgal.
"A kétállami megoldásnak egy reális megközelítéssel a tárgyalóasztalra kell kerülni."
Abszolút nem.
Ha elfogadnád a kétállami megoldást, azzal legitimálnál egy háborús bűncselekményt, ugyanis Észak-Ciprust Törökország katonailag megszállta és tömegével telepítette be oda a törököket, a görögöket meg elűzték. Tény, hogy éltek anno törökök is Cipruson, de kb tized ennyien, mint most, és az igazi török ciprióták, akik már elenyésző kisebbség Észak-Cipruson még görögül is beszélnek. Nem csoda, hogy (a rendes) Ciprus nem akarja az egyesülést.
Ez kb olyan lenne, mintha Ukrajna mondjuk megszállná az Észak-Alföldi meg Észak-Magyarországi régiót (azaz 6 megyét), betelepítene oda ukránokat a magyarokat elűzve, majd azt mondanád X év után, hogy a 2-állami megoldás reális lenne egy Magyar Köztársasággal meg egy Észak-Kelet Magyarországi Ukrán Köztársasággal. Nonszensz.
"Így adódna, hogy Hegyi-Karabah függetlenségét el kellene fogadni és nem Azerbajdzsán igényeit támogatni a területre."
Én inkább azt támogatnám, hogy a Hegyi-Karabah legyen Örményország autonóm exklávéja, mint Nahicseván Azerbajdzsánnak, de a Karabah körüli azeri területeket meg kapja vissza Azerbajdzsán. Így lenne a legigazságosabb.
Viszont én örülök annak, hogy az EU meg a NATO nem avatkozik bele. Miért kéne? Szerintem felesleges és veszélyes beleavatkozni olyan konfliktusokba, amihez az EU-nak köze sincs. Ez az USA meg Oroszország szokása, hogy belepofátlankodik más országok belügyeibe. Senkinek sem hiányzik egy nagy, regionális háború, még csak diplomáciai szinten sem.
Koszovóban meg már a középkorban fele-fele arányban voltak a szerbek meg az albánok, a 18. században meg már egyértelműen albán többségű volt Koszovó, mert a szerbek elvándoroltak onnan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!