Máosdik világháborúban mennyire volt még jellemző a közelharc?

Tagolt terepen (utcai harc, sűrű, nem átlátható terep, dzsungelharc stb.), illetve éjszaka még most is megesik időnként, de már nem jellemző, nagyon ritkán fordul elő.

Igazából már az első Vh-ban sem, a feltűzött szuronnyal rohamozó katonákat halomszámra mészárolták az automata fegyverek és a tüzérség mielőtt elérték volna az ellenséget. A Vh. legnagyobb csatáit végigharcolhatta úgy valaki, hogy fizikailag egyszer sem kellett használnia a szuronyát.

Nagyon minimális volt. Erre inkább helységharcban lehet számítani, erre viszont már rendszeresítették a géppisztolyokat. A történelmi leírásokban sem igazán lehet olvasni közelharcról.

Az elit alakulat c könyvben is sok "hőstettet megénekelnek" de csak egy esetben említenek olyat, hogy valakit szuronnyal döfnek le. De ez is akkor történik, amikor egy társaitól lemaradt németek elől bujkáló katona rákényszerül a szuronyhasználatra.

Ha valakinek a kezében van egy tűzkész (töltött) fegyver és felbukkan előtte valaki akkor reflexszerűen "csípőből" elereszt egy-két kapáslövést. Még akkor is ha szó szerint egymásba ütköznek - hátra löki és próbál tüzelni. A másik is ezt teszi, nem szuronnyal hadonászik (csak ha nincs ideje újratölteni).

Megjegyzem, a test-test közelharc a legnagyobb sz.vás. Csak a filmekben van, hogy megszúrnak, vágnak valakit és egyből holtan összeesik. A valóságban még ha át is vágod a nyaki ütőeret, vagy pont szíven szúrod (bár a mellény miatt ez nem igazán megy) amíg van oxigén az agyban addig az adrenalintól fűtve a másik nem érzi a fájdalmat és még hosszú másodpercekig cselekvőképes marad. Ez meg bőven elég arra, hogy ha rosszul blokkolod a mozgását, kezét, fegyverét akkor beléd eresszen egy rövid sorozatot. Lehetsz a legképzettebb a közelharcban, akkor is magas a kockázata hogy nem úszod meg te sem súlyos vagy akár életveszélyes sérülés nélkül.