Mi a véleményetek erről: Kizárólag Németországot terheli a felelősség a háborúért és a holokausztért -német külügyminiszter?
az utóbbival még egyet is lehet érteni, de, hogy az egész háború az ő hibájuk lett volna? ennek apropóján az index a cikk végén szavazást tartott a kérdésről, amit később levettek erre hivatkozva:
UPDATE 05.09-én délelőtt: A cikk korábbi verziójában ezen a helyen szerepelt egy olvasói szavazásra buzdító szavazógép Németország világháborús felelősségével kapcsolatban, amit utólag nagyon szerencsétlennek tartunk, ezért eltávolítottuk a cikkből. Elnézést kérünk, ha megsértettük olvasóink érzékenységét.
a szavazást én csak reggel láttam de ott kicsivel azok vezettek akik szerint nem teljesen a németeké a felelősség.
de kérdem én miért kellett eltávolítani? talán nem tetszett a szavazás állása? ez így olyan mint, ha valaki nem csupán feketének vagy fehérnek ítélné meg ezt és árnyalná a képet, akkor csak is csúnya rasszista lehet
(a kérdező nem rasszista, a kérdező elhatárolódik minden világháborús rémtettől)
pontosítok: 3-ra lehetett szavazni
-csak németország
-németország és csatlósai
-nem csak No hanem bárki más is, (ezt egy kicsit trükkösen fogalmazták meg már nem tudom pontosan)
Erősen kétlem, hogy Németország felelős, mert megtámadta - a szövetségesekkel, azaz a SZU-val együtt!! - Lengyelországot, és ezért megtámadták őt a szövetségesek. Hitler nélkül abban a pillanatban is francia megszállás alatt lett volna fél Némeotrszág. Dunkerknél elengedte a hadifoglyokat, gyakorlatilag győzött, békét ajánlott Angliának, befejezte volna a háborút, de a szövik folytatni akarták.
A szövik és a SZU is több millió civilt irtott ki szándékosan a háború alatt és után. Japán 20 millió kínait.
Ahogy a háború is mutatja, és Patton vagy Kennedy is megfogalmazta, a németek túlságosan jók, tisztességesek, normakövetők, na meg rájuk erőltették a liberalizmust és a holokausztról való folytonos megemlékezést. Ma sem hazafiak vezetik az országot, hanem hazaárulók.
" békét ajánlott Angliának, befejezte volna a háborút, de a szövik folytatni akarták"
Azt azért nem kellene elfelejteni, hogy a Bécsi döntéseket, az Anschluss, Müncheni Egyezmény és még lehetne sorolni azt a rengeteg kedvezményt, amit a franciák és angolok hagyták a területi újrarendezést. Ennek hálájából a német csapatok megszállták Dániát, Norvégiát, Hollandiát, Belgiumot, Luxembourgot, Dániát. Franciaország megszállását követően folytatták Jugoszlávia, Görögország, Szovjetunió.
Természetesen nem csak Németországot terheli, hanem Neville Chamberlaint is, aki mindezt hagyta.
Abban a korban egyik nagyhatalom sem volt a jogállamiság és demokrácia mintaképe.
A britek r*hadékok voltak Indiában, a franciák Afrikában, Idokínában, az amerikaik is Fülöp-szigeteken, Latin-Amerikával (banánháborúk), szovjetek saját népükkel, japánok is mindenkivel, stb.
Azért a németek még az akkori civilizáció normák mellet is durván hódítottak, örülhetnek, hogy a háború után a győztesek nem irtották ki őket. Bizony ehhez kellet az, hogy a németek alkatilag olyanok, hogy kegyetlenek tudnak lenni nagyon az ellenségeikkel, mert már békében is úgy gyarapodnak, hogy magukat, családtagjaikat, alkalmazottjaikat keményen agyondolgoztatják, meg nem idegenkednek nagy hasznot húzó másokkal kíméletlen üzleti vállalkozásokba kezdeni sem, és hát ilyen csak a háború is..
A mai németek részéről is ez az egész csak képmutatás, egy-két sör után maguk közt mást mondanak. Kb. azt, hogy ha ők nyernek, akkor mostanra már egy konszolidálódott Német Reich lenne a világ ura, akkor pedig őseik véres hóditására ma büszkék lennének.
#8
Már a német újrafegyverkezés bejelentése és a Wehrmacht létrehozása is teljesen jogtalan volt 1935-ben. Ott és akkor joga lett volna a franciáknak és a briteknek a hadüzenetre Németországgal szemben, mégsem tettek semmit, ahogy a Rajna-vidék megszállásánál sem, pedig 1936 márciusában még szintén sehol nem volt a német hadsereg ütőképességben.
Elég elképzelni, hogy fordított esetben mit léptek volna a nácik, ha nekik van tízszer ütőképesebb seregük, mint a franciáknak.
"Németországtól területeket csatoltak el, Elzászt és másokat, jóvátételre kötelezték (ezt 100 évvel később tudták visszafizetni),"
Mármint arra gondolsz, hogy visszacsatolták Franciaországhoz a korábban elvett Elzászt és Lotaringiát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!