A britek, amerikaik, franciák miért árulják el, hagyják cserben állandóan a kurdokat?
- Az első világháborúban független államot ígértek a kurdoknak, de aztán nem lett belőle semmi, a kurd területeket felosztották a törökök és a brit mandátumterületek, leendő arab államok között. A britek a Kurd Királyságot is eltörölték.
- A törökországi, iraki elnyomásuk ellen sem tettek semmit. A '80-as években Szaddam Husszein százezer kurddal végzett, csak a haladzsai mérgesgáztámadásban 5000 kurd vesztette életét.
- Hiába harcoltak a kurdok Szaddám ellen, amikor a második öbölháború során az amerikaiak és a britek felszabadították/megszállták Irakot, akkor sem adták meg a kurdoknak a régóta vágyott függetlenséget, máig inkább az arabok pártján vannak.
- A kurdok az Iszlám Állam elleni harcban is a Nyugat legfőbb szövetségesei voltak, ennek ellenére a szíriai kurdokat is cserben hagyták. Valószínűleg magukra maradnak és Aszad, Erddogan, Putyin kezeli a helyzetüket saját igényeik szerint.
20 milliós nép egy tömbben, saját ország nélkül.
Eközben viszont az amerikaiak, britek az albánok számára még egy országot létrehoztak a '90-es, 2000-es években a dél-szerbiai albánok elszakadási igényeinek, Koszovó függetlenségének felkarolásával, pedig ott kevesebben éltek és az albánoknak már régóta volt saját államuk. A kurdok jobban megérdemelték volna.
Nem ez a tendencia.
A világ tömörülési tendenciája mindig a nagyobb felé tendál, a családból kifejlődött a horda, a falu, majd a város, az ország, a birodalom, most meg a közös földrészek és talán rövidesen a közös Föld ellenőrzése is eljön, ami egyenlőre utópia, de a szeparatista mozgalmak ellentétesek az általános fejlődési iránnyal.
A volt Jugoszlávia más szituáció, bár a létrejötte is ennek a folyamatnak a része, a felbomlása után viszont valamilyen mértékben az ott élő népek helyzetét rendezni kellett, ezért jöttek belőle létre kis államok, de a visszafejlődés, mint a katalán, vagy a skót kiválás a már meglévő nagyobb egységből szinte biztosan kizárt, ellentétes a folyamattal, ami létezik, csak nagy krach esetén valósulhat meg.
A kurdok szabadságharca anakronisztikus, a globalizáció folyamata valójában lehetetlenné teszi az EU felbomlását is, az ebből kiváló brexit is éppen ezért ilyen probléma, mert ellentmond a folyamatnak, de természetesen egy brit akarat más intenzitással nyilvánul meg, mint a kurd, ami nem képvisel akkora súlyt.
Bármilyen igény felmerülhet, például a kunok a fejükbe vehetik, hogy nem akarnak többé magyarok lenni, vagy mondjuk Mátészalka szeretne városállam státuszba kerülni, de ez szinte kizárt eset és a megvalósulása egy olyan folyamat lenne, ami teljes mértékben ellentétes a világ fejlődési tendenciájával, ezért nem veszi senki komolyan a kurd önállósodási törekvéseket.
Ennek vége, már nem itt tartunk.
Az emberiség globális problémákkal kell, hogy szembenézzen, ezt csak globális irányítással lehet esetleg kezelni, így a folyamat erre tart, nem a felaprózódás, hanem az egységesedés felé.
Különben kampec a világnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!