Járhat-e templomba és hihet-e Istenben az aki gyűlöli Orbán Viktort?
A Fidesz és az Orbáni rendszer igen erősen összefonódott az egyházzal. Azt konkrétan tudom, hogy a Hit gyülekezetében kiközösítik azt aki nem szereti Viktort, de vajon a klasszikus értelemben vett vallás, az ezer éven magyar keresztény egyház szerint megengedhető-e egy olyan embernek, hogy betegye a lábát egy templomba aki Orbán ellenes? Hihet-e Istenben egy ilyen ember?
Mivel a gyermekei még tiszta lelkűek, azt gondolom azokat még járathatja hittanra, így azok lehetnek például első áldozók. De nem nem kellene-e ilyen esetben az egyháznak magához vennie a gyereket, hogy az ne ilyen családban nőljön fel?
10
Bocs, de mik is azok a "krisztusi értékek" KONKRÉTAN, amik mellett a váci püspök kiállni látszik?
Plusz hadd jegyezzem meg, hogy az evangélikus egyházzal más országokban is baj van. Nálunk is volt a szoci rendszer alatt. Valami náluk sincs rendben, kirakategyház.
Ott a bibi, hogy a "felebaráti" szeretetet félreértelmezik. Mert az NEM vonatkozik MINDENKIRE.
Szóval; ki is a felebarát?
Mindenki bízhat Istenben, hogy megszabadít minket Orbán-ördögtől!
Uram! Szabadíts meg a gonosztól!
És meg fogja tenni, mert Orbán őt is elárulta - mint eddig mindenkit!
#14
Ott a bibi, hogy bár kérted mutassak rá a krisztusi értékekre, te tojtál magasról rá, hogy elolvasd. Ha megtetted volna, akkor most nem kérdeznél ekkora ökörséget.
Pontosan benne van, hogy ki a felebarát, mert erre is rákérdeztek Jézusnál és egy jól érthető példabeszéddel el is magyarázta. Nem véletlenül idéztem a fenti részleteket.
"A jóisten nemhijàba tette meg vezérunknek az orbàn Viktort, " - Nem a Jóisten műve, hanem egy pár hackeré...
A Jóisten nem alkot selejtet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!