Miért nincs Orbán Viktor közvetlen közelében (Pártjában) valaki, aki azt mondaná, hogy Viktor ezt már ne, ez túlzás, vagy valamit?
-magánnyugdíj-pénztárak államosítása
-korkedvezményes nyugdíj megszüntetése
Választási rendszer megváltoztatása (úgy hogy persze a fidesznek kedvezzen)
-Ceu ellehetetlenítése
-rabszolga törvény
-látványsportokba tolt közpénzek milliárdjai(inkább tolták volna az égészségügybe)
Stb.
Mert akik mellette vannak, azok teljesen amorális emberek. Nem azt nézik, mi helyes, erkölcsös, hanem hogy miből lehet még kaszálni.
Másrészt Orbán bármikor vissza tudna vágni azzal, hogy ezzel a politizálással ő háromszor kétharmados győzelmet tudott elérni. Akkor meg mit változtasson? A sikert nem kell megmagyarázni!
Harmadrészt, amit már írtak: egy oly mértékben autokratikus (despotikus) személyről van szó, hogy a legkisebb ellenvéleményért is repülne az illető. Kirepülne a brancsból, ahol a nagy pénzeket osztogatják. Ezt pedig azok az amorális emberek nem kockáztatnák.
Akkor menjünk sorban:
1. magánnyugdíj pénztárak. Az "államosításkor" kiderült fehéren-feketén, hogy a legtöbb embernek nem volt jó, hiszen nem kaptak kézhez értelmes összeget - márpedig az infláció feletti hasznot mindenkinek kifizették a kezébe. Rengeteg embernek negatív haszna volt, vagyis még akkora pénze sem volt a számláján ami az inflációt behozta volna. Nekik az állam úgy írta jóvá, mintha teljes összeget fizettek volna vissza, hiszen nem az ő hibájuk, hogy kötelezték őket a ballibek a magánpénztárra. Egy kisebbségnek, akik jól kerestek, annak volt némi haszna. De nekik éppen úgy meg lesz a nyugdíjuk, mint mindenki másnak a járulékaikért cserébe. Akinek jó a keresete az továbbra is tehet félre önkéntes nyugdíjpénztárakba. Az államnak pedig nem nő tovább az adóssága, mert a kötelező magánpénztári befizetések miatt más adóforintokból kellett eleinte a nyugdíjakat fizetni, mikor az már kevés volt, akkor hitelből fedezték.
2. korkedvezményes nyugdíj elméletileg azért volt, mert egyes munkahelyek, munkakörök korán tönkretették az embereket. Ezt korábban már törvénnyel tiltották, nem lehet (elméletileg) olyan munkahely ami ártalmas az egészségre. Akkor mégis mire fel kellene korábban nyugdíjba menni? Komolyan azért hisztizel, mert olyan rendőrök, akik nyugdíjasként utána biztonsági őrként vagy még a rendőri munkakörnél is nehezebb feladatokban vállaltak a nyugdíjuk mellett munkát, azok most rendőrökként dolgoznak tovább?
3. a választási rendszer nem a fidesznek kedvez, hanem a győztesnek. Győztessé pedig úgy válik valaki ha többen szavaznak rá. Abban a pillanatban ha egy nem fideszesre szavaztak többen, akkor ő lett a győztes. Ezért van 15 ellenzéki képviselő az egyéni képviselők között. Ha legközelebb a momentum szerez több szavazatot vagy a kétfarkúak, akkor őket fogja stabil kormányzáshoz segíteni a rendszer.
4. A CEU nincs ellehetetlenítve. Csak nem kapja meg azokat a kiváltságokat, amiket korábban megkapott, most rá is ugyanazok a szabályok, törvények érvényesek, mint mindenki másra.
5. nincs rabszolga törvény
6. a sport az egészség előszobája. Többen sportolnak, kevesebben mennek az egészségügybe. A látványsportokra éppen úgy kell költeni, mint a modern művészetekre, a horgásztavakra vagy a vadetetésre. ettől nem függ az egészségügy finanszírozása - amire amúgy most sokkal többet költenek, mint valaha.
Egyéb kérdés?
Voltak...
De ezek az emberek már rég kiléptek a FIDESZből mert nem tetszett nekik amik történtek. Mint annó 1946ban az FKgP ből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!