Öntsük tiszta vízet a pohárba: Ma Magyarországon ha valakit elmeorvosi szakértőhöz küldenek ott már baj van az aggyal?
Öntsük tiszta vízet a pohárba: Ma Magyarországon ha valakit elmeorvosi szakértőhöz küldenek ott már baj van az aggyal?
Csak olyan írjon aki tudd érdemi választ adni.
A címben említett kérdésre is szeretném a választ megkapni, valamint az alatta levő kérdésekre is.
Ha valakit elküldenek hivatalból elmeorvosi szakértőhöz, ott mit csinálnak a páciensel? Beszélgetnek vele vagy mit? Tulajdonképpen milyen vizsgálatot végeznek akkor?
Ki számít ma Magyarországon épelméjűnek, és ki számít bolondnak? Mert ha valaki elkövet valamit, az nem feltétlenül jelenti azt hogy beteg. Pl: csoki lopás, vagy betörés)
Tegyük fel, 2x elkövet egy úgyanolyan bűnt, másodszorra elküldik elmeorvoshoz akkor már bolond? Mert pl; Egy telefonbetyárkodást ha elkövet az illető, nem feltétlenül jelenti azt, hogy azért követte el mert bolond. Lehet unalomból stb.
Ha valakiről megállapítsák hogy nem beteg, tehát épelméjű és nem volt más büntetése mint közérdekű munka akkor a második úgyan ilyen jellegű cselekedetért börtönt kap, vagy megússza egy felfüggesztettel? Nem volt más büntetése mint csak 100 óra közmunka.
Példaként terézkörút: Rengeteget hallani a P. Lászlóról hogy így elmeorvos úgy elmeorvos. Több alkalommal megvizsgálták és teljesen normális az eredmények alapján. Ennek ellenére lefekszik a tárgyaláson, őrjöng stb. Akkor miről beszélünk? Ha nem bolond miért teszi? És máig bolondnak nézik.
Ha valakit elküldenek oda akkor milyen vizsgálatokat végeznek el? Mit csinálnak a páciensel? Ez a címben feltett kérdésem is.
Az autóbalesetes Eva Rezesóvát is elmeorvoshoz küldték, hol ott olyan dologról beszélünk ami mindennapos a közúton. Miért küldték el egy ilyenre? A közelmúltban nagyon feldobta az isten a házát hogy embereket küldenek el elmeorvoshoz. Miért küldik el az embereket? Mert szerintem a 90%-ban úgyis megállapítják hogy nem beteg pl: P. László vagy Eva Rezesóvá stb. Lehet én vagyok a hülye.
Aki volt Elmeorvosi vizsgálaton az leírhatná a válaszokat.
Ügyvédek, elkövetők, orvosok stb. Stb. Válaszát várom.
Egyenlőre csak ennyi a kérdésem, ha lesz majd még felteszem........
10-es és 11-es válaszólónak üzenem, hogy olvassa el ezt a cikket: [link] Ez nem kórház amit linkeltem, semmi köze a kórházhoz. Amit te mondasz az pszichiátriai osztály magyarosítva zártosztály. Amit én linkeltem az elmeorvosi szakértői bizottság, ami nem kórházban található hanem egy kórháztól független intézményben.
Remélem érthetően leírtam.
Akkor add hozzá a linktáradhoz: [link]
Ha a fenti weblapon látsz olyat, hogy 'igazságügyi elmeorvos szakértő', akkor nem a szemed káprázik.
Látom. Akkor az az igazságügyi orvos szakmán belül van. Értem.
Akkor az bírói bizonyítási eszköz, hogy az illetőt a bűncselekmény tekintetében felelősségre kell-e vonni.
Hogy mennyire tudta belátni a tettének a következményét, ez egy fontos tényező, amit a bíró nem tud megállapítani, mert nem kompetenciája.
Büntetőeljárással foglalkozóktól kéne megkérdezni, mi indikálja, hogy kérjen ilyen szakvéleményt a bíró.
Nézd el nekem Kérdező, hogy nem vagyok jártas a kérdésben, csak Eva Rezesova kapcsán tudom a választ.
Az ő esetében azt vizsgálták, hogy az alkoholos befolyásoltság mennyire volt oka a balesetnek, azaz, ha nem ivott volna, akkor is bekövetkezhetett volna.
Nincs tiszta víz kérdező. Vagy legalábbis nem itt keresendő.
Konkrét ügyben a konkrét helyzet vizsgálata szükséges, dokumentumok áttanulmányozása, elemzés, netán vizsgálat, nem a rajta való merengés. Abból ki nem jön semmi.
Általánosan meg fontos a környezet. Ma az egészségügyben (amihez az elme vizsgálata is tartozik) bármi kihozható és az ellenkezője is, mert nem a törvény, hanem a kapcsolat számít. Ennek többek között az is következménye, hogy egyes szakértői pozíciókban nem a szakma által elismert szakértő ül, hanem a politika által kinevezett. Onnantól meg egy ilyen cselekvésben se logikát, se értelmet ne keress.
Ha a szemétben turkálsz, véletlenül bukkanhatsz értékre, de azért jobb azzal számolni, sokféle szemetet találsz. Nincs mit megbeszélni rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!