A Fidesz miért szarja le a magunkfajta szingli fiatal férfiak életét, mi miért nem kapunk semmilyen támogatást?
Az összes adókedvezmény gyerekes emberekre vonatkozik. A mindenféle csok meg hasonló program szintén.
Cserébe az alacsony béren is rengeteg elvonás van. Fejőstehénnek érzem magam ebben az országban.
Aki csak fizet, valakik meg elhordják valahová azt amit befizetett és volt nincs.
Akinek pedig nem lesz gyereke soha,az sosem kapott adókedvezményt.
És az is az ő pénze.Csak tőle levonnak,másoktól meg nem.
Szóval ez nem érv.
Én erre írtam pár hete egy kérdést,hogy a gyermektelenek X kor és munkaviszony után kaphatnának gyermektelenségi adókedvezményt,hiszen még mások 20-on vagy 30-as éveiktől kezdve ilyen-olyan kedvezményben részesültek,addig ők semmiben.
Így lenne igazságos.
#27 árokpart
Én ezt írtam: "Persze ha magadat nem tartod alkalmasnak arra, hogy önálló életet élj, eltartsd magad, az más dolog. De akkor ne is menj szavazni! Az én életemről és a családoméról ne szavazzanak olyan tehetetlen gyerekek, akik mástól várják hogy gondoskodjanak róluk felnőtt férfi létükre."
ha már meg akarsz valamin sértődni, akkor olyanon tedd ami okot ad rá - én nem adtam! A kérdező mondatára reagálta, hogy aki felnőtt férfi létére kisgyerekként viselkedik az ne is akarjon felnőttként beleszólni más dolgába.
Te meg leírod magadról az ellenkezőjét. Akinek nem inge ne vegye magára, nem véletlenül van ez a mondás. Ha te magadat életképes felnőttnek tartod, akkor miért is sértődsz meg olyanon ami nem rólad szól?
Tudom, hogy nem szokásotok el is olvasni amit írok mielőtt lepontozzátok, de ha már reagálsz rá, akkor érdemes lenne tudni mire.
"Én erre írtam pár hete egy kérdést,hogy a gyermektelenek X kor és munkaviszony után kaphatnának gyermektelenségi adókedvezményt,hiszen még mások 20-on vagy 30-as éveiktől kezdve ilyen-olyan kedvezményben részesültek,addig ők semmiben."
Nem érted. Az állam két okból támogat emberek: 1. szolidaritásból/gondoskodásból a rászorulókat/kiszolgáltatottakat. 2. mert valamire ösztönözni akar.
Na most, a szinglisség se nem fogyatékosság (ezzel lehet vitatkozni, ha akarsz, de alapvetően nem teszi nehezebbé a megélhetést), és semmiképpen sem olyasmi amit az állam ösztönözni akar. (Ez az állam, ebben a demográfiai helyzetben. Kínában lehet, hogy ösztönzik a szinglisségre az embereket.) Ez sosem volt és nem is lesz igazság kérdése.
Képzeld az egyedül élésnek is megvannak a maga hátrányai.
Másrészt a kormány nem csak rászorultság vagy ösztönzés címszó alatt támogathat,hanem mondjuk azért is,hogy valaki jól érezze magát a társadalomban.
Tehát ha egy társadalmi csoportot kirekesztenek,vagy ahogy a kérdező megfogalmazta fejős tehénnek nézik,akkor az a csoport sem akar a társadalom hasznára lenni.
Az arányosságon van a hangsúly.Nem az legyen,hogy egyes csoportoknak minden jár,másoknak meg semmi.
"Másrészt a kormány nem csak rászorultság vagy ösztönzés címszó alatt támogathat,hanem mondjuk azért is,hogy valaki jól érezze magát a társadalomban."
LoL, azért a naivitásnak is vannak határai.
Az egyedül élésnek nincsenek olyan hátrányai (az ilyen szempontból nem érv, ha neked így nehezebb, mert amúgy áthárítanád a házimunkát a párodra, vagy ilyesmik) amit pénzel lehetne vagy kéne kompenzálni. + Ha valaki saját választásából szingli, akkor miért kéne ezért bármilyen támogatást kapjon?
"+ Ha valaki saját választásából szingli, akkor miért kéne ezért bármilyen támogatást kapjon?"
Purdékat gyártani nem saját választás? Sokkal inkább választás mint szinglinek lenni.
Elvégre ha nem tudok becsajozni, akkor nem én választottam a szingliséget, csak ez jutott.
A gyerek viszont nem csak úgy jön mint az égből a villámcsapás, az egy tudatos döntés eredménye.
#31 "szóval ez nem érv. A tisztánlátáshoz fontos megkülönböztetni azt, hogy valami érv, vagy valamit értünk. Amit nem értünk, azt soha nem tekintjük érvnek, annak igazságtartalmától függetlenül.
Kérdező! A problémának nincs köze a Fideszhez (persze ettől az még léphet rosszul). A világban számtalan dolog van, ami nem közvetlen oka egy másik dolognak, de előidézője. Amennyiben mindenben szoros kapcsolatot keresel, akkor sok tévedést élsz meg a világot illetően. A politikai cél egy bonyolult dolog. Gyakori például, hogy valaminek a hatása csak sok év múlva érvényesül, de lépni korábban kell. Nagyjából úgy működik (vagy kéne működnie), hogy egy adott évben összegyűjtik azokat a célokat, amit akkor el szeretnének érni. Kiszámítják a költségét. Ennyit be kell szedni! Azt is megnézik, hol milyen fizetőképesség van, kinek milyen hátrányt okoz a költségek közösbe való bedobása. És ezt beszedik adó és járulék formájában. Tehát közvetlen összefüggés nincs például gyerekek támogatása és a befizetések között.
Azt csak csendben jegyzem meg: ha te szingli vagy, az szíved joga, de ekkor nem járulsz hozzá a társadalom fennmaradásához! Ezért fizetned kell a társadalomnak! Másfelől és ez a legfontosabb, a gyermeknevelés munka. Nem is kicsi, és felelősségteljesebb, mint a munkák zöme. Ettől ugyanis a társadalom jövőbeli minősége függ. Ezért ezt ugyanúgy fizetni kell, mint más munkákat. Az a társadalom fejletlenségét mutatja, ha ezt a jogot vitatja. Szóval van még mit fejlődnünk!
"Elvégre ha nem tudok becsajozni, akkor nem én választottam a szingliséget, csak ez jutott."
De ez nem minden szinglire igaz, ahogy már említettem, valamint neked nincs anyagi hátrányod, megélhetési nehézséged abból, hogy szingli vagy (illetve racionálisan nem kéne, hogy legyen, tehát ha neked van is, ez nem vetíthető ki minden szinglire), tehát az államnak nincs miért támogatni téged.
"A gyerek viszont nem csak úgy jön mint az égből a villámcsapás, az egy tudatos döntés eredménye."
Egy olyan döntésé, amire az állam ösztönözni akarja az embereket, mivel ez a közösség érdeke. (egyébként nem feltétlen tudatos, de az most itt nem számít)
Nem értem miért nyafogtok (már aki), inkább kéne valamennyi büszkeséget éreznetek, hogy ugyan ti nem járultok hozzá a népesség fenntartásához közvetlenül, de az adóitokkal támogattok ebben másokat. (Egyébként nincs, és nm is lesz gyerekem, többek között mert az én állapotomban felelőtlenség volna.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!