Egyesek honnan veszik a bátorságot, hogy okosabbnak tartják magukat Leninnél, Marxnál, Sztálinnál, és a többi nagy kommunista gondolkodónál?

Téged honnan szalasztottak, koma?

Marx: okos és gonosz.

Lenin: buta és mérhetetlenül aljas - mindent elszedett a szegény néptől begyűjtötte, elüldözte a papságot, a templomokat tönkretette és behordta oda a terményt és nagy kegyesen istent-játszva osztotta az éhhalál szélén álló nincsteleneknek

"így lehet a tudatot átformálni " írta!! - belőlük lett a proletariátus - a tömegbázisa az elmebeteg világuralomra törésének. Táborokat csinált, ahol halálra kínoztatta aki nem tetszett. Sztálin meg minden idők legkegyetlenebb alakja volt - okos persze, de perverzióig kegyetlen. Hitler hozzájuk képeset húsvéti nyuszika, te barom.

A fasizmus is és a kommunizmus is MEGBUKOTT - ne ábrándozz, egyik sem fog visszajönni!!! Szerencsére.

Az "okosság" nem minden.

Még jó embernek is kellene hozzá lenni.

Talán olvass egy kis Szolzsenyicint is.

Nyugtass meg, hogy ezen sokat dolgoztál, hogy egy ilyen trollkodást össze bírj hozni, mert nagyon remélem, hogy alapból senki nem ilyen ütődött.

Ha mégis önerőből sikerült ezt a kérdést kidolgozni, akkor ajánlom gyógymódnak a történelem tanulását, különösen a kommunizmus áldozatainak témáját.

Azon sok-sok millió halottét, akik nem igazán osztják azt a nézetet, hogy a kommunisták olyan emelkedett és nagyszerű emberek voltak, miközben halálra verték, éheztették vagy éppen kínozták őket.

'Ha Lenin MA élne és mint államférfi vezetné a Szovjetuniót nap nap után annak minden gondja és baja mellett(tehát tenné a dolgát)és megmutatnánk neki ezeket az őt elítélő hozzászólásokat nem is tudom, hogy reagálna...'

Itt van egy kis bibi: már nincs Szovjetunió

'Egy több száz éves aljas és igazságtalan államberendezkedést fordítottak ki a négy sarkából'

Amit egy még kegyetlenebb, elnyomó államhatalom követett. Kis plusz adalékanyag a tenyleg.com-ról:

'Állítás:

Lenin szabadságot hozott a cári önkény évei után. Ha az ő politikáját folytatják, nem következik be a totalitárius rémálom

Cáfolat:

Lenin az általa meghonosított tömeges terrorral, munkatáborokkal, koncepciós perekkel a későbbi kommunista diktatúrák megalapozója volt.

Bővebben:

Vlagyimir Iljics Lenin (1870-1924) első gyakorlati kivitelezője volt a kommunista totális diktatúrának, mely leginkább csak fokozati tekintetben különbözött a későbbi, még véresebb változataitól. Igaz, meghirdetett célja ugyanaz volt, mint a demokratikus szocialista mozgalmaknak: a társadalmi egyenlőség, a néptömegek felemelése. De Lenin szerint e cél érdekében gyakorlatilag bármit meg lehet tenni. „A mi erkölcsünk teljesen alá van rendelve a proletár osztályharc érdekeinek… Erkölcs az, ami elősegíti a régi kizsákmányoló társadalom elpusztítását és valamennyi dolgozó egyesülését, a kommunisták új társadalmát megteremtő proletariátus körül.” – állította 1920-ban. Ezeket az érdekeket a lenini ideológia szerint a centralizált élcsapat párt ismeri fel helyesen. Vagyis ami a pártvezetők szerint fontos, annak érdekében bármi erkölcsös.

Ez a morális szemlélet tükröződött egy 1918. szeptember 4-i rendeletben, mely kinyilvánította, hogy „a tömegterror alkalmazásában nem engedhető meg a legcsekélyebb ingadozás”, egy másnapi pedig rendelkezett a "koncentrációs táborok" felállításáról. Ezeket maguk Leninék nevezték így (az angolok dél-afrikai táborai nyomán). Megkülönböztetendők persze azoktól a hitleri haláltáboroktól, melyek célja az emberek megsemmisítése volt. De a bolsevik lágerekben is, és már Lenin idejében is, a rossz ellátás mellett kíméletlenül dolgoztatták, megalázták és kínozták a rabokat, így itt is jóval nagyobb volt a halandóság, mint a normális börtönökben. (1923-ban, vagyis évekkel a polgárháború befejezése után 315 láger működött az országban, hetvenezer fogollyal). A legnehezebb sorsa a nem bolsevik szocialistáknak volt, akikkel korábban együtt harcoltak a cári rendszer ellen. Verték, éheztették őket, épületeiket tűz alá vették.

1917 novemberétől a politikai ügyek az ún. forradalmi törvényszékek elé kerültek. A „bírók” nem voltak jogvégzettek, elég volt, ha tudtak írni. Számukra nem léteztek törvények, „szocialista igazságérzetükre” kellett támaszkodniuk. 1922-ben végre mégis bevezettek egy törvénykönyvet. Lenin a törvényt kidolgozó Igazságügyi Népbiztosságnak írt utasításában leszögezte: „A bíróság nem azért van, hogy megszüntesse a terrort…, hanem hogy megalapozza és legitimálja.” A törvény szövege szerint a halálos ítélethez elég volt, ha valakinek csak szándékában állt elkövetni valamit. Kivégezhették továbbá akkor is, ha tette nem volt bűn, de a bírók a társadalomra károsnak ítélték. Egy amerikai történész szerint mindez „példátlan volt a történelemben, hiszen a legprimitívebb társadalmak is elismernek és tiszteletben tartanak bizonyos szokásokat”.

Ám Lenin még ezekkel a „bíróságokkal” is elégedetlen volt, és egyre inkább a politikai rendőrségre, a Csekára támaszkodott. Egy 1921. december 9-én, a hivatalos Izvesztyija című lapban megjelent cikk szerint 1918 és1921 között a Cseka évente átlagosan 4194 embert végzett ki bírósági ítélet nélkül. Moszkvában 1920-ban 639, 1921-ben 758 embert lőttek le, mindenféle jogi eljárást mellőzve. Jellemző, hogy ezt nem tartották szégyellni valónak, különben nem engedték volna megjelenni. De lehetséges, hogy a tényleges számok ezeknél a nyilvánosan bevallottaknál nagyobbak voltak.

A cári rendszerben 1905 óta már többpártrendszer volt, a pártok a korlátozott jogkörű, de választott törvényhozásban, az Állami Dumában legálisan vitáztak (a képviselők egyharmada baloldali, egyharmada középpárti volt), és voltak saját lapjaik is. Bár a háborús katonai cenzúra nem mindent engedett át, azt mégsem tudta megakadályozni, hogy egyes nagyobb hatású kemény ellenzéki beszédek nyomataiból többszázezer illegális példány árassza el a frontot és a hátországot. A cári önkényuralom fokozatos lebontása is tovább tartott; egyes vélemények szerint „a háború kellős közepén szép nyugodtan egy új Oroszország formálódott: a hivatalnoki kar egyre jobban elvesztette monopóliumát a vezetésben. … a rang nélküli állampolgárok részvétele kormányzati intézményekben és a munkásképviselők beemelése az ipar irányításába csendes forradalmat jelzett”. Az 1917-es márciusi forradalom pedig immár teljes szabadságot hozott; a birodalom népei a háborús Európa tán legszabadabb sajtóviszonyai mellett készültek az alkotmányozó gyűlés szabad megválasztására. Lenin viszont, nem sokkal a bolsevikok novemberi hatalomátvétele után, a „proletárhatalom érdekében” felszámolta ezt a szabadságot, és az 1905 előtti cári rendszernél is korlátlanabb diktatúrát épített ki. Az ellenzéki pártokat és sajtót betiltották. A legveszedelmesebbnek az utolsó választást megnyerő baloldali Szociálforradalmi Pártot (eszer párt) tartották. Ennek vezetőit 1922 tavaszán egy látványos kirakatperekben ítélték el. Előtte Lenin közölte az igazságügyi szervekkel, hogy „példát statuáló, nevelő célzatú” pereket szeretne látni. A „védőügyvédek” egyike maga is szenvedélyesen követelte a vezető eszerek halálát. A 11 halálos ítéletet felfüggesztették, mondván csak akkor hajtják végre, ha az eszer párt nem hagy fel "felforgató" tevékenységével.

Szokás a lenini kor rémtetteit a polgárháborúval magyarázni. Csakhogy ezek nem szűntek meg és nem is szelídültek a polgárháború végeztével.

A leninizmus lényegét és perspektíváját baloldali gondolkodók is felismerték. Jászi Oszkár 1920-ban leszögezte, hogy „az orosz bolsevizmus elméletileg őrület, politikailag esztelenség, erkölcsileg kriminalitás.” Egy 1919 végén írni kezdett tanulmányában pontosan gondolta végig, mi következik Leninék szavaiból: „Ha igaz az, hogy igazságosság, emberszeretet, szabadságjogok, mindmegannyi puszta polgári előítélet, … akkor ki fog a felhasználható eszközök és módszerek dolgában tépelődni? ... S azt a félelmetesen nagy hatalmat, mely a termelést és szétosztást egyedül irányíthatja – a történelem még sosem látott ehhez fogható diktatúrát – ki, mi és hogyan fogja korlátozni, ellenőrizni, és sakkban tartani, hogy ne csapjon át a legféktelenebb abszolutizmusba?”

Rosa Luxemburg még korábban, már 1918-ban leírja: „A gyógymód, melyet Trockij és Lenin talált – általában a demokrácia megszüntetése – még rosszabb, mint az a baj, melyet orvosolni akart. …néhány tucat … pártvezető parancsol és kormányoz, … és a munkások elitjét időről időre gyűlésekre mozgósítják, hogy megtapsolja a vezetők beszédeit, a benyújtott javaslatokat egyhangúlag jóváhagyja … Az ilyen állapotok szükségszerűen a közélet elvadulásához vezetnek.” De idézhetnénk Karl Kautskyt és más szociáldemokratákat is.'

'A tragédia az, hogy miután sikerült a nehézségeket legyűrni 24-ben meghalt. Nem sokáig vezethette az országot.'

Na basszus, aki gyakran látogatja a kuplerájt, annál bizony előfordul egy kis halált hozó szifilisz.

'És még valami...

Gorkijt TALÁN nem kell bemutatni senkinek...TALÁN.'

Egy vérbeli Lenin-imádó szerzőt nem is kell :)