Fidesz szavazók! Ti miért fogtok erre a pártra szavazni idén tavasszal?
Utolsó, te ebben az országban élsz?
Megint csak elmondanám hogy 2008-ban volt egy világválság, a fidesznek sokkal könnyebb dolga van mint az előző kormánynak volt
Az államadóság pedig soha olyan magas nem volt mint most, igaz hogy ennek nagyobb részét az előző kormányok hozták össze, de a fidesz sem csökkentett rajta semmit, hanem még ronmlott is a helyzet azóta
Olyan pofátlan szabadrablás pedig a II. világháború óta nem volt amit a fideszes holdudvar művel, tiborcz, habony, rogán, mészáros, hosszan lehetne sorolni a közpénzen felhizlalt cinikus tolvajok listáját
Nem véletlen próbálja a kormány kézzel lábbal szabotálni minden nemzetközi korrupció ellenes szervezet munkájt
tegnap 16:01 es vagyok, írok komolyan is.
Alapvetően jól élünk a Fidesz alatt, elvből nem lenne érdemes másra szavazom, mert ez így nekünk jó, az pedig ki tudja milyen lenne (ha más lenne kormányon). Az adórendszer és a család központúság illetve a béremelések tetszenek. A legfőbb ok inkább az egykulcsos adó.
18:22-es válaszoló:
"Utolsó, te ebben az országban élsz?
Megint csak elmondanám hogy 2008-ban volt egy világválság"
- Az MSZP-SZDSZ kornyzás 2002 óta tartott, a gazdaság stagnáló pályára állása már 2006-tól érvényes, a gazdasági recesszió pedig még a világválság előtt elindult. A világgazdasági válság 2008 őszén, év végén gyűrűzött be.
"a fidesznek sokkal könnyebb dolga van mint az előző kormánynak volt"
- A világgazdasági válság a térségben 2013-ig tartott.
"Az államadóság pedig soha olyan magas nem volt mint most, igaz hogy ennek nagyobb részét az előző kormányok hozták össze"
- Így van, az örökölt államadósság eleve rekord volt, tehát bármennyi adódik hozzá, az rekorddöntő. Ugyanakkor az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt az államadósság kétszeresére emelkedett.
2004 januárjában 8.095,8 milliárd Ft volt a hitelünk forintban, és 2.919,2 milliárd Ft devizában.
2009 januárjában már ugyanez a szám már 11.238,6 milliárd forint, és 7.649,5(!) milliárd forint. És azután is folyamatosan nőtt.
2010 áprilisában az államadósság összege egyben számolva kb. 20 ezer milliárd forint volt a kormányváltáskor.
Jelenleg, nyolc(!) évvel később (emlékeztetlek megint, az előző ilyen nyolc év alatt megduplázódott), 2017 decemberi adat szerint 26.956 milliárd forint.
Azaz érdemben alig nőtt, GDP-arányosan pedig folyamatosan zsugorodik. A Portfoliot talám hitelesnek fogadod el ebben:
(Olyan triviális dolgokra nem térek itt ki, hogy miért kisebb az eladósodásod, ha több a pénzed.)
Mindezt a GDP növekedése mellett. Előzőleg duplájára duzzadt, gazdasági növekedés nélkül. Most alig változik, és évi 2-3%-os gazdasági bővülés van. Kell ezt ennél egyértelműbben?
Én pragmatikusan közelítem meg a kérdést. A gyakorlatiasság érdekel, nem a politikai hívőség.
Ez túlmutat azon.
"A német cégek annyira jól érzik magukat Magyarországon, hogy ha tehetnék, Orbán Viktorra szavaznának"
Mire gondolsz?
444, index, hvg, rtl
Ennyi maradt a kritikus médiumokból, az összes többi lapot, csatornát felvásárolta a fidesz
De tudom nektek, mint igazi fidesznyik komcsiknak csak az lenne a jó ha mindenhonnan a kormánypropaganda böfögne vissza, éljen az illiberális demokrácia meg oroszország
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!