Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Ha belépek a Fideszbe, kaphato...

Ha belépek a Fideszbe, kaphatok tőlük munkát?

Figyelt kérdés

Belegondoltam a kapitalizmusba és rájöttem hogy az állam dolgozójaként van a legkisebb esélye annak hogy megszűnik a munkahelyem, hiszen a legstabilabb gazdasági szereplő egy nemzetgazdaságban maga az állam.


Ezért logikus hogy neki szeretnék dolgozni, így maximalizálva annak az esélyét hogy lesz munkahelyem, tehát jövedelmem, tehát megélhetésem, tehát fenntarthatom a létem.


Viszont az állam dolgozója meg úgy nyilván nagyobb eséllyel lehetek, ha a kormányzó párt tagja vagyok.


Így belépnék a pártba és nekik (illetve az állmnak) dolgoznék.


Képességeim : enyhén intelligens (átlag felett 25-30 ponttal, IQ), jó munkabírású, lelkes, kitartó vagyok.


De tudnának rögtön munkát adni?


2017. dec. 8. 05:38
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
87%

Nem kell ahhoz fidesz tagnak lenni, hogy közalkalmazotti státuszban dolgozhass, pl egészségügyben, oktatásban, rendőrség, tűzoltóság, illetve egyéb állam által fenntartott közszolgáltató szektorban.

Ami egyedüli akadálya lehet, az az általad is említett, és a kérdésedből is kiderülő rendkívül alacsony intelligenciaszint, de talán az sem, hiszen pl a közfoglalkoztatásban a hozzád hasonló embereknek is jut hely.

2017. dec. 8. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
89%
Persze, mehetsz szórólapozni
2017. dec. 8. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
86%
Ennyi ésszel menj rendőrnek. Sebességet te is tudnál mérni. Mentősnek tüzoltónak ne menj ha ilyen csekéj az inteligenciád.
2017. dec. 8. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 Koplárovics Béci ***** válasza:
84%
Trolloknak nem fizetnek.
2017. dec. 8. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
79%

[link]


Lehet jelentkezni!

2017. dec. 8. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
85%
Majd azért ne csodálkozz, ha kormányváltáskor megszűnik a munkaviszinyod :)
2017. dec. 8. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
89%
Elég furcsa gondolkodásod van, ha azon töprengsz, hogy belépsz egy pártba, és nem pénzt akarsz, hanem munkát.
2017. dec. 8. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Persze gyermekem, gyere jó leszel plakát kaparónak!
2017. dec. 8. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
95%
Simán kaphatsz munkát: az ellenzék plakátjainak letépkedése, eset leg aláírásgyűjtő standnál provokálnod kell őket, stb. Idővel, szép pályát futhatsz be.
2017. dec. 8. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Egyfelől nem a kapitalizmusba gondoltál bele. A kommunizmusban, a diktatúrákban és demokráciában, egyszóval mindig és mindenhol van állam, és az soha nem szűnik meg. Az azonban már nem igaz, hogy az állami munkahely sem szűnik meg. Sőt, ellenkezőleg, kapkodó, bizonytalan, autokratikus rendszerekben éppenséggel megszűnnek, csak lesz helyettük másik. Éppen azért szűnnek meg, mert új kádereknek is kell hely, és a takarítá legegyszerűbb módja, ha megszüntetünk egy funkciót. Nem tűnik annyira embertelennek.

Másfelől félreérted az alkalmazás feltételeit. Csak stabil rendszerek esetén igaz, hogy állami alkalmazott a képességei és tudása szerint, kap állást.Ahol így van, ott az egyéni vállalkozások még stabilabbak. Az ilyen rendszerekben, amire te hivatkozol, speciális szakértelme előny. A népnyelv nyalásnak, gerinctelenségnek nevezi ezt a tudást, szakszerűbben pedig arról van szó, tudsz -e kellő hasznot hajtani a gazdádnak. Ha úgy látja, igen, alkalmaz. Ah nem, repülsz akkor is, ha korábban kiváló voltál. Ahogy mondják, már nem előnyös nekem, tehát semmi szükségem rá.


Egyébiránt mind az emberi természetet, mind a politikát, mind az államműködést totálisan félreérted. Ha fenti okfejtésed elmondod, ez garancia, hogy akkor se alkalmazzanak, ha szimpatikus lennél.

2017. dec. 8. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!