A hit, hogy a cigányok nem dolgoznak semmit, csak szülik rakásra a gyereket a segélyért honnan származik? Vagy ez csak egy sztereotípia, amit valamiért mindenki elfogad?
Elmondom mi a személyes tapasztalatom cigányügyben, és szeretném leszögezni, hogy olyan városban nőttem föl, aminek jelentős roma népessége van.
Tehát a tények, a cigányok jelentős része dolgozik, igen sajnos úgymond aljamunkát, közmunkások, takarítók, mezőgazdasági idénymunkások, de dolgoznak. A szerencsésebb, és tanultaknak van szakmája, egyik festő, másik kazánfűtő, van teherautósofőr, kórházban ápoló stb.
Az sajnos igaz, hogy a diplomás az ritka köztük mint a fehér holló de, hogy többségük segélyből meg bűnözésből élne, az mocskosul nem igaz.
Apropó bűnözés, igaz hogy a város balhés alakjai azok a cigányság köréből kerülnek ki, de ezt se úgy kell elképzelni, mint sokan hiszik, hogy cigányterrortól rettegünk, van egy-két ismert rossz arc, azok általában a cella ablakát nézegetik, ha kijönnek, akkor bizony mindig van egy-két betörés, de általában mennek vissza. Tehát alapvetően nem mondanám rossznak a közbiztonságot, őszintén eddig engem legnagyobb sérelem késő este akkor ért, mikor egy kóbor kutya lerángatott a biciklimről (nagy élmény volt, járhattam veszettség elleni oltásra), amikor meg a fiatalok részegen bandáznak semmi különbséget nem látok a hangoskodó magyar meg cigányok között, egyformán üvöltözik mind a kettő.
végül gyerek téma, nem tudom honnan jött a 8-10 gyerekes cigány családok legendája, de megint egy marha nagy túlzás lehet, a legtöbb roma családban 2-3 gyerek van, inkább azt érdemes kiemelni, hogy a magyaroknál meg jellemzően egy vagy maximum kettő, esetleg egy se.
Lehet, hogy Borsodban más a helyzet, de én legalábbis nem tapasztalom olyan szinten a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiákat a gyakorlatban, mint ahogy elvileg kéne.
"A hit, hogy a cigányok nem dolgoznak semmit, csak szülik rakásra a gyereket a segélyért honnan származik?"
Leginkább onnan, hogy az embereknek van szemük és fülük, látják mi megy a cigányok között. Amikor azt látom, hogy napközben csak cigányok vannak az utcán, miközben a fehér ember vagy iskolában vagy munkában ül akkor mit gondoljak? Vagy mikor azt hallom, hogy a cigány asszony ecseteli hogy minek üljön szegény gyerek az iskolában, inkább játsszon kint a szabadban?
Kedvencem mikor egy cigány nő mondta a másiknak hogy "iskolába kellene járatni a gyereket". Erre a nő úgy reagált hogy "iskolába a k...va anyádat...." De olyan felháborodással mondta mintha a holokauszttal viccelődnénk...
"a legtöbb roma családban 2-3 gyerek van"
Aha...csak azt is tedd hozzá, hogy 18 évesen.
De nézzük párhuzamba:
Te 18 évesen kijárod a középsulit. Egy romának megszületik az első gyereke.
Mire végzel az egyetemmel, 24-25 éves vagy, neki az első gyerek már iskolás korú, és van 2 kistestvére.
Mire 30 évesen megszületik az első gyereked, addigra neki már lassan 12 éves lesz.
Mire a te gyereked elkezd járni, beszélni, az övé már 14 évesen az utcán fog bandázni.
Mire a te gyereked iskolába megy 6 évesen addigra az ő gyereke 18 lesz, és megszületik az első gyereke.
Mire a te gyereked 14 éves lesz, a roma mindhárom gyerekének lesz gyereke.
Már ott tartunk, hogy te még épp csak kezdesz belejönni a szülői feladatokba, a veled egykorú roma már nagyszülő...
Mire a te 60 évesen nagyszülő leszel, a gyereked lesz 30 éves, a veled egykorú romának lesz 3 gyereke, 6-9 unokája, és a karjaiban tartja majd több dédunokáját is. Na ez itt a probléma.
" egy 3 éves tündérmesékben hívő kisgyerek vagy, egy valamilyen politikai párt által fizetett bérkommentelő, vagy csak simán egy troll."
Meg egy hülye.
Ráadásul a felsorolt dolgok nem is zárhatják ki egymást. :)
" Ezen az oldalon rengeteg hithű "hazafi" és "igazmagyar" van."
És te valami kivétel vagy, esetleg valami másik hazudozós ballib? :P
Sajnos ennél a kérdésnél csak egy törpe kisebbség vagytok a meseszerű állításaitokkal, de sajnos a tapasztalatok mást igazolnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!