Nem riasztó számotokra, hogy a rasszizmus ennyire beépült az emberek gondolkodásába?
Léteznek az úgynevezett implicit asszociációs tesztek, amik segítségével az implicit, azaz beépített előítéleteket lehet mérni.
Ezek a tesztek rendre azt mutatták ki, hogy az emberek többsége a bűnözést a feketékkel, vagy sötét bőrszínnel kötik össze. Nem csak fehérek esetében, hanem a feketéknél is.
Kisgyerekekkel csináltak pszichológiai kísérletet, hogy jellemezzenek egy fehér és egy fekete játékbabát. A fekete rendre csúnya és rossz baba volt (fehér és fekete gyerekeknél egyaránt) illetve a fekete gyerekek a "te melyikre hasonlítasz?" kérdésre nem tudtak választ adni, mert tudták, hogy ők feketék, de az a "rossz ember" kategóriával is egyenértékű volt, magukat meg nyilván nem akarták rossznak ítélni. Ez óvodás korú gyerekekkel történt.
Ez a kísérlet nagy eséllyel a világ minden táján ezt az eredményt mutatja, még ott is, ahol nem is élnek feketék.
Mit gondoltok arról, hogy ilyen szinten beépült a rasszizmus, a bűnnel való azonosítás az emberek gondolkodásába?
Minden fekete nem lehet "rossz ember", ez egyértelmű. De már óvodás korban is megtanítja a fekete gyerekekkel a társadalom, hogy ők bizony rosszak..
Már van erre megoldás mind a médiapiacon, mind a játékpiacon a fekete gyermekek számára is:
És ne feledd vannak pozitív minták is a fekete gyerekek számára, akik sokra vitték, nem züllöttek le a kábítószer, bűnözés világába és a családi élet is rendezett:
LeBron James, ha valaki nem ismerte volna fel a figurát :-)
Már megint az értékelés, mérés, amit nem követ kutatás, hogy mi az oka.
Gratulálok.
A rasszizmus nem természetes reflex. Az a sztereotípia. És az is csak az első benyomásnál. Csak hogy a természetes reflexek példájánál maradjunk: Ősemberünk zajt hall a bokorból napnyugta után. A kőbaltájához kap, mert első benyomása az, hogy ami zaj a bokorból jöhet, az egy veszélyes állat. Aztán a zajokat hallgatva rájön, hogy apró lábacskák neszeznek, valószínűleg egy sün futott el ott, és az vert zajt. A veszély-riadó érzése elmúlik.
Ugyanez mai emberben: megszólít egy idegen az utcán. Veszélyérzet, biztos lehúzni akar, vagy meglopni. Aztán ha odafigyelsz, akkor el tudod különíteni, hogy ez most azért kérdezi az időt, mert ki akarja kapni a mobilt a kezedből, vagy azért, mert az időt akarja tudni.
A sztereotípiákra támaszkodás a gondolkodás legelső lépése, de utána (fejlett esetben) felváltja a konkrét eset elemzése és besorolása.
Ez a természetes reflex, nem a rasszizmus. Apró különbség, de nagyon fontos.
Az, hogy egy idegennel való találkozáskor összerezdül az ember, az természetes. Az, hogy miután kiderült, hogy az idgen nem akar rosszat, de még mindig rettegünka fajtájától, az rasszizmus.
4-5 éves néger kisgyerekek nem néznek katasztrófahíradót. Persze, lehet mondani, hogy de láthatják, mert megy a TV otthon, de nem, nagy általánosságban egy 5 évesnek fogalma sincs arról, mi az a migráns, mi az a kisebbségi bűnözés. Ő csak azt tanulta meg a társadalomból, hogy a négerek rossz emberek, és mint ilyen, ő is az, hiába nem tett érte semmit. Mégis mit tehetne egy 5 éves, amiért kiérdemli a rasszisták ellenszenvét?
A fekete nem negatív szín. A színek csak színek, nem hordoznak erkölcsi vagy értéki tartalmat, pláne úgy, hogy bőrszínben a fekete az nem is fekete, hanem barnás:D
Én szeretem a feketét, praktikus szín, slankít, nem látszik annyira a gyűrődés rajta és kb mindenhez megy, és nem feltűnő, mint a piros vagy a fehér.:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!