Alapvetően miért baj az ha vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni halálukig, ha van rá lehetőségük?
Itt most nem azt értem, hogy úgymond csüng az állami ellátórendszeren, hanem otthon él a szüleivel 35 éves koráig és nem dolgozik semmit, vagy mondjuk dolgozott öt évet, aztán kihagy másik ötöt, tehát számomra az az érthetetlen, hogy ezekre az emberekre miért néznek ugyanúgy ferde szemmel.
Személyes példám, én most 29 vagyok, itthon lakom szüleimnél, három évet dolgoztam egyetem után, aztán hazajöttem és most újra megyek egyetemre ősztől, tehát leghamarabb 35 évesen akarok újra dolgozni. Mégis sokan úgy visítanak emiatt, mintha többszörös sorozatgyilkos lennék, hogy bezzeg ők, meg más ilyenkor már családot alapít, meg csökkenten a GDP-t, de a legjobb eddig ez volt, hogy "az ilyenek miatt tart itt ez az ország". Most komolyan az legyen mindenki életcélja, hogy kapjon valami papírt, és ha szereti ha nem míg meg nem döglik ott gürizzen, és ez lenne a normális, meg országépítő?
Nincs már közveszélyes munkakerülés, azt csinálsz amit akarsz, ha anyagilag megteheted, nem dolgozol.
Csak ne az legyen, hogy majd 35 - 37 évesen ugyanitt sírsz majd, hogy nem vitted semmire, nem lehet ebben a rohadt országban megélni.
Ha a szüleid krőzusok vagy nagy örökség várományosa vagy, akkor nem szóltam.
Igazad van
Dolgozzanak csak az öregek, ők már megszokták
Normális ember nem a halálig robotolásra hanem a fejlődésre, előrelépésre törekszik.
Az a baj, ha pár évente "nullázol" akkor utána megint kezdheted felépíteni az életed. Akárhogy nézem, meg tudom érteni hogy furcsán néznek egy leendő 35 éves pályakezdőre.
Én 24 éves vagyok, lány, most kezdem el a második egyetemet, amit a szüleim fizetnek. Szoktam alkalmanként dolgozni, hogy legyen megtakarított pénzem, és hogy lekössem magam a szabadidőmben, nyáron. Egyetem után mindenképp dolgozni szeretnék valamit, kb 29 évesen.
Sajnos van pár ismerősöm, aki már 18 éves kora óta dolgozik, ezért rossz szemmel néz rám, bár bevallom, nem nagyon foglalkoztat a dolog.
Sajnos ők mind olyanok, akik irigyek, kevesebbet engedhetnek meg maguknak ( itt most nem eget verően drága dolgokra kell gondolni, hanem például heti 1-2 alkalommal étterembe étkezés, jobb telefon), reggeltől estig dolgoznak sajnos, minimálbérért.
Szerintem fogadd el, vannak irigyek, akik valójában olyan életet szeretnének, mint ami neked van. Ez mindig is így lesz.
Élvezni kell az életet, de persze amire a gyerekeidnek majd szüksége lehet egyszer, megteremteni, akár kevesebb akár több munkával, nem számít. Ha mindez megvan, nyugodt lehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!