Szerintetek is ez fog történni?
Nem csak Magyarországon, hanem már Európa szerte komoly problémát jelent, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Magyarország társadalma szinte már elöregedő, mivel nagyon sok fiatal kiköltözik Nyugat-Európába és ott élik le az életüket. Azok a fiatalok, akik itt maradnak, nyakukba kapnak egy rakás öreget, akiket az adójukból kell eltartani. Ezzel még sok probléma nincsen, mert a mai öregek többsége felnevelt legalább 1-3 gyereket. A fő probléma az, hogy egyre több fiatal dönt úgy, hogy nem akar gyereket vállalni. Ennek az lesz a következménye, hogy egyre kevesebb munkavállaló ember lesz és ez a kevés ember képtelen lesz eltartani egy rakás öreget. Ha ez így folytatódik, csak azoknak az embereknek fog járni nyugdíj, akik felneveltek legalább 2 gyereket. Az egyke gyerekes családoknál csak akkor kivételeznek, ha csonka családról volna szó. De ezzel meg az a gond, hogy még komolyabb problémák keletkeznek emiatt. Számos ember, majd azért fog vállalni gyereket, hogy nyugdíjuk lehessen. Azok az emberek, akik meg nem vállalnak gyereket, akkor maguknak kell megoldani öregkorukra az anyagi helyzetüket.
Amúgy szerintem is ez a legkorrektebb megoldás, amit leírtam. De ez még nem azt jelenti, hogy elítélem azokat az embereket, akik nem szeretnének gyereket. Tulajdonképpen jól teszik, mert megkímélnek egy életet attól, hogy szar életük legyen.
Ez most már egyértelmű, hisz mára amellett hogy nem születnek a gyerekek akik születnek is másik országba nagy részben sajnos. Ezt egyesek régen gyanították ezért létrehozták a manyup rendszert a katasztrófát elkerülendő. Ami még így sem jelentett volna garanciát semmire de a mostani veszett helyzetnél nyilván reménytelibb volt.
De erre a Fidesz mivel le akarta nyúlni a pénzünket rákente, hogy rossz meg miegymás úgyhogy innentől aki nyugdíjjárulékért cserébe nyugdíjat akar majd egyszer az egy percet ne adózzon Magyarországon, menjen Londonba, Németbe gályázni :(
Kb. két út lesz, a mostani Nyugat-Európai vagy a Japán út.
Nyugat-Európai út szerint hozunk embereket a szomszédból(ez most még Kelet-Európa de lassan tolódik Ázsia/Afrika felé), aztán legyen ez annak az országnak a problémája aki nem tud eleget fizetni, hogy vonzó legyen betelepedésre.
A Japán szerint van olyan termelékenységünk (+ robotizálás) hogy lényegesen kevesebb aktív is el tud majd tartani lényegesen több inaktív embert.
Szerintem korrektebb lenne ha mindenki a saját problémáját oldaná meg és nem csinálna újakat a kevésbé szerencsés "szomszédoknál" de gazdaságilag ez a nehezebb út.
Biztosan nem lesz olyan hogy csak az kap nyugdijat akinek legalabb 2 gyereke van. Meghozza azert nem, mert a gyerektelen nyugdijasok le fogjak szavazni az a politikai erot, aki ilyet talal ki.
Az lesz hogy a mai 40es es fiatalabb korosztalyoknak olyan minimalis nyugdija lesz hogy semmire nem lesz eleg, mintha most adnanak havi 15e forintot. Altalanos lesz a nyugdijas nyomor.
Megpróbáltál leírni egy látható jelenséget. Ezért nincs is kérdés.
Hiányoznak viszont a jelenséget kiváltó okok, körülmények, azok összefüggései, egymásra hatása. Anélkül nehéz értelmezni a helyzetet.
A kevesebb gyerek lényegében két körülmény esetén következik be. Mindkettő sajátossága a torz szemlélet kialakulása, csak más okból. A túl gazdag, túlságosan eltespedt közegben mindenki ezt az életmódot szeretné. A gyereknevelés viszont elsősorban nem is anyagi terhet, hanem odafigyelést, törődést igényel. Jó sokat. Ezt nincs senki, aki legalább részben átvállalná. Ekkor indul be, hogy egyre kevesebb a gyerek, mert az nyűg, hátrány. A másik ok az elszegényedés. Nem a szegénység. Az elszegényedő ember már megtapasztalt egy relatív jólétet, biztonságot, nyugalmat. A gyerek viszont ezen sokat ront, mer most anyagi hátrány jelentkezik. Továbbá ekkor az is tudható, mit érhetne el, és mit nem fog, viszont mit fog elérni a gyerek.
A túlzott gazdagság és az elszegényedés lényegében ugyanannak a gazdasági folyamatnak a két oldala. Igen erősen fejlődik a technológia. Ma már a fejlett ipar (és mezőgazdaság) többet képes előállítani a szükségleteknél. Mi legyen a többlettel? Megindul egy igen éles verseny, ahol egyre inkább az erő dominál. Az erős talpon marad, ő diktálja még törvényeket is, ugyanakkor reklámok formájában beindul a vásárlás növelése, hogy ne maradjon árufelesleg. Rontják a minőséget, hogy előbb menjen tönkre, már csak azt sulykolják, vásárolj, mindegy mit. E helyzetben aki gazdag, egyre gazdagabb, gyerekre nincs ideje, mert lemarad, az ezzel kapcsolatos infrastruktúrája romlik, ez is csökkenti a gyerekek számát. A gyenge oldal pedig megindul az elszegényedés felé, neki a vásárlói szerep jut.
Persze ez térben és időben erősen megoszlik, sok alesete van, nehéz kiismerni a fő szabályokat, mert mindenki az elkenésében érdekelt. És beindul a populista mellébeszélés, hamis ígéretek, és sok más ezzel járó dolog (oktatás, egészségügy lezüllesztése, persze a kivételezettek számára luxuskörülmények megteremtésével). Ez olyan, mint a természettörvények, az erő határoz meg mindent. Ez tehát egy végzetszerű eseménysor? Igen mindaddig, míg fel nem ismerjük, hogy az ember esetében mi tartozik az erő fogalmába. Mondjuk gondoljunk Dávid és Góliát esetére. Az ész hatalmas erő, ha van belőle, és tudjuk,akarjuk használni. Nincs az a monopólium, ami ellen tudna állni neki. Ettől ember az ember. Csak meg kell tanulnia használni, míg nem késő. A meccs még nem ért véget!
"Nem csak Magyarországon, hanem már Európa szerte komoly problémát jelent, hogy egyre kevesebb gyerek születik."
Ez nem probléma, hanem kifejezetten jó dolog.
Az emberiség túlnépesedése az emberiség legnagyobb problémája.
Egy véges rendszerben nettó hülyeség fenntartható fejlődésről hadoválni, arra alapozni meg hatalmas bűn.
Ez összetett probléma. Akinek nincs gyereke az úgysem érti, érzi, hogy az milyen. Sajnos oda jutottunk, hogy afféle hobbinak, úri passziónak állítják be gyakran a gyerekvállalást, máskor meg a nyugdíjakért aggódnak.
Közhely, de érték vesztett világban élünk, a ma fiatalja jól akar élni, és lehetőleg most mindjárt, holnaptól, ha egy mód van rá. Egy gyereket felnevelni pedig komoly felelősség, lemondás, és ezt sokan nem merik bevállalni.
"Tulajdonképpen jól teszik, mert megkímélnek egy életet attól, hogy szar életük legyen."
Szar élet? Mikor én születtem, a '70 - es évek közepén, nem volt autónk, albérlet, sáros, burkolatlan utca - Budapesten - nem volt fürdőkádunk, budi az udvaron, nem volt déligyümölcs, telefon, a szüleim mégis két gyereket felneveltek, akik ma messze jobban élnek, mint ugyanannyi idősen a szüleim. Ha a nagyszüleim idejére megyek vissza, még élesebb a kontraszt, vagy pl. anyósomék 11 - en voltak testvérek, pedig akkor még háború is volt.
Akinek nem lesz gyereke az csak magát fosztja meg egy hatalmas élménytől, de felfogható a természetes kiválasztódás egyfajta formájának. Nem képes családot alapítani, gyenge, elbukik, nem örökíti tovább a génjeit. Nincs ebből a szempontból jelentősége, hogy egészségi, anyagi oka van vagy egyszerűen csak nem akar gyereket. Nem lesz utódja és a jó öreg evolúció kiszavazza a további részvételből a vérvonalát.
"Mikor én születtem, a '70 - es évek közepén, nem volt autónk, albérlet, sáros, burkolatlan utca - Budapesten - nem volt fürdőkádunk, budi az udvaron, nem volt déligyümölcs, telefon, a szüleim mégis két gyereket felneveltek, akik ma messze jobban élnek, mint ugyanannyi idősen a szüleim. "
Na, ezt kéne befejezni.
Tömény demagógia.
"Na, ezt kéne befejezni.
Tömény demagógia."
Amennyiben?
Unalmas már, hogy az öregek állandóan arról vinnyognak hogy a mi időnkben..
Aztán jön a sok csúsztatás, hazugság, miegyéb.
Tudjuk, hogy minél öregebb valaki, annál jobb tanuló volt az iskolában, azt is, hogy annál jobb munkás volt és azt is, hogy ő tudja a legjobban, hol siklott félre a világ.
A valóság az, hogy természetes állapot, a később érkező nemzedékek mindig jobban éltek a felmenőiknél. 100 éve még villany sem volt.
A gyermekvállaláshoz meg annyit, hogy régen egy nő szült 6-10 gyereket, és azok nevelték egymást. Ma már sokkal komolyabb elvárásoknak kell megfelelni egy gyermeknevelés kapcsán és anyagilag is sokkal komolyabb teher.
Na meg, nem is kell ám sz..ni a világba a gyerekeket. A föld problémája az emberi túlnépesedés. Aki ezt még nagyobb népességgel kivánná megoldani, az vagy felelőtlen, vagy hülye.
Nem természetszerű, hogy az új generációk jobban élnek.(nézz szét mondjuk Afrikában) Nálunk ez annak köszönhető, hogy egy normális önfenntartó társadalomban képesek vagyunk építeni a szüleink munkájára. (ehhez kéne gyerek, vagy legalábbis nem ártana)
Mások a társadalmi elvárások gyereknevelés terén mert más a társadalom is, ma elviheted bölcsődébe, óvodába, iskolába a gyereked ahol vigyáznak rá szóval nem hinném, hogy nehezebb lenne, mert anyuka se a mezőn dolgozik napkeltétől napnyugtáig. Csak most kényelmesebbek vagyunk és nem akarunk még ennyi áldozatot se hozni.
A túlnépesedés Magyarországon, Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Ausztráliában és Ázsia egy jelentős részén nem probléma. A te megoldásod azzal, hogy magyarként nem kell gyereket csinálj olyan mintha azért koplalnának Afrikában, hogy az amerikaik fogyjanak le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!