A munkásőrségbe anno. Milyen emberek léptek be, és miért?

'Azért maradtatok szegények mert mocskos kapitalista felfogásotok volt.'

Na ne mondd! :D

Én olyat ismertem, aki a Pártba szeretett volna bejutni (karriercélból), ezért lépett be a Munkásőrségbe. De a Pártba mégsem vették fel, állítólag mert rontotta volna a statisztikát mint szellemi dolgozó. Ugyanis túl alacsony volt a pártszervezetükben a munkások aránya. Utána persze már nem mert kilépni.

Azt nem hiszem, hogy zsidó lenne, parasztok voltak a szülei.

Szerintem hasonló arányban voltak ott is, mint az átlagos eloszlású szektorokban. Az egymást segélyező, preferáló hagyományőrzőkre ha gondolsz, olyat sem akkor, sem ma nem a rendőrség, a gyári munkások, a fizikai dolgozók között kell keresni. Azok nem fogják bepiszkolni a kezüket fizikai munkával, vagy kockáztatni feleslegesen életüket a fegyveres testületeknél alsó pozíciókban. Középvezetőtől felfelé érdemes keresgélni, ahol pénz van, hatalom, irányítási funkciók összpontosulnak, vagy ahol korrumpálni lehet, azaz ebből anyagi bevételre szert tenni. Rangosabb orvosok vezető kutatók, Párttitkárok, igazgatók és helyetteseik, szakszervezeti funkcionáriusok, vezénylő tisztek, kémek, belügyi titkosok és felfelé, alacsony rangon általában valamilyen gazdálkodási, ellenőrzési funkciót ellátó (pl. raktáros, anyagbeszerző, munkavédelmis, /munkavédelmi ellenőr, minisztériumi emberek, tanácstagok, iskolaigazgatók/helyettesek, ilyesmik. Ezek esetenként jelentettek egymásnak, az őket a bejuttató embernek, szervezetnek, ezt leszámítva semmit se lehetett észrevenni, mint az átlagtól eltérőt.

Minden terület, ahol az effektív egyéni teljesítmény nehezen mérhető, így nem, vagy nehezen számonkérhető, a fizetés magas, valamilyen szempontból kényes a pozíció, megbízható (ismert, tehát kapcsolatokkal elérhető, megzsarolható, vagyis garantáltan lojális) emberre van szükség. A minimális beavatkozás elve szerint minden ilyen kis elemi láncszemnek csak a lehető legapróbb lépést szabad megtenni, így nem feltűnő, nehezen bizonyítható, valamint ha mégis ráverik, akkor minimális büntetési tétellel megúszhatja. A sok kicsi hangya azonban együttes munkával mégis nagyon sokra megy. Ugyanis egy társadalom az efféle mentalitás ellen totálisan védtelen, kezelésére egyáltalán nincs felkészülve.

A munkásőrségnél nyíltan kimondva volt egy belső és egy külső mag. A belső mag erős meggyőződésű kommunista volt, többen ex-partizánok, volt ellenállók, az előző rendszerben üldözött emberek, vagyis akik megbízhatók.

A belső magot félelmetesen lekáderezték, oda szinte "születni" kellett és onnan csak kihalni lehetett. Mindent eltussoltak, ha nagyon durva volt a dolog, (pl. lelőtt egy felettest) akkor esetleg kiképzési "baleset" érte, de egyéb eltávolítási/kilépési mód innen nem volt. Szimplán túl sokat tudott a szervezetről és tagjairól, börtönbe nem lehetett küldeni, ahol esetleg egy nála erősebb fenékreccsentő embernek ijedtében vagy fájdalmában énekelni kezdene...

Ezek feladata figyelni és jelenteni mindent, ami a szervezeten belül gyanús lehetett bármiért. Ezek az emberek bárkire tüzet nyitottak volna parancsra, még saját családtagjaikra, vagy hezitáló bajtársaikra is.

Ezektől féltek annyira az MSZMP-s módszerváltók, hogy valakinek netán bedurran az agya és ezért iparkodtak ezeket a jól képzett fegyvereseket mihamarabb lefegyverezni. Mellesleg fegyvert otthon is tartottak, készenlétben, szükség esetére. Ha nagy a baj, ezek afféle helyi partizánokként funkcionálhattak volna - erre az arabokat illetően ma egyéb, divatos kifejezéseket használ a média...

A többiek a külső kör emberkéi, azokat már leírták többen. Jobb élet reménye, pénz, a fegyver és kezelésének egyszerű szeretete. Életművészek, stb. Kb, mint ma a zsoldos hadseregnél az átlag katona, aki csak bemegy a laktanyába, "tengszlegszre" és "elvagyokra". Nem vállal picit is veszélyes küldetéseket, nem tolong a sorban az elsőségért, ha gyakorlat, vagy valami feladat van, de a direkt parancsokat azért persze végrehajtja. Ha pedig nagyon muszáj, akkor még akár le is löveti magát, hiszen ez is benne van a munkapasszusban. Egyszerűen egy állasnak és az ezzel járó életmódnak tekinti a dolgot. A zöme ilyen. Ki az az elvetemült, aki előre eltervezett módon úgy áll neki, hogy majd lelöveti magát azért, hogy 100 évvel később a rádióban trammtratatatamm zene kíséretében poszthumusz hősként (legjobb esetben) beszámoljanak egy vagy két tettéről...