A náci párt vezető személyeit hogy nem feszélyezte, hogy Hitler a Führerük, akit istenként kell imádni?
Ezek az emberek többnyire egyetemet végeztek, míg Hitler még a gimnáziumból is kibukott.
Nem mellesleg, ők tudtak kulturáltan viselkedni, Hitler pedig olyan volt sokszor, mint egy hisztis, idegsokkos kisgyerek.
Hogy tudtak rá mégis felnézni? Hiszen minden nap találkoztak vele és el kellett viselniük. Nekem is volt már ilyen főnököm, de a melóhelyen kiröhögtük őt, hogy mekkora egy szerencsétlen nyom*rék.
Ráadásul, ők le is válthatták volna, hiszen közös megegyezés alapján volt csak Hitler a főnök a pártvezetők között.
Jó retorikával, meggyőző elpőadásmóddal könnyen meg lehet szédíteni az embereket. Aztán mire rájönnek, hogy semmi nincs a jól hangzó szólamok mögött, gyakran már túl késő, addigra a vezető gyakorlatilag leválthatatlan.
(Bármilyen látszólagos összefüggés a jelenkori politikai eseményekkel csupán a véletlen műve.)
A Fidesz meg tudna szabadulni Orbántól? Ne legyél már ilyen naív, hogy kiszavazzák és kész. :p
Miután már kiépül egy személyi kultusz a lakosság egy rétege körében, nem lehet egy népszerű vezetőt csak úgy kidobni, anélkül hogy a párt egésze vesztene a hiteléből.
Tökmindegy, hogy egyébként egy s@gg, ha a lakosság elegendő rétegének tetszik, akkor onnantól ezt már úgy hívják, hogy "karizmatikus".
Másik, hogy "közös megegyezés alapján"...Milyen "közös megegyezés"? Hitler mindig is diktátor módon vezetett. A politikai ellenfeleit meggyilkoltatta a Hosszú Kések Éjszakája során, a párton belüli riválisait pedig ugyancsak valamilyen váddal megölette. Miről beszélsz?
Az valóban igaz, hogy amikor először megjelent, akkor egy senkinek hitték, ezért tudott a pártban is magas szintre jutni (mert senki nem tartotta elég veszélyesnek), illetve az egész náci pártot kezdetben komolytalannak és köznevetségnek tartották a többi pártok (és nem is volt semmi népszerűségük), amíg el nem kezdett a dolog komolyra fordulni.
Ugye az történt, hogy a Weimari Köztársaság ideje alatt Németország aránylag jól boldogult, a náci párt nem tudott volna nekik mit kínálni. Viszont jött ugye az amerikai Wall Street-i 1929-es gazdasági összeomlás, minek következtében a No.-nak adott külföldi juttatások megszűntek, és egy gazdasági válságba jutott, növekvő munkanlküliséggel küzdő No. ma úgy mondjuk, radikalizálódott. Azaz egy olyan politikai közegben, ahol a lakosság borzasztóan akar valami megoldást, mindegy kitől, csak jöjjjön már rendbe az élete; viszont a (pronléma nagysága miatt) megoldásra képtelen vezetőkben sorra csalódik, egyre inkább hajlandó megengedni az extremista "odacsapunk azt jó' van" "megöljük az árulókat azt' minden megoldódik" típusú véleményeket. Nálunk is a Jobbikkal ugyanez zajlik le, Pontosan ismered.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!