Merkel most pont úgy szolgáltatja ki Európát az araboknak, ahogy Jézus is kiszolgáltatta magát a gyilkosainak?
Merkel egy kereszténydemokrata párt vezetője, akiknek Jézus és az ő keresztényi könyörülete, részvéte és önfeladása a példaképük.
A keresztények a liberálisokkal karöltve parádéznak Európa öngyilkosságán.
Meddig tűrjük még ezt? Mikor lépünk végre a nemzetiszocializmus harcos ideológiájának útjára, ami nem tűri meg az önfeladást?
Már miért borítanám lángba Európát?
Annak semmi értelme nem lenne!
Előttem szólóknak:
A probléma az, hogy ha túl sok migránst engedünk be Európába, akkor nem kell attól félnünk, hogy a nácik borítják lángba Európát, megteszik azt a migránsok.
A sok migráns befogadása talán rövid távon jó (ha valóban mérnökök, orvosok, informatikusokból állna a migránsok szedett-vedett serege), de hosszú távon rossz. Rövid távon jó ötletnek tűnt néhány száz évvel ezelőtt a szerben, a románok befogadása is, hiszen olcsó munkaerő, de hosszú távon Trianonhoz vezetett az is, és a migránsok befogadása se érhet szebb véget. Tudjuk azt, hogy mohamedék sokkal szaporábbak mint mi, ez végső soron egy elmuszlimosodó európai társadalmat eredményezhet a jövőben, vagy függetlenségi törekvéseket.
#5:
Hagyd abba kérlek a Brendel Matyi idézését, az az ember egy troll. Bárhogy is számolta ki ő a statisztikákat, migráns többség kialakulhat Európában. Néhány száz évvel ezelőtt még magyar többség volt Erdélyben, most már az 1/4-ét se teszik ki Erdély társadalmának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!