Rendszerváltás után mi voltunk a leggazdagabb ország a visegrádi 4-ek közül (grafikon), most meg a legszegényebbek. Hol rontottuk el?
2000-ig szinte teljes stagnálás volt, amikor más növekedett, így lecsúsztunk a harmadik helyre. Nem csináltak semmit konkrétan. Aztán 2000-2004-ig indult meg egy erős növekedés, már súroltuk a szlovák GDP-t, ami aztán alábbhagyott. De mielőt azt hiszitek, hogy Orbánt dicsérem, az is látszik, hogy 2010 után csúsztunk le az utolsó helyre a harmadikról.
Ha követjük a trendeket ahogy a másik 3 ország, most valahol 21 ezernél lehetne az 1 főre jutó GDP, ami már közel lenne egy nyugati, de legalább egy szlovén színvonalhoz.
Szerintem köszönjük annak a sok hülyének,aki az alapján megy szavazni,hogy melyik adott több piát/kaját.
Merem állítani,hogy az emberek 50%-a azt se tudja,hogy pontosan hogy működik a törvényhozó hatalom Magyarországon illetve ki milyen feladatot lát el.
Az volt mindig a gond ,hogy ha volt gazdasági növekedés akkor mindig eladósodott az ország,ha volt pénzügyi egyensúly akkor meg nem volt gdp növekedés.
Ezzel a problémával küzd az ország évtizedek óta.
A Fidesz ezen próbál változtatni,de sajnos most is úgy látszik,hogy uniós pénzek nélkül képtelenek vagyunk növekedni.Én már idősebb vagyok,a már a nyolcvanas évek is tragikusak voltak azért is omlott össze a rendszer,utána még tragikusabb évek jöttek,hatalmas életszínvonal csökkenéssel.Tényleg volt néhány jó évünk 1997-2006 között,viszont nem volt pénzügyi egyensúly,rengeteg hitelt vett fel az állam és az állampolgárok is.
Valószínűleg a probléma a mayar gazdaság szerkezetében van.
Nézzünk egy kicsit alaposabban magunkba. A rendszerváltás pillanatában ugyan mi álltunk a legjobban gazdaságilag, de az új rendhez (kapitalizmus) senki se konyított. Se nálunk, se másutt. Ilyenkor az ember eleinte ügyetlenkedik, aztán rájön, hogy meg kéne tanulni és alkalmazni az új módit.
A rontás az, hogy mi nem tanultuk, hanem kihasználtuk. Hozzánk képest a többiek jobban tanultak.
Hogy nem tanultunk, azt nem lehet az úgynevezett közember nyakába varrni. Mindig mindenütt vannak vezetők, szakértők, akik nemcsak átlátják a folyamatokat, de ez a kötelességük. Nálunk a vezető, szakértő réteg, közkeletű szóval az értelmiség (írástudók) teljes mértékben leszerepelt. Sunyított, hasznot lesett, kihasznált, és nem bölcsen irányított. Ami tehát itt van, az - ahogy mondani szokás - az írástudók felelőssége. Persze, a megvezetett tömeg most már vastagon meghatározza, hogy nem lehet csinálni semmit, de vajon miért hagyták azt a megvezetést? Ostobaságból, kisstílűségből, számításból, röviden: gerinctelenségből. Ma is. És ez még így lesz egy darabig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!