Egy igazi magyar így menekülne, ha magyarországon
háború lenne?
Figyelt kérdés
Berakják Ausztriában egy alig fűtött 2 négyzetméteres dobozba egy matraccal. Ha arra megy egy újságíró az osztrák állam jóindulatát fogja zengeni neki, egyszer nem ejti ki a száján, hogy fázik, örül, hogy még mobilvécéje is van és nem kell az erdőben pisilni, fel sem merül benne, hogy esetleg internetezni akarjon vagy felhívni az otthon maradt ismerőseit, ha egyik regggel arra ébred, hogy Szlovákiába helyezték át, pillanatok alatt önként ott terem, majd a háború elmúltával képeslapot küld mind az osztrák, mind a szlovák kormánynak, hogy megköszönje a segítséget. Jól értem, hogy ez egy átlagos magyar viselkedés lenne?
Igen, ez így van, pl. amint vége lett 56-ban a harcoknak, minden magyar egyből haza is ment a Kádár-rendszerbe, ma már egyáltalán nem élnek magyarok Ausztráliában, Németországban vagy Amerikában.
2016. ápr. 29. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
12/32 anonim válasza:
Magyar gazdasági bevándorlók pedig egyáltalán nem léteznek, az állítólagos angliai magyar közösség csak egy legenda, azok valójában mind pakisztániak, akik Gyurcsány kottájából tanultak meg magyarul, hogy azt a látszatot keltsék a balliberális médiában, hogy sok magyar ment ki oda dolgozni.
2016. ápr. 29. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
13/32 anonim válasza:
"Az 56-os gazdasági bevándorlók azért nem ugrabugráltak mert volt köztük rengeteg bűnöző akiknek meg kellett húzniuk magukat."
Na persze. Nem tudom már ki volt, valami később híressé vált ember nyilatkozta, akitől kint az USA - ban megkérdezték, miért is jött el Magyarországról '56 - ban?
Mire azt felelte: anyukámhoz voltam hivatalos ebédre, megnyomtam a lift hívógombját, mire lejött az egész emelet.
Persze, gazdasági bevándorlók, a dolgozók paradicsomából, ahol 2000 szovjet tank jött csak Pestre "rendet tenni", mert alávaló bűnözők független országban akartak volna élni.
2016. ápr. 29. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
14/32 anonim válasza:
57-es, te most direkt szivatsz?
2016. ápr. 29. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
15/32 anonim válasza:
'Igen, ez így van, pl. amint vége lett 56-ban a harcoknak, minden magyar egyből haza is ment a Kádár-rendszerbe, ma már egyáltalán nem élnek magyarok Ausztráliában, Németországban vagy Amerikában.'
Aha, mondanád csak a főnökömnek, akinek 56-ben emigrálnia kellett innen a várható megtorlás miatt...
Lenne nem egy-két keresetlen szava hozzád.
2016. ápr. 29. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
16/32 anonim válasza:
Ha Magyarországot megtámadnák, fegyvert fognék és harcolnék a hazámért és az otthonomért. Ez számomra teljesen természetes, kár hogy sokaknak nem..
2016. ápr. 29. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
17/32 anonim válasza:
'Ez számomra teljesen természetes, kár hogy sokaknak nem..'
Meg állampolgári kötelesség is.
2016. ápr. 29. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
18/32 anonim válasza:
Hát nem szétszabdalt papírokkal mentek Nyugatra 56-ban.
2016. ápr. 29. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
19/32 A kérdező kommentje:
Megkérdezhetem mire alapozzátok az olyan kijelentéseket, hogy nem ugrabugráltak? Kerestem, de nem találtam korabeli videókat. És miért jött csak vissza a menekültek kevesebb, mint 10 százaléka, mikor visszajöhetett? Ennyi volt valódi menekült? Nem igaz, hogy nem jöhettek.
2016. ápr. 29. 15:00
20/32 anonim válasza:
"Ha Magyarországot megtámadnák, fegyvert fognék és harcolnék a hazámért és az otthonomért. Ez számomra teljesen természetes, kár hogy sokaknak nem.."
...nem támadásról volt szó.
A kérdés feltevése viszont eléggé bonyolult szerintem, én sokadszorra sem tudtam értelmezni, de a Dél-Koreai példa az rettenetesen tetszik
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!