A migráció, lehet Isten büntetése?
Olyan, mint régen az özönvíz.
Istennek az volt vele a célja, hogy a rossz erkölcsű embereket megbüntesse.
De, az özönvíz már régen volt, így a rossz erkölcsű emberek újratermelődtek.
Ezért Isten a migrációval akarja büntetni Európa bizonyos részeit.
Elsősorban, azért a nyugati felét büntetni, mert ott sokkal több a rossz erkölcsű ember.Például a homoszexualitást is legitimmé tették, néhol az állatokkal, testvérekkel való közösülést is tolerálják.
Ezért, Istennek meg kell őket büntetnie.
A büntetés nem az lesz, mint régen.
Mivel, megtagadták a gyökereiket, ezért a legjobb büntetés számukra, hogyha egy másik vallás fokozatosan, sok esetben erőszakosan átveszi a kereszténység helyét.
A túlélők között olyanok lesznek, akik nem tagadták meg a gyökereiket.Viszont a nyugati európaiak kisebbségben lesznek a túlélők között.Többségben a keletiek lesznek.
Isten nem létezik, sőt egy újabban előkerült apokrif iratnak köszönhetően tudjuk azt is hogy Jézus Krisztus valójában nem is ember volt hanem egy csirke :)
"Az úr olyan finomnak tűnt és úgy megettem volna de még híznia kelett" - mondja Péter apostol, azután leírja Jézusnak azt a csodát amikor feltámasztja Lázárt és azután azt írja hogy a tanítványai már nem akarták megenni ezután hanem Istenként kezdték el őt tisztelni.
A keresztények valójában egy csirkéhez imádkoznak :)
2#
Nem buta, folyamatosan küldi a jeleket, hogy rossz irányba haladnak a dolgok.
A más vallásúak elszaporodásával akarja őket rávenni,hogy változtassanak irányt.
Ezért fognak a rossz erkölcsűek bűnhődni.
1) Az európaiak rossz erkölcsűek?
2) Isten minek büntetné evilágon az embereket, ha ott a pokol?
3) A homoszexualitás mi alapján számít bűnnek a kereszténységben?
4) Az állatokkal és testvérekkel való közösülés szerintem nagyon kevés helyen tolerálják. Korábban állami szinten űzték...
5) Az iszlám és a kereszténység teljesen kompatibilis egymással. Egy erkölcsös muszlim ember bekerülne a keresztény mennyországba tettei alapján és fordítva is.
Nem igazán...Viszont ha utánanézel a Bibliában, ott benne van, hogy ennek a népnek a fiai örökké háborúskodásban fognak élni és sehol sem fogják elfogadni őket a világban.
Nem szó szerint így, de ez a lényege.Nagyon érdekes Bibliai jóslat egyébként, hiszen valóban így van ez.
Abban biztos vagyok, hogy az isteneknek nem tetszik a "racionális" nyugati ember végtelen önhittsége, cinizmusa és nihilizmusa. Ezért büntetnek azzal, hogy még egy egyszerű problémát is képtelenek vagyunk kezelni, mint a migráció. Csak töketlenkedünk, mert gyengék lettünk. Az istenek meg nevetnek rajtunk ott fent, a felhők közt.
(Akibe annyira erősen belenevelte a társadalom az ateizmust, hogy még absztrakcióra is képtelen miatta, az nyugodtan hagyja figyelmen kívül a hozzászólásomat.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!