A liberalizmus leépíti az immunrendszert?
"Az Európára leselkedő két legnagyobb veszélyforrás ma egyrészt a radikális, univerzalista iszlamizmus és az európai projektért is felelős, szintén radikális, univerzalista progresszív ideológia."
Viszont, az utóbbiból következik az előbbi, vagyis az progresszív ideológia vagy nevezzük liberalizmusnak, felelős az iszlamizációért és a migránsok által elkövetett nemi erőszakért.
El kell fogadni, hogy a közel-keletieknek egészen más a kultúrájuk, nem lesz belőlük európai, sohasem.
Olyan, mintha a pontyokat akarnánk repülni tanítani vagy a verebeket úszni.
Az arab, mindig arab marad.Ahogy belőlem sem lesz néger,még, ha bekenem magam Nutellával, akkor sem.
A liberalizmus talán a HIV-hez hasonlít.Legyengíti az állam és a nép immunrendszerét.
Emellett, elveszítik ítélőképességüket, nem tudják eldönteni mi helyes, mi nem.
A család megszűnik, atomjaira bomlik szét, jelentőségét teljesen elveszíti.
A társadalom pedig szétfolyik a liberalizmus hatására, a nemzeti egység megszűnik.
Belülről pedig bomlasztják a betelepített, folyamatosan betelepülő idegen etnikumok.
A négereknek és az araboknak semmi keresnivalója nincs Európában.
Az ún. szabadság bajnokai már az 1848-as patkánylázadásnál rombolták a magyarságot.
17:11, nem értem, neked miért nem tetszik a cikk. Ja, értem! Liberális vagy.
A cikk egyébként teljesen a helyén van.
Részemről nagyon bízom benne, hogy Európa, a világ egyesítésének, a nemzetek megsemmisítésének bal-liberális terve nem fog sikerülni.
Soha nem valósulhat meg Európa politikai uniója!
"nem értem, neked miért nem tetszik a cikk. Ja, értem! Liberális vagy. "
Az senkit sem érdekel, hogy én ki vagyok. Azért nem tetszik a cikk eu-s része, mert nem mutat alternatívát, valamint megoldást arra az esetre, ha tényleg beszüntetnék ezt a rendszert. Erősen függünk az uniótól. Viszont a cikk nem beszél megoldásról, csak veszélyforrásokról, holott én szívesebben fogalmaznám meg megoldandó problémáknak. Ha nem működik javítsuk meg, ne dobjuk ki, nagyvonalakban így gondolom.
"a cikk nem beszél megoldásról, csak veszélyforrásokról"
A megoldandó problémák egy részére éppen a veszélyforrások mutatnak. Meg kell szüntetni a veszélyforrásokat.
A megoldás további elemei: a nemzetállamokat a megszüntetésük helyett éppen, hogy erősíteni kell. A többi már utóbbiból adódik - szerződések, együttműködések, külső határok védelme stb.
Az tiszta lap, hogyha eltűnik az Unió gazdaságilag egy csomó ország fogja alulról szagolni az ibolyát.
Ezért kell belsőleg megváltoztatni a rendszer szemléletmódját, ez viszont kis híján lehetetlen, mert a migráns bugyutaságot leszámítva Európa döntő része egyetértésre talált a mostani szemlélettel. A nagyobbik gond pedig még mindig az, hogy még a saját házunk tájékát sem tudjuk kisöpörni.
"Európa döntő része egyetértésre talált a mostani szemlélettel"
Igen, mert többségben vannak a gazemberek. Mármint az EU vezetők között. Az átlagembert pedig senki nem kérdezi. (Illetve olyanokat tanítanak velük, az átlagemberekkel Hollandiában pl., a legutóbbi információim szerint, hogy a múlt háborúi a nemzetállami lét miatt volt, ezért a nemzetállamokat meg kell szüntetni. Hogy ezt a militaristák találták ki, és éppen őmiattuk voltak a háborúk, az nem számít. Ki merne róla beszélni, és ki hinné el, mikor a történelemkönyveik mást mondanak.)
Az EU-n kívül is van élet. Akik nem tudnak az EU nélkül élni, húzzanak oda, a maradék meg rendbe hozza az országot.
"legutóbbi információim szerint"
Na neee. Ez nem tény, hanem egy ember véleménye a kérdező linkjéből. Ez alapvetően hibás vitaállás. Vagy akkor kérek egy forrást, egy iskolás történelem könyvet, amiben erre utaló jelek vannak. Ehhez a Thierry Baudet-hez sem csatoltak semmi forrást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!