A női önmegvalósítás csúcsa a gyerekszülés?
https://www.youtube.com/watch?v=yS-s962SjJQ
1.08-ig nézzétek a videót, a kérdésem arra vonatkozik.
Fiatal nő vagyok és mélységesen felháborít, hogy nekem az önmegvalsítás koronája az kéne, hogy legyen, hogy szülök X gyereket.
Ennél kicsit többre vagyok képes, ahogy szerintem rengeteg más nő is. Egy férfi életének akkor miért nem az a csúcsa, hogy megtermékenyít egy nőt és aztán felneveli a gyermekét? Tudtommal, egy gyereket ketten csinálnak, nem csak a nő. Még a fidesznél is.
Az önmegvalósítás Maslow piramisának a legfelső szintje.
A reprodukciót, mint kódolt ösztönt a legfelső szintre tenni hülyeség, köze nincs hozzá.
#23
A gyermeknevelés NEM kizárólag a nő feladata. Az apja ugyanolyan szülője mint az anyja.
Ok, induljunk ki abból, hogy Kövér László keresztény-konzervatív és családközpontú elveket vall (ami eleve vicc egy köpönyegforgató párt megmondóembere esetében, hogy bármiféle elveket vallana).
Ezen ideológia szerint sem lehet az női önmegvalósítás csúcsa a gyermekszülés, hiszen a gyerekről aztán gondoskodni kell, felnevelni, taníttatni, stb., stb.
Egyébként Marie Curie két gyereket is szült, ezért tiszteljük máig, ugye?
18:
A mai, európai értelemben vett konzervatív pártokban már 50 éve is ciki lett volna ilyen kijelentés, ennek semmi köze a konzervativizmushoz, ha lennének a Fidesznek még konzervatív szavazói, most ők lennének legjobban felháborodva. A feudálkommunista az nem konzervatív.
Igen, az, a gyerekszülés az önmegvalósítás csúcsa. Persze, akinek nagyon könnnyen sikerül és sokat szül, az lehet, hogy már nem tulajdonít neki nagy jelentőséget.
A munka pedig csak munka. Attól, hogy karriernek hívjuk, még munka marad. Célja a pénzkereset, az egyén fenntartása. De jó, ha élvezi az ember, szereti csinálni.
Jobberek még mindig nem változtak..
1. Sehol nem írta a kérdező, hogy lenézné a gyerekvállalást és nem tartaná fontos dolognak. De persze rögtön el kellett kezdeni ráaggatni az általatok kitalált kliséket, mert különben nem fért volna bele a 2bites világképetekbe.
2. Értjük, hogy nektek a gyerekvállalás az önmegvalósítás csúcsa, de azért, mert te így gondolkodsz, nem jelenti azt, hogy mindenki másnak is ugyanúgy kéne. Ettől nem leszel se te, se a kérdező értékesebb, vagy értéktelenebb.
#30 tökéletesen leírta.
#28 Hol írtam, hogy férfigyűlölő vagyok? :) Asszem sehol. Inkább neked nem kéne szaporodni ezzel a gusztustalan, önző, beszűkült világképeddel.
#29 Te pedig nem olvastad el a válaszokat. Azt már megtárgyaltuk, amire reflektáltál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!