A mai szokatlanul feszült világpolitikai helyzetben felmerült egy érdekes, régi felvetés, miszerint a K-Kelet-európai régió kis országainak egy föderatív berendezkedésű, nagyobb befolyású országgá kéne összeállni. Mi a véleményetek erről?
Az új ország lengyel vezetés alatt állna, Intermarium lenne a neve és természetszerűleg az EGK és NATO tagja lenne, de a hadserege és a külpolitikája(és valszeg a pénzügyei is) közös lenne és így jobban tudná képviselni a régió népeinek érdekeit.
120 millió lakossal még az Unión belül is a legnagyobb tényezővé válna.
Lehetséges.
A lengyel vezetés alatt ezerszer élnék inkább, mint a svédek, hollandok, németek alatt.
Azért, mert nem valami liberális diktaturha lenne, mint az említett népeknél.
Belső konfliktusok mindenhol vannak, ez nem probléma önmagában.
Az Unióban is megvannak a fórumok a különféle problémák megvitatására, a vezetést pedig félévente adják egymásnak az országok.
A hadsereg az, ahol kevésnek érzem a szövetséget illetve a túl nagy ollót a különböző régiók lehetőségei közt.
Egy D-Ny ukrán régió jóval távolabb áll bármely cseh régiótól, mint a cseh régió mondjuk egy top holland régiótól. A föderáció megörökölné az Unió jelenlegi problémáit, ám annak anyagi lehetőségei nélkül.
Valami olyasmire gondolsz, mint a KGST volt?
(Természetesen nem orosz-szovjet vezetés alatt, ez kilőve!)
#7
Ő lenne az "Stadionfejlesztési felelős", de sztem el is lenne vele.
Ha meg nem, al is csút, fel is csút!
Amúgy nem KGST-szerű lenne, hanem sokkal szorosabb.
Kb. olyan, mint amilyenné az Unió válna, ha végigfutna az integráció az eredeti terveknek megfelelően.
Közös pénz, közös hadsereg, közös külpolitika, vámhatárok lebontása, egységes adók és lokális kormányzatoknak a pénzek visszaosztása. Lényegében kulturális autonómiája lenne csak a benne élő népeknek, szóval a nyelvüket mind használhatnák.
Én nem látom értelmét. A közös fiskális politika, gazdaságpolitika nem kecsegtet annyi előnnyel ezen országok számára, hogy lemondjanak a szuverenitásról.
A közös vámok, az áruk, szolgáltatások, emberek szabad áramlása pedig már megvalósult az EU-ban.
Ha már nem tartják fontosnak az önálló monetáris politikát és közös pénzt akarnak, akkor az eurót fogják bevezetni.
A közös védelem is már megvalósult a NATO révén, nem szükséges hozzá föderáció.
Az önálló külpolitikáról sem szívesen mondanának le az államok. Még ezen szomszédos, nagyon hasonló országok között is jelentős különbségek lehetnek. Elég csak például arra gondolni, hogy Lengyelország minél inkább szakítani akar Oroszországgal, el akarja szigetelni, fegyverszállításokkal támogatná Ukrajnát, addig Csehország, Szlovákia, Magyarország inkább jó gazdasági kapcsolatokra törekszik Oroszországgal és szeretnének kimaradni az ukrajnai konfliktusból és a kibontakozó hidegháborúból.
A föderációk létrehozása helyett sokkal inkább a föderációk széthullásának korát éljük Közép-Európában, elég csak például a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Koszovó, Szerbia és Montenegró szétválására gondolni. Inkább nemzetállamokban gondolkodik a politika.
#9
Ne légy naiv, senki sem a gazdasági előnyök miatt akarná a föderációt. Azok a felsorolt előnyök csak arról szólnak, hogy a föderáció nem jelentene visszalépést az Unióhoz képest.
A cél egyértelműen a (részek összességénél) nagyobb katonai erő. Elsősorban Oroszország fenyeget, de az Iszlám is küszöbön van és mint látjuk, nincsenek egyeztetve az álláspontok, stratégiák a bevándorlást illetően.
Az energiapolitika pl. egy egészen biztosan jobb pozícióba kerülne, mintha minden ország külön egyezkedne a Russneft-tel.
A földrajzi elhelyezkedés folytán meg akár a lengyelek is kaphatnának a török felől érkező akármelyik csövön gázt vagy ha egyetlen közös LNG átalakító terminált építenénk ki pl. az Adrián(távol a ruszkiktól), akkor onnan is az egész térséget lehetne ellátni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!