Az afrikai országok miért szegények?





Röviden: szerencsétlen történelmi helyzet.
Hosszabban? A gyarmati rendszerben kiépült társadalom és gazdaság, a járványok és a háborúk lehetetlenné teszik, hogy meginduljon a gyarapodás.
Itt még olvashatsz róla:





Ha jól tudom eltelt lassan 100 év azóta. Rengeteg segélyel támogatták amerika, és az európai országok is. De még a gyarmatosítás előtt sem tudtak felmutatni, semit. Se technikai vívmányaik nemvoltak, se a zenébe művészetben, építészetben nem jeleskedtek.
Ez mind az afrikai ember alacsonyabb rendűségéből fakad, aki képtelen előre gondolkodni tervezni.Dióhéjban jellemezve az átlagos feketét: tolvaj, szaporodik mint a légy, lusta, követelődző, hazug, nincs felelősségérzete, mindent megrongál, tönkretesz, vagy elpusztít, ami csak a kezébe kerül. Nem becsüli a természetet, kegyetlen az állatokkal, és talán egyetlen egyetlen egy fekete se ismeri el, ha valamiben hibás.Sokan közülük rabló és gyilkos hajlammal születnek, ezért Dél-Afrikában egy évben átlag 20 ezer gyilkosság történik, ez az arány a világ legmagasabbjai között van. Különösen elterjedt köztük gyermekeik és általában a saját fajú gyerekek kínzása és gyilkolása, törzsi területeken sokszor rituális célokból.Nagyon gyakran pedofil hajlamaik kielégítésére használják őket. Pusztító hajlamukra álljon itt egy példa. A nyolcvanas évek végén az apartheid törvények lazulásával megindult a feketék ellenőrzés nélküli beáramlása a nagy fehér városokba, különösen Johannesburgba. Először a városközpont 10-15 emeletes bérházait szállták meg, egy kis lakásba 20, 30 vagy még több jutott. A lakások heteken belül csatatérként nézték ki: kitörték az ablakokat, szétverték a WC-t, fürdőszobát (mikor a WC ürülékkel megtelt, a fürdőkádba végezték dolgukat), összetörték az ajtókat, a padlón tüzet gyújtottak, ami miatt sok egész bérház leégett. Mondani sem kell, hogy a belvárosok fehér lakói az invázió elől a külvárosi negyedekbe húzódtak vissza.Tapasztalat szerzése, lexikális tudása növekedhet, de intelligenciája nem. Absztrakt gondolkodásra képtelenek. Jellemző, hogy a fekete saját nyelven legfeljebb ötig tud számolni, azon túl már csak angolul. Nincsen bennük kezdeményező képesség, önálló gondolkozás, kritikus helyzetekben nem reagálnak, pl. ezért nem hallani DA-i légitársaságoknál fekete pilótáról. Dél Afrika három atom meghajtású tengeralattjarót is örökölt a fehér Apartheid idejérõl. A legénységet azonban a megbíztóbbnak tartott feketékre cserélték le. A három hajóból az egyik a tengerfenéknek ütközve veszett oda, egy másik ismeretlen helyen és okból merült a hullámsírba, míg a harmadik éppen a kikötöben rohad el, mert a mostanra elüldözött fehér szakemberek nélkül nem tudják üzembe helyezni a négerek.Részemről 1 vagy 2 százalékra teszem a feketék számát, akik intelligencia tekintetében képesek felvenni a versenyt a többi fajtával. Felsorolt tulajdonságaik miatt a feketék képtelenek egy modern állam vezetésére, nem is beszélve a szükséges fejlesztésekről. A fekete adminisztratív hierarchia ellenben kitűnően ért a közpénz és külföldi adományok zsebre vágásához. Az állami pénzből saját fényűző házaikat építik fel, biztonsági őrökkel veszik körbe magukat, és évente cserélik a magáncélokra használt hivatalból járó luxusautóikat. Tudni kell, hogy Dél Afrikában két választott faj is van, akik kritikán felül állnak: a fekete és a zsidó. A legkisebb kritikáért velük szemben rasszistának/antiszemitának leszel bélyegezve.





2# 3. sorig elolvastam tovább nem, rasszista vagy!
Én úgy hallottam 1900-as években új technológiával próbáltak termeszteni, viszont ez a technológia és növény nem bírta az ottani időjárást, így kipusztult és elsivatagosodott a termőterület.





2# Van sok igazság abban amiket írtál de ennél kicsit összetettebb a kép. Az hogy a gyarmatosítás előtt nem tudtak felmutatni semmit nem igaz. Itt Európában kevésbé tanítják Fekete Afrika történelmét, de ez nem azt jelenti hogy nem létezett volna!
Kezdjük az elején mégpedig az időszámításunk előtti évezredekkel a Tasszili kultúrával, és a Nok kultúrával. Ezek mind állattenyésztő kultúrák voltak az előbbi a mai Szahara közepén, Dél-Algériában terült el, a másik a mai Nigéria területén, ez már egy fejlettebb bányászó, kezdetleges iparra rendelkező civilizáció volt. Kézműves iparuk különösen fejlett volt, nézz utána a nok terrakotta szobrocskáknak!
Lépjünk át a Krisztus utáni időkbe, ekkor élte virágzását az akkori világ egyik leggazdagabb állama Núbia. Ez a gazdagság a rengeteg aranybányából származott, és az egyiptomi fáraók hamarosan elkezdték megirigyelni az ország gazdagságát és luxusát, ezért nem egyszer katonai erővel hódították meg az országot. Később Egyiptomnak a későkorban voltak núbiai uralkodói is: Sabaka, Sabataku, Taharka, Tanutamon.
Ott volt az Akszúmi Királyság ami a mai Etiópia elődje volt és abban a korban nagyhatalomnak számított! Rajta keresztül futott a Római Birodalom és India közti tengeri kereskedelem, ebből az ország nagyon meggazdagodott, katonailag nagyon erőssé váltak (még a kereszténységet is átvették), meghódította Meroét is (a mai Szudánt) és egyedüli hatalomként ellenőrizhette a tömjénutat. A birodalom hanyatlása csak a Kr.u. 6. században kezdődött el
Ekkoriban kezdték az arabok meghódítani Afrika Észak-Nyugati részét majd később Ibériát, rengeteg muszlim fekete élt ekkor Spanyolországban (mert a mórok nem csak arabok voltak) és bizony a fehér spanyol nők a feketék rabszolgái voltak ebben az időben.
Élt még Afrika déli részén egy olyan hatalmas és gazdag civilizáció amiről még ma is nagyon keveset tudunk ez a Zimbabwei kultúra és óriási fővárosa Nagy Zimbabwe. Ez a város az elképesztő építészete és méretei miatt a mai napig rejtély. Falait és épületeit faragott gránitból, kőből habarcs nélkül rakták le, ez a város még Rómával, Damaszkusszal is vetekedik, a leletekből kiderült hogy elképesztő gazdagság uralkodott itt annak idején!
Az Afrikai kultúrák hanyatlását az európaiak idézték elő, Afrika nagy hibája az volt hogy az óriási távolságok miatt (hozzánk viszonyítva) alig érintkeztek egymással, alig voltak a nagyobb itteni civilizációk között háborúk - aminek köszönhetően nőtt volna a technológiai szint - ennek következtében alig fejlődtek.
Ironikus módon Afrika következő fénykora pont a gyarmati időszak alatt volt, amikor is kiépültek az utak, modern épületek, oktatás zajlott, fejlődött az ipar, mezőgazdaság, a béke korszaka volt ez amikor alig voltak háborúk és a feketék a maihoz képest jólétben és viszonylagos biztonságban éltek. Nekem van nigériai ismerősöm, ő mesélte hogy a szülei visszasírják a gyarmati időszakot! És el se hinnétek hány fekete vágyódik vissza azokba az időkbe!
Aztán az európaiak katonailag elmentek Afrikából és maradt helyettünk a nagy űr. Ezt a vákumot rengetegen próbálják betölteni: különböző törzsfőnökök, fanatikus muszlimok, diktátorok, és a mai Afrika anarchiába és törzsi háborúkba süllyedt. Ma sokkal visszább vannak a feketék mint a gyarmati időkben!





Amit írok az kicsit rasszita de igaz...
A fekete afrikaiak alkalmatlanok arra hogy szervezett társadalmat írányítsanak, müködtessenek.
Anno amíg gyarmati rendszerben éltek, nem voltak törzsi felkelések, népírtások stb...
Például a kérdező felhozta haitit.
na most ők ugye közép amerikában élnek a Dominikai köztársasággal 1 szigeten.
És mégis óriási a különbség a két ország gazdasági, kulturális helyzete között.
Vajon miért?
haitin 99%-ban az afrikából anno behúrcolt fekete afrikai rabszolgák leszármazotai élnek.
És mióta már nem gyarmat, maguknak kellene építeni, fentartani az országukat.
de ez nekik nem megy.
Egyszer mesélte nekem valaki aki sokat dolgozott afrikában, hogy gépet afrikai néger emberre csak akkor bíz ha azt akarod hogy rövid időn belül tönkretegye.
Ösztön lények az afrikai négerek.
Ez persze nem feltétlen csak az ő hibájuk.
lemaradtak a civilizáció, és a társedalom építés terén, amiben a gyarmati kizsákmányoló rendszerek is hibásak.
Bár ha belegondolunk hol tartana fekete afrika ha sose ment volna oda 1 europai ember sem akkor arra jutnánk szerintem.
Hogy kb ugyanazon a szinten élnének mint 2000 évvel ezelőt.
Ami nem biztos hogy baj, minden nép ugy él ahogy akar.
Ők egymást őldösve, éhezve szeretnek élni.
Sajnos modern fegyvereket adunk nekik, hogy ezt az életvitelüket segítsük.
Lehet inkább iskolázni, nevelni kellene őket.
Vagy hagyni őket hagy éljenek ugy ahogy akarnak.
"ilyen hely afrika"
Lehetetlenek tűnik a helyzet megváltoztatása szerintem!















Mert az afrikai népek és a fehér ember nem ugyabból az ösemberi vonalból származik :
A feketék a majmoktól származnak. a fehér embert pedig az annunakik nemesítették több 10'000 évvel ezelőtt, elég ha összeveted a külsejüket.










én idáig olvastam mikor kiköptem a tejbegrízemet:
"se technikai vívmányaik nemvoltak, se a zenébe művészetben, építészetben nem jeleskedtek."
TE SZERENCSÉTLEN!!!
méghogy az afrikai zene jelentéktelen??? MINDEN mai könnyűzenei forma, a blues-tól kezdve a jazzen át, a rockig, a funktól kezdve a reggae-n keresztül az rnb-ig, afrikai hagyományokra épül!
a hip-hop tánc, az improvizáció szintén. az afrikai zene poliritmikus, polimetrikus, ezek hatalmas vívmányok. ha TELJESEN ostoba vagy egy témában, akkor minek írogatsz te IDIÓTA???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!