Milyen gyakorlati indokod van, amennyiben elutasítod a homoszexuálisok házasságkötését?

Mona Lisa se mai csirke, mégse vennék az emberek jó néven, ha egy "haladó szellemű" személy ráfirkálna.

Az ókori görög szobrok több ezer évesek, talán nem kéne összetörni a modernizálás jegyében.

Mozart művei, Shakespeare darabjai is kiállták az idő próbáját.

A házasság is a kulturális örökség része.

....

Olyan értelmesnek tűnt a 20as válaszod, gondoltam lehetne veled értelmesen vitatkozni. De látom csak veszekedni akarsz. Vagyis remélem, hogy csak veszekedni akarsz és nem vagy ennyire hülye.

Most én jövök :)

mivel a melegek 99%-a vallásgyűlölő és kb. 90%-a nemzetellenes ezért most a Bibiliát és a hazafiasságot félresöpörve fogom elmondani véleményemet.

A melegek sokkal gyűlölködőbbek.

Illusztráció:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Tehát ez a Pride csupán provokáció.

Senki nem szólhat semmit, mert az egyből homofób lesz (=Sátán, csúnya gonosz náci).

Bármelyik fóbiával nincs semmi gond, csak épp a homofóbia az ami nagyon rossz. De még a szélsőséges heterofóbia is teljesen kóser normális dolog.

"A homofóbia csak az embernél van"-mondják. Az atomenergia és a tűz használata is, és? Ez most rossz?

"A homoszexualitás jó, mert az állatoknál is van."-ezt is mondják.

Ebbe bele lehet kötni, mert nagyon sok állat a vele ellenkező nemű egyén felhívása céljából vállal homoszexuális aktust. Olyan is van amikor csupán a nagyobb túlélés reményében két azonos nemű egyed összeáll, szó sincs homoszexualitásról.

Van az amikor egy férfit börtönbe csuknak, ott a férfi igazából nem nevezhető melegnek, amint kiszabadul újból heteró lesz, a börtönbeli homoszexuális kapcsolatok csak a heteroszexualitást pótolták.

Az állatoknál is nagyon sok helyen így van, valami miatt megcsappant a nőstények egyedszáma, ezért folyamodtak a hímek egymással való közösülésre, de amint volt elég nőstény egy se lett homoszexuális az adott hímekből.

Nagyon nehéz megállapítani az állatoknál, hogy valóban homoszexualitásról van-e szó.

De most tegyük fel, hogy tényleg bizonyos fajoknál jelen van a homoszexualitás.

Akkor most azért kell elfogadni, mert az állatok is ezt csinálják?

Akkor a nők egyék meg a férjüket szex után, mert némely fajoknál ez is jelen van.

Vagy a férfiak miutánn elhóditanak egy nőt egy másik férfitól, nyugodtan megölhetik az előző férfitől született gyerekeket, ugyanis ez is jelen van az állatoknál.

Mindenki a Pride-on mondja, hogy egyenlő jogokért küzd.

De én most megkérdezem, hogy hol írja, a Btk. melyik részében írja, hogy aki homoszexuális az nem rendelkezik egyenlő jogokkal? Melyik dokumentum, nyilatkozat, akta jelenti ki, hogy a homokosok nem rendelkeznek egyenlő jogokkal?

Ha pedig azért vonaglanak, hogy elfogadottabbá tegyék magukat a társadalom szemében, akkor pont az ellenkezőjét fogják elérni, inkább azt kellene bebizonyítaniuk, hogy ők is tudnak kultúrált civilizált ember módjára viselkedni, nem pedig, hogy nem normális perverz állatok.

Ráadásul ezt még a kisgyerekre is rá akarják erőszakolni:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Még ha lenne heteroszexuálisok vonaglása, arra sem szabadna kisgyereket elhurcoltatni.

Mondják, hogy legyél szabad az lehetsz aki akarsz stb. stb.

Vegyük például a közúti közlekedést.

Vannak a gépjárművek (emberek) és van a közlekedés (élet) szerintetek, hogy a jobb, ha mindenki úgy hajt ahogy akar, mindenki szabadon vezet, az lehet aki akar, vagy ha vannak törvények, morálok, amiket be kell tartani és meg van adva mit szabad csinálni mit nem?

Ajánlom ezt is:

https://www.youtube.com/watch?v=bznTvAH2c2Y

Tehát tényleg nem sok (igazából semmi) érv nincs mellette, hogy ez miért jó.

(Folyt.)

De most félretéve annak az oldalnak az érveinek hiányát, lássuk a másik oldal érveit.

Elsősorban nem lehet utóduk.

Nem tudom ez mennyire van pozitív hatással az amúgy is csökkentő lakosságunkra nézve.

A kérdés, hogy a homoszexualitás örökletes-e vagy sem, nem tartozik sem a Tanítóhivatal, sem a teológus kompetenciájába, mégis érdemes elgondolkodni rajta, hiszen a vélemény, amely szerint „adottságról” van szó, a homoszexualitás képviselői esetében nyilvánvaló „érdekhez” kapcsolódik, nevezetesen ahhoz az érdekhez, hogy tényleg így is legyen! Ez a sürgető kívánság természetesen veszélyezteti a válasz józan tárgyilagosságát. A válasz, amely szerint „a homoszexualitás igenis adottság, az ember melegnek születik”, azt igyekszik bizonyítani, hogy az emberlét legitim változatáról van szó, amely az illető személy

identitásához tartozik, nem lehet csábítás eredménye, ezért értelmetlen gyógyításáról

beszélni, sőt jogtalanságot jelent azzal szemben, akit terápiában akar részesíteni, hiszen azt annak „természete” ellen teszi. Ha a homoszexuális hajlam „adottság” volna, azt mondhatnák: „génjeinkben van, nem tehetünk róla, ilyennek kell elfogadnotok bennünket”. A tézis, mely szerint a homoszexualitás „adottság”, ami az érintett személy identitásához lényegileg tartozik hozzá – mivel e tézishez egy sor megállapítás kapcsolódik – a melegideológia

központi dogmájává lett. Az, hogy ebben sokan „hisznek”, a mozgalom sikerét

jelenti, mert

– a maga is homoszexuális – történész, D. Altmann szerint ez olyan pozícióba

kényszerít minden kritikust, „amelyben immár nem egy bizonyos – véleményük szerint antiszociális – magatartás ellen harcolónak, hanem a homoszexuális polgárok jogai megtámadójának tűnnek”.

A homoszexualitás nem adottság

Anélkül, hogy dilettáns módon más tudomány területére tévednénk, a szakemberek beszámolói alapján tarthatatlannak kell tartanunk ezt az állítást:

- Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a homoszexualitás örökletes lenne. Le Vay (1991) és D. Hamer (1998) idevonatkozó kísérletei épp kudarcukkal bizonyítják, hogy nincs rá tudományos bizonyíték, sőt, ellenkezőleg, a legendás „meleg gén” („gay gene”) puszta „fantomnak” bizonyul az alaposabb vizsgálat során!

-Ezzel szemben régebben majdnem minden, de ma is sok orvos és terapeuta tartja a homoszexualitást gyermek- és ifjúkori fejlődési rendellenességnek.

-Azzal az állítással szemben, hogy a homoszexualitás az érintett személy megváltoztathatatlan adottsága, F. Jaffét idézhetjük, Planned Parenthood és Population Council elnökhelyettesét, aki valóban minden gyanú felett álló tanú és nem vallásosan gondolkodó ember. B. Berelsonhoz írott levelében ugyanis a születések számának csökkentése érdekében egyik lehetséges intézkedésként a homoszexualitás támogatását ajánlja. Ha azonban meg volna arról győződve, hogy a homoszexualitás adottság, hogyan gondolhatna arra, hogy növelheti a százalékos arányát? Ezekben a körökben nyilvánvalóan pontosan tudják, hogy nagyon is létezik

csábítás – bizonyosan nem minden fiatalkorú esetében, de egyeseknél biztosan.

-Ezen felül érvként hozhatók fel a tanúk: azok a volt melegek, akik néhai homoszexuális érzéseikről beszélnek, ma azonban arról tudnak beszámolni, hogy más nemű partner vonzza őket. Hogyan volna ez lehetséges, ha a homoszexualitás adottság lenne? Azt hinné az ember, tényekkel szemben nehéz vitatkozni.

-Ha a homoszexualitás örökletes volna, a homoszexuálisoknak idővel ki kellene halniuk, sőt, már ki kellett volna halniuk, hiszen csak kivételes esetben közösülnek más nemű emberrel, márpedig csakis így adhatnák tovább homoszexuális „adottságukat”. Ráadásul, az adottságot nem minden esetben örökli az utód, a számuknak tehát pusztán matematikailag nézve folyamatosan csökkennie kellene.

-A homoszexualitás öröklése egypetéjű iker kísérleteknél pontosan kimutatható kellene, hogy legyen, ez azonban, ahogyan Satinover kimutatta, nem így van.

-Nehezen magyarázható, sőt, egyenesen érthetetlen lenne a homoszexuálisok számának erős ingadozása az egyes népek történelmének bizonyos időszakában.

++++++++++++++++++++++++++++

Arra a kérdésre, hogy vajon „rendellenességnek” tartanánk-e, ha egy oroszlánnak három lába volna, a válasz igen, hiszen látni, hogyan botladozik (= anatómiai szerkezete miatt), a túléléshez pedig négy lábra van szüksége (= vadászatra való teleológiai irányultsága miatt). Ennek felismerése semmilyen magas fokú tudományos kutatást nem igényel. Amennyiben azonban az oroszlánoknak akár csak egy százaléka háromlábúnak születne, és a háromlábú oroszlán más technikával, de ugyanolyan ügyesen tudna futni, és ugyanolyanok lennének a túlélési esélyei, mint a négylábú állat esetében, aligha mondhatnánk meg, melyik „az igazi oroszlán”, vagy hogy a háromlábú miért nem puszta „változata” a négylábú oroszlánnak és rendellenességgel rendelkezik. Az oroszlán egész „felépítése” és a négy láb jelentősége megmutatja, hogy a háromlábú oroszlán „rendellenesség”, hiányzik ugyanis valamije, amivel „az oroszlánnak” rendelkeznie kellene.

A minket foglalkoztató kérdésre vonatkoztatva ez így fogalmazódik meg: Vajon miért

heteroszexuális hajlam tartozik az emberséghez, nem pedig homoszexuális? Mivel a kérdés

filozófiai és teológiai természetű, a válasz is csak ezen a síkon adható meg:

A férfi és a nő nemi felépítésének és teleológiájának vizsgálata azt mutatja, hogy két férfi szexuális „egyesülése” szó szerint lehetetlen. Bármit is tesznek egymással, tettük terméketlen marad, és nem jöhet létre valóságos egyesülés. Valójában sem az anatómia, sem a szexualitás biológiai, sem pedig a szerelem szexuális testbeszéde értelmében nem illenek össze.

-Az azonos neműekre irányuló hajlamot azért tartjuk eltévelyedésnek, mert nem felel meg az emberi természetnek. Az embert ugyanis „férfinak és nőnek” alakult ki, így, és nem másképp.

-Egyébiránt a feminista ideológia is igazolja, hogy a homoszexualitás „természeti adottságként” való értelmezése összeegyeztethetetlen a zsidó-keresztény

emberképpel. Képviselői ugyanis azért „szeretik” a homoszexuálisokat, mert úgy tűnik számukra, hogy az ő követeléseiket jelenítik meg, azaz a megélt nemi szerepnek (gender) a függetlenségét a férfi és a nő biológiai felépítésétől (sexuality).

--------------

„Senki sem születik homoszexuálisnak” (R. Cohen), minden ember heteroszexuális, egyesek esetében azonban a heteroszexualitást beteges módon elnyomják a homoszexuális érzések: Heteroszexualitásunkat ezer félelem fojtja el”, mondja C. Cook, aki maga is homoszexuális volt. Nem léteznek „homoszexuálisok”, csak olyan emberek, akik Isten képmásai, és akik,

a bűnbeesés következményeként, ilyen hajlamokat hordoznak magukban. J. Harvey és mások azt mondják, még azt a beszédmódot is kerülni kellene, hogy „ő homoszexuális”. Ez a pont fontosabb, mint ahogy ez első pillantásra tűnik. A gyermekek elleni szexuális erőszak egyik példája jól megvilágítja ezt. Ulla Fröhling, a gyermekkori brutalitás okozta többszörös személyiségzavarral vagy disszociatív identitászavarral küzdő emberek között szerzett tapasztalatai alapján, óva int attól, hogy egyszerűen „zavarról” beszéljünk. Az érintettek számára ez ugyanis „nagyon sértő”. „Ezek az emberek úgy érzik, egész létüket minősítik zavarként, ezért egyesek inkább többszörös személyiségről beszélnek – nem pedig zavarról.”

Itt is hasonló a helyzet: nincsenek „homoszexuálisok”, csak az azonos nem iránti hajlammal rendelkező emberek. Más szóval, az ember nem „azonos” ezzel a zavarával, ez nem határozza meg identitását, hanem hozzá képest valami külsődleges, amellyel az érintett „szemben áll”, még ha kezdetben éppoly kevéssé tud is elszakadni tőle, mint bármely más szenvedéstől.

Bármennyire is meglepő, „a homoszexuális orientációt sem a zsidó-keresztény hagyomány, sem az antik világ, sem a középkor nem ismerte, holott a görög-római világban szélesen elterjedt jelenség volt a pederasztia és a homoszexuális prostitúció. A homoszexuális aktust jelölő kifejezéssel ellentétben, a homoszexuális orientációra sem a héber, sem a görög, sem a latin nyelvben nincs szó. A homoszexuális hajlam és a homoszexuális aktus közötti különbség a körülbelül száz évvel ezelőtti viselkedéskutatásra vezethető vissza.” A

„homoszexualitás” fogalmának tulajdonképpeni „kitalálója” a magyar-német származású író, Kertbeny Károly Mária, aki 1869-ben használta először a szót, amit az egy évvel korábban, az egyébként homoszexuális ügyvédhez, Karl Heinrich Ulrichshoz írott magánlevelében is használ. Ahogyan korábban az orientáció és az aktus közötti különbségtétel hiánya vezetett téves megítéléshez, úgy redukálja a „homoszexuális ember” fogalma az érintetteket a hajlamaikra. Az azonos neműekre irányuló hajlamtól ismételten meg kell különböztetnünk a belső megnevezésként használatos „meleg” kifejezést. A „homoszexuális” kifejezéssel ellentétben ez nem szexuális orientációt, hanem a „társadalmi-politikai identitást” fejez ki, és a homoszexuális életstílus mellett hozott döntés eredménye.

//////////////////////////////

A férfi és a nő olyasmire képesek, amire sem két nő, sem két férfi nem képes, azaz egyrészt életet adni, és családot alapítani. Nem képesek másrészt arra a testi egyesülésre sem, mely a teljes szerelem testbeszéde.

Hogy a homoszexuálisok terméketlenek, az éppoly nyilvánvaló, mint az, hogy a terméketlenségük hiányosság, nem érték.

(Folyt.)

A homoszexualitás – bárhogyan is nevezett – betegség volta körüli vitákban a szakemberek magabiztosan idézik az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973. évi döntését, amely törölte a homoszexualitást a pszichés betegségek listájáról. Más kép tárul azonban elénk, ha megismerjük az előzményeket, amelyek ehhez a döntéshez vezettek. A jelenlevő és szavazatukat leadó pszichiáterek ugyanis nem a tudományos érvek, hanem a melegmozgalom hatalmas nyomásának engedve hoztak döntést. Bevezettek ugyanakkor egy új fogalmat is, ti. az „én-szimptómás homoszexuális orientáció” kategóriáját, amivel a homoszexualitást kerülő úton, ismét felvették a lelki zavarok sorába. Vannak emellett más jelek is, amelyek mutatják, hogy mennyire megkérdőjelezhető az akkori döntés. Egy amerikai szaklapban J. M. Baley, G. Remafedi és R. Friedman újabb tanulmányokról számolnak be, amelyek a homoszexualitás és a pszichopatológia összefüggésére mutatnak rá, és ezzel újra

nyithatnák a vitát.

R. Spitzer fejlődése is érdekes, aki hathatósan közreműködött az Amerikai Pszichiátriai Társaság döntéshozatalában. Jelenleg azt a „széles körben elterjedt” véleményt veti kritikai vizsgálat alá, hogy valóban megváltoztatható-e egy felnőtt ember homoszexuális orientációja. „Az utóbbi évek említésre érdemes változást hoztak abban a kérdésben, hogy a

homoszexuális orientáció pszichoterápia révén való megváltoztatása kívánatos és lehetségese”, írta egy levelében, amelyben szakmai kollégáit kéri, támogassák a projektet. Egy interjúban közelebbről világítja meg gondolatait: bár továbbra is amellett döntene, hogy „a

homoszexualitás nem betegség”, azonban hozzáteszi „intuitíve mégis az az érzésem, hogy itt valami nincs rendben”. Az a tanulmány is elgondolkodtatja, amely olyan homoszexuálisokról szól, akik azt állítják, orientációjuk megváltozott. Amikor erről a tanulmányról kérdezik, R. Spitzer vonakodás nélkül „terápiáról” beszél (amely fogalom logikailag előfeltételezi a

betegséget!), és kijelenti: „az eredmények meggyőzőek, hiszen sokszor valóban döntő lépéseket dokumentálnak a homoszexuálisok heteroszexuálissá való fejlődésében...

Fontosnak tartjuk ezeket a vizsgálatokat, mert a meleg-mozgalomnak majdnem sikerült az egész világot meggyőznie, hogy ilyesmi egyáltalán nem fordul elő. Egyelőre azonban az a benyomásunk, hogy bizony nagyon is megtörténik.” Mindebből kitűnik: még az az ember

sem hisz a tételben, aki az említett döntéshozatalban maga is meghatározóan közreműködött.

Ettől a sajátos önellentmondástól eltekintve azt kell mondanunk, egy nemzeti orvosi társaság döntése semmire sem „bizonyíték”, kiváltképp, hogy nem egyhangúlag hozták meg. A tudomány területén a tekintélyre való hivatkozás köztudottan a leggyengébb érv, s a történelem során gyakran volt jogos a tudományos „lázadás”. Érdekes módon 1900 körül, épp a homoszexualitás betegségként való definíciója szolgált érvként a büntetőjogi felelősség alóli felmentésre, hiszen a betegség nem büntethető!

De ha már tekintélyről van szó, jelentős személyiségeket lehetne felsorolni, akik az amerikaiak döntésével szemben, a homoszexualitást a legkisebb vonakodás nélkül betegségnek tartották. C. G. Jung állítja: „a homoszexuális ember képtelen arra, hogy férfi voltát bensőjében találja meg, ezért azt biológiai-szexuális szinten keresi”. Az ismert osztrák pszichiáter, E. Ringel is hasonlóan fogalmaz: „a homoszexualitásnak semmi köze sem örökléshez, sem adottsághoz, sem hormonális kisikláshoz, sokkal inkább neurotikus tünet”, „mintapéldája az olyan szexuális tünetegyüttesnek, amely mögött valójában személyiségzavar húzódik meg”. Ebben a csábítás is „további fontos szerepet” játszhat, kezelése pedig „az ismeretlen okok feltárásában áll. E posztulátum helyességét számos sikeresen kezelt eset bizonyítja.” Kilátás a sikerre persze csak akkor lehetséges, „ha a kezelés idejében elkezdődik, még mielőtt a perverzió megszokottá válna”, és ha az érintett maga is

akarja. V. Frankl is magától értetődő módon beszél „homoszexuális perverzióról” és „betegekről”. Ehhez a tanúkhoz hozzá kell számítanunk az összes orvost és terapeutát, akik gyógyulásokról számolnak be. Nehéz volna elhitetni, hogy például Anna Freud hazudott

volna, vagy ne lett volna alkalmas a homoszexualitást diagnosztizálni, és a gyógyulást megállapítani. Sok homoszexuális, aki arról számol be, mennyire szenved, maga a tanú rá, hogy a homoszexualitás betegség. Mindezeket a kijelentéseket nem lehet a „gonosz és

intoleráns környezetre” visszavezetni, ahogyan szokás szerint teszik. Aki úgy véli, hogy a meleg-ideológia a melegek érdekeit képviseli, el kellene gondolkodnia, amikor azt hallja, hogyan vádolják volt homoszexuálisok az Amerikai Pszichiátriai Társaságot, amiért a „politikai korrektség” nevében elárulta a tudományt és felszólítják őket, „adjanak magyarázatot” 20.000 ember szexuális orientációjának megváltozására! E meggondolások fényében csak megrökönyödéssel lehet az Európai Parlament előszóban idézett határozatát tudomásul venni: törvények és büntetőjogi rendelkezések révén akarnak olyan embereket, akik vágynak szabadulni homoszexuális hajlamuktól, arra kényszeríteni, hogy szenvedésük útját folytassák. Ez a homoszexuálisok jogtalan üldözésének és korlátozásának új és paradox formája, csak éppen a „másik oldalról”, de éppoly

igazságtalan és éppoly gyötrelmes, mint a korábbi téveszmék.

==================================

A homoszexualitás betegség volta mellett egy további kézenfekvő érv is felhozható. Az az állítás, hogy a „természet egyik változata”, amelynek a működése (nem pedig a vele való visszaélés) betegséghez vezet, önellentmondást rejt magában. A szervek normális használata ugyanis nem vezethet a szerv károsodásához. Nos, amint azt a homoszexuálisok tipikus szenvedései tanúsítják, a test „nem viseli el” a homoszexuális gyakorlatot. Itt nemcsak az AIDS-re gondolunk, amelyet a heteroszexuális aktus is átadhat, hanem a homoszexuális élet szokványos fizikai következményeire. Különösképpen az időskorban szokásos következmények rosszak, hiszen a végbélnyílás, ideológiától függetlenül, nem alkalmas „erre”. Vannak olyan érintettek, akik arra kérik orvosaikat, figyelmeztessék a fiatalokat a kínzó és szégyenletes szenvedésre, amely rájuk vár! Ugyanebbe az irányba mutatnak azok a vizsgálatok, amelyek azt állítják, hogy a heteroszexuális férfiakkal szemben, a homoszexuálisok között (a már említett nehézségektől eltekintve) gyakrabban fordul elő vírusos hepatitisz, máj- és bélrák, emésztési zavar, immunbetegség, depresszió és ennek megfelelően magasabb öngyilkossági arány. Ebből

következik, hogy a homoszexuálisok várható életkora 25–30 évvel rövidebb, mint a heteroszexuális lakosságé – és ezt akarják egyesek „a természet egészséges változatának” nevezni? Már a fellépő szenvedés csökkentésére fordított kiadások miatt is komoly érdeke

kellene, hogy legyen az államnak, hogy megelőzze a fiatalok belekerülését a homoszexuális életstílusba. Ezért orvosi szempontból is felelőtlenség állandó reklámokkal „a társadalmat homoszexualizálni” (Ch. Meves).

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mielőtt feltennénk a kérdést, hogy hogyan is kell az érintetteknek és a nem érintetteknek viszonyulniuk a saját vagy mások azonos nem iránti hajlamához, egy másik kérdést kell megválaszolnunk:

Lehetővé kell-e tennie az államnak az igazságosság alapján, hogy a homoszexuálisok házasodjanak? Csupán a kérdést kell másképpen feltenni, és a választ azonnal megkapjuk: Képes-e két férfi arra, hogy olyan szövetséget kössön, amely lényege szerint a férfi

szövetsége a nővel, és hogy olyasmit tegyen, amit egy férfi és egy nő tesz egymással a házasságban Természetesen nem, legfeljebb csak úgy tehetnek, mintha képesek lennének rá. Nevezzük bár „napnak” a holdat, az csak hold marad, attól, hogy átneveztük a holdat, még

nem lesz nap. Éppígy nem lesz a homoszexuális kapcsolatból házasság csak azért, mert „házasságnak” hívják. A homoszexuálisok azért nem tudnak házasságot kötni, mert nem képesek rá. Senkinek sem jutna eszébe, hogy a látás jogát követelje vakok számára. A vak nem azért nem lát, mert nem rendelkezik a megfelelő joggal, hanem mert nem képes rá. Már az ókorban tudták, hogy a házasság férfi és nő élethosszig tartó közössége, amelyben isteni és emberi törvény egyesül, és semmilyen világi hatalom nem változtathat rajta.

Ellenvetésként fel lehetne hozni: ha el is fogadjuk, hogy nem „házasodhatnak”, miért ne lehetnének homoszexuális pároknak a házastársakkal egyenlő jogaik annak ellenére, hogy a kapcsolatuk nem „házasság”? A válasz így hangzik: Nem, mert akkor megalapozatlan

privilégiumhoz jutnának azokkal a „normális” módon barátkozó emberekkel szemben, akik nem házasok. A házasság és a család privilégiuma annak elengedhetetlenül fontos társadalmi funkciójából fakad. Csak azt illeti meg egyenlő bánásmód, ami valóban egyenlő. Ha valakinek azért adunk előnyöket, mert valamit tesz, a másiknak pedig ugyanazokat az előnyöket adjuk anélkül, hogy bármit is tenne, az nem „egyenlőséget”, hanem „egyenlőtlenséget” jelent. Az igazságosság azt követeli meg, hogy ami egyenlő, az egyenlő bánásmód alá essen, a nem egyenlő pedig nem egyenlő bánásmód alá. Találóan írja W. Picken: „a homoszexuális partnerkapcsolatból hiányzik a termékenység, ezért nem lehet igazságosan úgy kezelni, mintha mégis meg lenne benne ez a lehetőség”. Amennyiben azonban úgy véljük, szükség van a nem házassági kapcsolatok törvényi rendezésére, akkor

ezt nem korlátozhatjuk a homoszexuális kapcsolatokra: „ha létrejön az élettársi kapcsolat új jogi intézménye, amely alacsonyabb rendű, mint a házasság, és nem ismeri a természetes szülőséget, akkor lehetséges, hogy abban ne a szexuális hajlam legyen döntő”. A homoszexuálisok kihasználhatják, és ki is kell használniuk mindazokat a lehetőségeket, amelyek törvény szerint minden polgárnak kijárnak – amennyiben akarják. Hogy nem képesek „házasodni”, nem jelent sem igazságtalanságot, sem negatív diszkriminációt, hiszen két férfinak, akik egy háztartásban, két fizetésből és gyermek nélkül élnek, amúgy is jobb az anyagi helyeztük, mint az egyébként azonos feltételek mellett élő családoké.

//////////////////////////////

A következő kérdés így hangzik: Vajon meg kell-e tiltania az államnak a homoszexualitás reklámozását? Igen, a reklámot és az (állítólagosan) „semleges” felvilágosítást (amely, a meleg-ideológiának megfelelően, úgy ábrázolja a homoszexualitást, mintha az a „helyes” szexualitás ritkább változata lenne!) meg kell tiltani, mert rossz, amihez vezet. Egyébként különös, hogy azok is ellenzik a reklámtilalmat, akik azt állítják, hogy a homoszexualitás megváltoztathatatlan adottság: De mire való a reklám, ha az, aki homoszexuális, úgysem változik, mások pedig per definitionem immúnisak vele szemben?

Nem hiába hozta Putyin meg azt a törvényt, hogy a homoszexualitás nem büntetendő, de a reklámozása kis gyerekek előtt igen:

https://www.youtube.com/watch?v=ujlj5CbMmAI

https://www.youtube.com/watch?v=ySCBpCIpZto

Mondanom sem kell, hogy a sok heterofób rögtön el is kezdett gyűlölködni meg homofóbozni:

[link]

[link]

(Folyt.)

Az első, ma széles körben ajánlott lehetőség, „a meleg identitás elfogadása”. Az érintett, mondják, „fogadja el” homoszexuális identitását és „integrálja” azt szerelmi kapcsolataiba. Ez az „elfogadás” azonban a homoszexualitásnak, mint a teremtés egy változatának hamis ideáját feltételezi. Minthogy ez nem felel meg az emberről szóló igazságnak, az ilyen „elfogadás” önámításon alapul, aminek rossz következménye van: arra kényszeríti az illetőt, hogy tagadja meg, fojtsa el saját identitásának konfliktusát, és ne nézzen szembe vele. Ha környezete mégis más véleményen van „homofóbiával” kell vádolnia őket. Maradandó boldogtalanságáért valaki vagy valami más a „felelős”. Ha az ok nem őbenne rejlik – mivel a homoszexualitás annyira „normális” –, csakis „a társadalom” lehet a hibás. Amennyiben azonban az érintett környezete is támogatja az „elfogadást”, az érintett még inkább magára marad problémáival. Nem is szabad, hogy problémái legyenek, a környezet azt sugallja, hogy boldognak kellene lennie, csakhogy a lelki nehézségei adottak, ő pedig nem „gay”-nek (= vidám) érzi magát, hanem boldogtalannak. A homoszexuálisok e tipikus

szükséghelyzete hasonlít azoknak a nőknek a helyzetéhez, akiknek azt mondták, az abortusz helyénvaló, ők azonban „utána” az úgynevezett „abortusz utáni szindrómában” szenvednek, és arra a felismerésre jutnak, nem igaz, amit bebeszéltek nekik! Rabbi Rosenberg (a „Jonah”, a homoszexuálisokat segítő zsidó segélyszervezet tagja) szerint sok volt homoszexuális

ember állítja, hogy „depressziójuk legfőbb oka az óriási nyomás volt, amely azt sugallta, hogy tartsák érzelmeiket veleszületettnek és megváltoztathatatlannak”. Az „elfogadás” két különböző jelentését kell tehát megkülönböztetnünk: A jó „elfogadása” igenlést jelent, a keresztény ember ebben az értelemben „elfogad” minden jó dolgot Isten kezéből, és hálás érte. A rossz „elfogadása” mást jelent, a rossz akkor is rossz marad, ha „elfogadom”. Ha nem

tudom valamiféle értelmét látni, nem lehet ténylegesen „elfogadni”, csak belenyugodni.

******************

A házasság és a család törvényi privilegizálását a társadalom számára való összehasonlíthatatlanul nagy jelentősége adja. A házasság mellett még sokféle emberi

kapcsolat létezik, amely fontos a társadalom számára. Nincs azonban szükség rá, hogy pl. a barátságot törvény szabályozza. A homoszexuális kapcsolatok „egyenrangúvá tétele” a házassággal egyenlőtlen bánásmód lenne: két férfi vagy két nő közösségéből nem lesz házasság, akkor sem, ha azt így nevezik.

/////////////////////////////

Minden társadalomnak a házasság és a család az alapja, amely összeköti a férfit és a nőt, a nagyszülőket és az unokákat, és lehetővé teszi a férfi és a nő, illetve a generációk közötti békét. Mai társadalmunkban kísérlet történik arra, hogy átértelmezzék a házasság és a család fogalmát, többek közt azért, hogy a homoszexuális kapcsolatok „jogot” szerezzenek mind a

házasságkötésre, mind gyermekek örökbefogadására. Ezen okból kifolyólag foglalkozik az alábbi tanulmány a kérdéssel: Mi is tulajdonképpen a homoszexualitás?

Három mítosz uralja a homoszexualitásról való közvélekedést:

1. A homoszexualitás veleszületett.

2. A homoszexualitás az emberi szexualitásnak a heteroszexualitással egyenrangú kifejeződése, és csak annyiban különbözik tőle, hogy míg a heteroszexualitás a másik nemre, a homoszexualitás a saját nemre vonatkozik.

3. A homoszexualitás megváltoztathatatlan.

Bár tudományos szempontból a fenti mítoszok mindegyike tarthatatlan, mégis táptalajul szolgálnak annak a vélekedésnek, hogy a homoszexuális életmód éppoly „normális”, és ezért éppúgy helyeselni kell, mint a férfi és nő közötti házasságot. Az Európai Unió egyes

országaiban éppen az említett mítoszok szolgáltatnak ideológiai alapot az új törvények meghozatalára.

Ennek azonban ellentmondanak a tények:

1. Egyelőre nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás veleszületett

tulajdonság volna.

2. A homoszexualitás és a heteroszexualitás alapvető különbségeket mutatnak.

3. A homoszexualitás számos esetben megváltoztatható.

-------------------------------------

1. Egyelőre semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy a

homoszexualitás veleszületett tulajdonság volna

Egyelőre egyetlen tudományos munka sem tudta egyértelműen igazolni, hogy a homoszexualitásnak biológiai oka volna sem a genetika, sem az agykutatás, sem a hormonkutatás, sem az ikerkutatás területén.

Martin Dannecker, a Frankfurti Egyetem Szexuáltudományi Tanszékének professzora (Németország), a szövetségi kormánynak szóló jelentésében a következőképpen foglalja össze a biológiai kutatások mai állását: „A homoszexualitás biológiai alapjaira vonatkozó régebbi kutatások eredményét sikertelennek kell minősítenünk. A legújabb, igen nagy horderejű kutatások a pszichoendokrinológia, a genetika, az agykutatás, az egy- és kétpetéjű ikerkutatás területén igyekeztek kimutatni a kizárólagosan saját nemre irányuló szexuális és erotikus érdeklődés biológiai meghatározottságát. Ezek a kutatások mindmáig nem mutattak fel tartós és egységes eredményeket.”

Példaként a genetikai kutatást említjük meg: Amikor az amerikai genetikus, Dean Hamer 90-es években végzett kutatásai, amelyek a homoszexualitás genetikai okait keresték, 1993-ban megjelentek, a sajtó azonnal a genetikai ok „bizonyítékaként” értelmezte azokat. Arra a kérdésre, hogy a szexuális hajlam pusztán biológiailag meghatározott-e Hamer maga így válaszolt: „Semmiképpen sem. Már az ikerkutatások alapján tudjuk, hogy a szexuális hajlam variabilitása fele részben vagy még nagyobb arányban nem örökletes. Tanulmányaink arra törekednek, hogy a genetikai faktorokat kimutassák, nem pedig arra, hogy a pszichoszociális faktorokat tagadják.” Hamer genetikai okra tett kérdéses utalását a későbbi kutatások sem tudták igazolni. 1999-ben aztán egy George Rice körül alakult kanadai kutatócsoportn újra megvizsgálta Hamer eredményeit, de annak ellenére, hogy nagyobb számú kísérleti alanyon végezték el kutatásaikat, mégsem találtak semmilyen genetikai befolyásra utaló nyomot.

++++++++++++++++++++++++++++

2. A homoszexualitás és a heteroszexualitás alapvetően

különböznek

A következőkben olyan újabb kutatási eredményeket sorolok fel, amelyek alapvető különbségekre mutatnak rá.

Férfi homoszexualitás és AIDS-kockázat:

Németországi fiatalkorú (12 év feletti) és felnőtt férfiak aktuális AIDS fertőződési kockázatát rizikócsoportok szerint mutatja be. (A felmérés 2003.7.1. és 2004.6.30. között készült.) Az aktív homoszexuális férfiak körében a kockázat 58,0%, míg a csak heteroszexuálisan viselkedő férfiak körében ez mindössze 1,5%.

Gyakorló homoszexuális férfiak 58,0%

Csak heteroszexuális férfiak 1,5%

Intravénás drogok 15,3%

Vérátömlesztés 0%

Magas prevalencia-területen fertőzöttek 9,2%

Nincs adat 16,0%

Egy 2003-as holland tanulmány, amely a homoszexuális módon élő férfiak közötti AIDSkockázatot vizsgálta, arra az eredményre jutott, hogy az újabb AIDS-megbetegedések 86%-a olyan homoszexuális férfiak körében jelentkezik, akik tartós partnerkapcsolatban

élnek.104 Egy efféle tartós partnerkapcsolat átlagosan másfél évig tart, s a férfiak a tartós homoszexuális kapcsolat mellett évente átlagosan további nyolc alkalmi kapcsolatot tartanak fenn. A magas kockázati arány oka, hogy a tartós homoszexuális partnerkapcsolatban élő férfiak nem élnek monogám szexuális életet, ugyanakkor gyakoribb a körükben a védekezés nélküli anális közösülés, mint az olyan férfiak körében, akik nem élnek tartós homoszexuális kapcsolatban.

Egy 1997-ben készült kanadai tanulmány szerint a homo- vagy biszexuális életet élő férfiak várható életkora 8–20 évvel kevesebb, mint a kanadai férfiak átlagos várható életkora.

[link]

[link]

[link]

[link]

----------------------------------

Férfi homoszexualitás és szexuális hűség

A Family Research Council Washington a házasságon, illetve a férfiak homoszexuális kapcsolatán belüli szexuális hűségre vonatkozóan az USA-n belül széles körben elvégzett tudományos kutatás eredményeit állította össze az alábbi táblázatban. Az adatok mind

személyes nyilatkozatokból származnak.

[link]

[link]

[link]

[link]

A 80-as években két észak-amerikai kutató külön tanulmányt szentelt annak, hogy igazolják, a homoszexuális férfiak is képesek tartós kapcsolatot kialakítani. Hosszas keresés után 156 homoszexuális párkapcsolatot találtak, akik 1–37 év óta együtt éltek.

A 156 párkapcsolat közül azonban csak hetet jellemzett szexuális hűség, ezek között pedig egy sem akadt, amely több mint 5 éve fennállt volna. Más szóval: a kutatók

egyetlen homoszexuális párt sem tudtak találni, akik több mint 5 éve szexuális hűségben éltek volna együtt. Így a következő eredményre jutottak: „A szoros kapcsolaton kívüli szex jellemzője a homoszexuális partnerkapcsolatoknak, a heteroszexuális kapcsolatok esetében viszont kivételt képez.” A kutatók szerint sok homoszexuális pár már a kapcsolata korai szakaszában rájön arra, hogy kapcsolatukra nézve óriási veszélyt jelent „a szexuális birtoklás kifejeződésre juttatása”.

A Zürichi Egyetem 1999-ben végzett felmérése, amelynek során 809 felnőtt homoszexuális férfit kérdeztek meg, az alábbi eredményre jutott: A férfiaknak átlagosan 80 szexuális partnerük volt a felmérés időpontjáig. A szexuális partnerek száma a felmérés előtti 12 hónapban átlagosan 10 volt, a 30 és 49 közötti férfiak esetében pedig 12–15. „A megkérdezettek kétharmadának ez alatt a 12 hónap alatt legalább egy szoros kapcsolata volt, a megkérdezettek 90%-ának egy vagy több alkalmi partnere is akadt.”

********************************

Homoszexualitás és pszichés megbetegedések

Egy 2001 januárjában végzett, reprezentatív holland kutatás arra az eredményre jutott, hogy az aktív homoszexuálisok határozottan gyakrabban szenvednek

pszichés betegségektől, mint azok a személyek, akik heteroszexuális életet élnek. A homoszexuális férfiak körében feltűnően magas a szorongásos neurózis és a súlyos depresszió aránya. (A tanulmány kizárta, hogy ennek az AIDS-megbetegedés lehetne az oka.) A homoszexuális nők körében jóval magasabb a gyógyszer- és alkoholfüggőség (susbstance abuse) aránya, mint a heteroszexuális nők esetében.

[link]

////////////////////////////////////

Összegezve tehát ez az egész homoszexualitás csak egy újabb módszer a társadalom ritkítására és tönkretételére.

MIELŐTT BÁRKI NEKEMUGRANA, HANGSÚLYOZMOM, HOGY NEM HÍRDETEK SEMMILYEN MELEGEK ELLENI ERŐSZAKOT VAGY GYŰLÖLETET!

Én csak a tényeket és statisztikákat soroltam fel.

Rasztás Dzsimi!

Az orvostudomány, pszichológia nem a szakterületem, nem értek hozzá, azt nem is kommentálnám, csak két mondatodra reagálnék.

"mivel a melegek 99%-a vallásgyűlölő és kb. 90%-a nemzetellenes ezért most a Bibiliát és a hazafiasságot félresöpörve fogom elmondani véleményemet. A melegek sokkal gyűlölködőbbek."

Szerintem ne mosd egybe a pride-on vonagló díszb*zikat a homoszexuálisokkal, mert ők csak az 1%-ba tartozó harsány kisebbség, akiket a homoszexuálisok döntő többsége is utál. Rájuk igaz lehet, amit írtál, de ők nagyon kevesen vannak. A többség teljesen hétköznapi életet él.

A homokosok többsége tutira elmenne az ellentüntetők közé a pride-ra és pár paradicsommal vagy zábtojással megkínálná a provokálókat, ugyanis a saját közösségüket égetni és általuk őket bélyegezik meg.

Külföldön én is rendre utasítok magyarokat, ha azt látom, hogy majom módjára viselkednek, mert ezzel az egész magyarságra hoznak szégyent.

Jó lenne, ha egyszer végre a homoszexuálisok tiltakoznának a saját söpredékük ellen.

Nyílt levél, petíció, ellentüntetés. Valahol el kell kezdeni.

Az egyetlen igazi ellenérved az az aids fertőzések gyakorisága a meleg közösségben (ami inkább a 80-as években jelentett problémát, mára rájöttek, hogyan kell védekezni). Lehet arról vitatkozni, hogy "természetes" állapot-e a homoszexualitás, vagy valamiféle abomináció.

Amit viszont inkább érdemes megnézni: okoz-e bármiféle problémát a melegek együttélése a társadalomnak és az államnak? A szokásos nem szülnek gyereket érv elég irreleváns, mert egyrészről a meleg közösség elhanyagolható hányada a teljes népességnek, másrészt a gyermekvállalási kedvvel jóval nagyobb problémák is vannak, amik akkor sem oldódnának meg, ha az összes meleg hirtelen ortodox zsidóvá válna és évente potyogtatná a kölköket. Azt sem sikerült még bizonyítani, hogy ha egy gyerek melegeket lát, akkor hirtelen ő is meleg lesz. Rengeteg olyan ember vált meleggé, aki élete jó részében nem találkozott sehol hasonló nemi identitással. Nem nagyon lehet összefüggést találni. Ergo a társadalom 98%-át semmilyen módon nem befolyásolja a melegházasság, a maradék meleg meg jórészt örülne neki, sok értelme nincs korlátozni..